Valami sosem megy ki a divatból? – Gyerekmunka a textiliparban

–

Százmillió gyerek

Szomorú és hátborzongató képek: apró, sovány, tetőtől talpig fekete, szénportól piszkos gyerekarcok Kongóban, hatalmas vizeshordókat cipelő törékeny lányok az út mellett Kenyában, zavarba ejtően gyerekarcú szexmunkás lányok és fiúk Thaiföldön… Elkeserítő és talán elgondolkoztató is – de olyan távoli mindez, ugye? Hát, nem egészen…

Az UNICEF becslései szerint globálisan jelenleg több mint 100 millió gyereket foglalkoztatnak a textilipar, valamint a cipőgyártás ellátási láncában, azaz közvetlenül vagy közvetve részt vesznek azon termékek előállításában, amelyeket esetleg mi magunk is nap mint nap viselünk. 

Mielőtt azonban végigjárnánk az utat, ami egy sötét, nyirkos, poros varrodában hajnalban dolgozó kisgyerektől a kedvenc pólónkig vezet, beszéljünk egy kicsit a gyerekmunka jogi szabályozásáról!

Szabályozás

Európa nagyobb részén, így Magyarországon is már a XIX. században szabályozta az állam a munkavállalás feltételeit.

„Olly gyermekeket, kik 12-dik évöket még el nem érték, csak olly gyári munkákra lehet alkalmaztatni, mellyek azonfelül, hogy egészségüknek sem ártalmasak, testi kifejlődésüket nem akadályoztatják” – fogalmazott 1840-ben a gyári munkát szabályozó hazai törvény. Lépésről lépésre jutottunk el a mai munkavédelmi törvényig, amely szerint a fiatal munkavállalót – a tizenhatodik életévét betöltő fiatal felnőttet – nem szabad olyan munkára alkalmazni, amely egészségére, testi épségére, fejlődésére hátrányos következményekkel járhat.

A törvény tehát világos, a gyerekmunka kizsákmányoló gyakorlata mégis része a mindennapjainknak: olykor anélkül, hogy erről tudomásunk lenne, és gyakran annak ellenére is, hogy azt hisszük, mindent megteszünk ellene.

Az UNICEF és az ILO (International Labour Organization; Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) adatai szerint jelenleg világszerte körülbelül 220 millió 5–17 éves gyereket érint a munkában való foglalkoztatottság, és közülük több mint 150 millióan a gyerekmunka áldozatai. Az eltérés abban áll, hogy a kiskorúak által végzett munka nem minden formája minősül hivatalosan gyerekmunkának – az ILO nemzetközileg elfogadott egyezménye alapján a felszámolandó gyerekmunka olyan gazdasági kizsákmányolás, amely az egyént megfosztja a gyerekkorától, méltóságától, attól, hogy kibontakoztassa a benne rejlő tehetséget, illetve káros a testi, mentális és erkölcsi fejlődésére egyaránt.

Gyerekmunka és gyerekszegénység és erkölcs

A gyermekmunka a szegénység jelenségébe illeszkedik – aminek sok más mellett a nemek közti egyenlőtlenség és az oktatás hiánya éppúgy része –, de helyi szokások, tradíciók és egyéb tényezők is életben tartják. Ilyenek például a háborúk és az országon belüli konfliktusok, amelyek otthonuk elhagyására kényszerítenek kiskorúakat.

A gyerekmunka éppúgy oka, ahogy következménye is a társadalmi egyenlőtlenségeknek, és olykor annyira beágyazott gyakorlat, hogy sem a szülőnek, sem a gyereknek nincs tudomása arról, hogy illegális.

És hogy hogyan érinti mindez kedvenc ruhadarabjainkat?

Manapság egyre több embernek fontos, hogy olyan ruhát vásároljon, amire nem vetülnek morális árnyak, mint amilyen a gyerekmunka vádja is. A megközelítés ugyanakkor, miszerint a fast fashion „kizsákmányoló”, „ördögtől való”, „a legkorruptabb kapitalizmus végterméke”, és egy magára valamit adó ember messzire elkerüli, mert egy valóban tudatos, tájékozott, hiperkonnektált ember csak lokális, fair trade, eco, bio és morálisan kikezdhetetlen kézművesek egyedi termékeit vásárolja – némileg egyszerűsítő. 

A „cancel culture” virágkorában pedig, amikor bárkit és bármit le lehet darálni és el lehet tüntetni a másodperc törtrésze alatt egy-egy kevéssé megalapozott állítással, veszélyes is. 

Mielőtt dühös vádaskodásba és ész nélküli bojkottba kezdünk, lássuk, mitől is olyan komplex ez a kérdés!

