– 

Ki ez a nő, akinek a nevét a közvélemény nem is nagyon ismerte eddig, most viszont tele van vele a világsajtó? Akinek a szabadalmán alapul a koronavírus elleni vakcina, amely emberek millióinak életét mentheti meg? Akit egyre többen emlegetnek a Nobel-díj várományosaként? Akire a WMN-olvasótól kezdve a miniszterelnökig mindenki ugyanannyira büszke?

Hogy kicsit jobban megismerjük őt, „körbeutazom” az Egyesült Államokban élő magyar kutatóbiológus, biokémikus életét. Tartsatok velem!

Sok ezer kilométer

Karikó Katalin Szolnokon született, és Kisújszálláson nevelkedett. Kisújszállás – úgy tűnik – a mai napig a szíve csücske. Itt járt általános iskolába és gimnáziumba, itt kötött örök barátságot Anival (Rácz Jánosné Kovács Anikóval). Mint Ani meséli nekem, a kisújszállási híreket olykor hamarabb megtudja Katitól, pedig ő a mai napig ott él, Kati pedig sok ezer kilométerrel arrébb. 

Katalin barátnőjével, Kovács Anival és lányával, Rácz Zsuzsával – A fotó Kovács Ani tulajdona

A két barátnő nyolc éven át ült egymás mellett a padban az általános iskola negyedik osztályától a gimnázium végéig – az egész napos együttlét azonban nem vette el a kedvüket attól, hogy hazafelé még beugorjanak valamelyikükhöz folytatni a csevejt (rendszerint Anihoz, mert ő lakott „hamarabb”).

A beszélgetést valójában soha nem hagyták abba, most is rendszeresen kommunikálnak. „Nem tudom, hogy csinálja, amikor annyit dolgozik! – mondja Ani. – Előfordul, hogy megírok egy e-mailt, és aztán két hétig ki sem nyitom a postafiókomat. Amikor újra megnézem, látom, hogy Kati még aznap válaszolt.” Ani ősz óta egy betegséggel küszködik, és mint meséli, többek között Kati tartja benne a lelket.

Pontosan, szépen

„Rendkívül szorgalmasnak, céltudatosnak bizonyult már gyerekként is – mondja Katiról Ani. A szüleit nagyon-nagyon tisztelte és szerette. Apukája elismert hentesmesterként dolgozott, a munkája volt az élete: örök minta Katinak.”

Barátnője szerint Katalin nagyon komolyan vett mindent, amibe belekezdett, még az úttörőséget is. Az egyik úttörőőrsnek ő volt a krónikása: természetesen a mai napig megvannak az őrsi naplók, amiket vezetett. 

A Karikó család 1957 augusztusában, Katalin mellett a nővére, Zsuzsanna, aki ma könyvvizsgálóként dolgozik – A fotó Karikó Katalin tulajdona

„Rendszeresen jártam énekkari próbákra is, mert nagyon szerettem a többiekkel együtt énekelni. Igaz, nem volt túl jó hangom, de szerencsémre Tóth József tanár bácsi mindenkit bevett az énekkarba, aki eljárt a próbákra, és szeretett énekelni” – írja Katalin Visszaemlékezés az általános iskolás évekre – 50 év távlatából című írásában, amit a Facebook-oldalára is feltett.

Biológia, Berci, Bergendy

Na és a biológia! Katit már általános iskolában elbűvölte ez a tantárgy. A gimnáziumban pedig csak fokozta a tudományterület iránti vonzalmát dr. Tóth Albert, „mindannyiunk istene”, ahogyan Ani fogalmaz. (A tanár úr karizmájáról csak annyit, hogy Ani is biológia–földrajz szakos tanár lett.)

Ha már Berci bácsi szóba kerül, Ani felidéz egy esetet, ami már negyedikes gimnazista korukban történt, az érettségi szünet kellős közepén. Berci bácsi valamiért becsengetett Aniékhoz, és a lányokat kereste, mert mondani szeretett volna nekik valamit. Vajon hol vannak? „Hol voltunk? Hát Bergendy-koncerten!” – emlékezik vissza Ani.

Ez persze nem jelenti azt, hogy Kati félvállról vette volna az érettségit és a felvételit: tizenöt-hússzoros túljelentkezés mellett jutott be a József Attila (ma Szegedi) Tudományegyetem biológia szakára, ahol népköztársasági ösztöndíjjal végezhette tanulmányait.

Egyetemista korában ismerte meg férjét, Francia Bélát is, akivel októberben ünnepelték a negyvenedik házassági évfordulójukat.

Kincset érő maci

A kezdeti évek történetét dióhéjban bárki megismerheti, aki elolvas pár cikket Katalinról. Szegedi Biológiai Kutatóközpont, PhD-fokozat, létszámcsökkentés miatti elbocsátás. Irány Amerika!

Vajon könnyű vagy nehéz döntés volt? Hátráltatta vagy gyorsította az elhatározást, hogy az édesapja egy évvel korábban halt meg?

Karikó Katalin családjával, mellette a lánya, Francia Zsuzsi és férje, Francia Béla – A fotó Francia Zsuzsi tulajdona

Katalinéknak feketén kellett beváltaniuk a kocsijuk árát, hogy fedezhessék az útiköltséget. Mint Borzák Tibornak a Szabad Földben, 2020. december 17-én megjelent cikkében olvasom, a fiatal tudós és férje csupán ötven-ötven dollárt válthatott ki – kilencszáz fontot pedig belevarrtak egy játék maciba. 