Látható és láthatatlan gyerekmunkások

A textilipar a hosszú ellátási láncú iparágak közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a kész termék – a póló, amit mi leemelünk a polcról akár egy fast fashion lánc többszintes üzletében, akár egy apró, családias butikban – hosszú és szerteágazó úton jut el a fogyasztóhoz. Gyerekek ezen összetett ellátási lánc bármely szakaszában dolgozhatnak – és gyakran dolgoznak is.

Részben azért, mert a termék előállításának legtöbb szegmense alacsony képzettségű munkaerőt igényel, részben mert „hangtalan, engedelmes munkavállalók”. Egyes feladatokra, mint amilyen például a pamutszedés, a munkáltatók szívesebben is alkalmaznak gyerekeket, mert az ő apró ujjaik kevésbé károsítják a termést, így a benini vagy üzbegisztáni gyapotföldeken nem nehéz gyerekmunkást találni. Hasonló a helyzet az indiai fonalgyárakban, ahova a jó fizetés, a kényelmes szállás, a napi háromszori étkezés és tanulási lehetőség reményében küldik leányaikat az elszegényedett vidéki családok, hogy aztán embertelen körülmények között modern rabszolgaként dolgozzanak. És a lánc végén, a bangladesi gyárakban is sokszor gyerekek végzik a varrást, festést, hímzést. 

A divatipar ellátási lánca rendkívül összetett, a vállalatoknak nehéz ellenőrizniük a termelés minden szakaszát, a legtöbb cég csak a közvetlen beszállítóit ismeri. Így legyen bármilyen szigorú és következetes egy-egy márka, az előállítási folyamat bizonyos szakaszaira – gyakran mert más gyárakkal, alvállalkozásokkal együttműködésben történik a munka – nagyon nehezen nyílik rálátás. 

Egy 2015-ben készült felmérés szerint a megkérdezett 219 márka 75 százaléka nem tudta megjelölni a felhasznált szöveteinek és egyéb alapanyagainak forrását, és csak fele tudta nyomon követni, hol szabják és varrják termékeiket. 

Az elmúlt években, évtizedekben mégis történtek olyan optimizmusra okot adó lépések, amelyek a fogyasztóknak is segítenek abban, hogy ruhavásárláskor az értékrendjükkel összeegyeztethető döntéseket hozhassanak.

Számtalan kutatás születik a témában, továbbá erre specializálódott adatkezeléssel foglalkozó cégek alakulnak, amelyek a vállalatok átláthatóságát teremtik meg azzal, hogy ellátási láncaikat monitorozzák, és tanácsokkal segítik őket, hogyan tartsák működésüket etikus keretek között. Léteznek továbbá alapítványok, amelyek olyan márkákat sorakoztatnak fel, amelyek rendszeres auditokkal gondoskodnak arról, hogy a gyártás valamennyi szakasza és az összes beszállító megfeleljen a morális sztenderdeknek.

Azokban az országokban, amelyekben hiányoznak a társadalmi kontrollmechanizmusok, nincs felügyelet és ellenőrzés, nincsenek szakszervezetek, amelyek védenék és érvényesítenék a munkavállalói, illetve alapvető emberi jogokat, az alacsonyan képzett munkaerő, mint amilyen a gyerek is, tökéletesen kiszolgáltatott.

De mindenekelőtt és alapvetően a szegénység áldozata: munkára ugyanis családjának nincstelensége kényszeríti. A gyerekmunka éppen ezért – ahogy a szegénység jelenségvilágának egyéb elemei – nem értelmezhető és nem is kezelhető holisztikus szemlélet nélkül.

„A divat változik, de a stílus állandó” – mondta Coco Chanel. Az olyan globális szervezetek, mint az UNICEF is, azon dolgoznak, hogy a minden stílust nélkülöző kizsákmányolás végleg kimenjen a divatból. 

De valódi változás nem érhető el a fogyasztók nélkül… és mindannyiunknak van felelőssége. Mert a túlfogyasztás, az ész nélküli költekezés, a nem tudatos vásárlás, a szezononkénti szinte „kötelező” gardróbfrissítések, a mindenáron olcsó és még olcsóbb darabok utáni hajsza mögött mi magunk vagyunk. Ahogy mi vagyunk a hirtelen fellángoló bojkottok és az azonnali, dühös sohatöbbetnemvásárolokitt akciók mögött is. Tudatosság, gondolkodás, arányérzék, középút – ezek kellenek.

Modla Zsuzsanna

Kiemelt kép: Gyerekek és fiatalok ruhát varrnak Dakkában, Bangladesben – Forrás: Getty Images/K M Asad/LightRocket