Katalin Facebook-oldaláról csak egy fotó villantja fel az új élet egyik első pillanatát: 1985 nyara, piros-fekete csíkos pulcsi, helyes, csupa mosoly család, édes kisgyerek a már kint vásárolt piros kocsi ablakában ülve (igen, ő a későbbi kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok evezős Zsuzsi). 

Nem hittek benne

A tudós egy Philadelphia–Washington-kör után ismét Philadelphiában kötött ki, ahol a Pennsylvaniai Egyetemen folytatta kutatásait mint molekuláris biológus (ma is ott él a családjával).

Azt vizsgálta, alkalmazható-e az mRNS különféle betegségek terápiájában.

A környezete sokáig nem hitt abban, amiben ő, azt mondták, az mRNS nem alkalmas terápiára, hiszen nagyon gyorsan lebomlik. De úgy tűnik, ez nem szegte kedvét.

„Amikor padlót fogok, tudom, hogyan szedjem össze magam” – mondta ezzel kapcsolatban a The Sunday Telegraph december 2-i cikkében.

1998-ban szegődött társául a kutatásban dr. Drew Weissman immunológus, aki HIV elleni vakcinát szeretett volna kidolgozni, és akit szintén izgatott az mRNS.

Mi az az mRNS és miért lett most ilyen fontos?

Kozák Eszter és Zámbó Boglárka biológus kutatók, a https://koronavirus-kisokos.eu/ szerkesztői segítettek megérteni az mRNS jelentőségét. (Szintén ők és harmadik szerkesztőtársuk, Mokos Judit voltak a koronavírussal kapcsolatos újdonságokról szóló múltkori cikkem szakértői.)

Nagyon leegyszerűsítve az RNS a DNS-hez kémiailag hasonló molekula. Többféle RNS létezik, ezek közül az mRNS, azaz a messenger (hírvivő) RNS az, amely a sejtmagból szállít információt a sejtplazmába. Hogy miről viszi a hírt? Arról tájékoztatja a sejtet a sejtmagból a sejtplazmába továbbított üzenetben, hogy milyen fehérje elkészítésére van éppen szükség. Fehérjék játszanak szerepet egy vírustámadás elleni védekezésben is.

A vírusok elleni vakcinák korábbi generációi elölt vagy legyengített kórokozót tartalmaztak, amely a szervezet megbetegítésére nem alkalmas, de arra igen, hogy az immunrendszer felismerje, és beindítsa ellene a védekezést, hogy mire megérkezne egy valódi vírustámadás, az ellenanyagok már készen álljanak. Később már nem a teljes kórokozót tartalmazták a vakcinák, hanem csak egy részét, például egy fehérjedarabkát. Az mRNS-alapú vakcina még tovább megy: csak a koronavírus spike (tüske) fehérjéjének RNS-ét küldi be (amit mesterségesen állítanak elő, mégis természetes anyag), azaz egy „összeszerelési útmutatót”, amely alapján a szervezet előállítja a spike fehérjét (tehát a koronavírus egy részét), és ellene beindul a védekezés.

A nagy dobás

Az RNS önmagában rendkívül sérülékeny.

Karikó Katalin és társa technológiája azért úttörő jelentőségű, mert megoldották, hogy az mRNS-t a szervezet ne idegenként ismerje fel, és ezért ne adjon rá olyan heves immunválaszt.

Így lehetővé vált, hogy az mRNS által kódolt üzenettel fehérjetermelés indulhasson meg a szervezetben, azaz az mRNS alkalmazható legyen különféle terápiákban. Legalábbis ez volt Katalin eredeti célja – de kollégáival elkezdték a vírusellenes vakcinák fejlesztését is.

A Pennsylvaniai Egyetem szerezte meg a jogot a Karikó–Weissman-technológián alapuló szabadalom bejegyzésére, amire 2005-ben került sor, és amely kikövezte a koronavírus elleni vakcinához vezető utat. Ezen a szabadalmon alapul ugyanis a Moderna és a Pfizer–BioNTech-vakcina is, amellyel már hazánkban is elkezdték az oltást.

Mint a CNN-nek elmondta, Katalin a kedvenc csokis mogyorójával ünnepelt, miután megkapta az első Pfizer–BioNTech-eredményeket.

Ami nagy lépés az emberiségnek, az mekkora lépés az embernek?

Katalin élete eléggé felbolydult mostanság; mint egy rádióadásban mondta, egyik interjút adja a másik után, hol magyarul, hol angolul. 

Bárhol szólal is meg, abból kiviláglik, hogy nem hatja meg se cím, se rang, se díj.

December 30-án például ezt írta ki a Facebook-oldalára, miután megkapta a közmédia Év Embere Díját:

„Szeretném megosztani a rám jutó figyelmet az összes kutatótársammal, akik hozzám hasonlóan éveken vagy évtizedeken át kísérleteztek, tették a dolgukat. Remélem, hogy nekik is több elismerés jut majd a jövőben. Azt is remélem, hogy a fiatalok nagy kedvet kapnak ahhoz, hogy minél többet tanuljanak, hogy ők legyenek a jövő kutatói.”

És a pénz? Maga a mainzi székhelyű BioNTech cég – amelynek Karikó Katalin az egyik alelnöke – december 20-án huszonötmilliárd dollárt ért. „Sokan azt gondolják, rengeteg pénz jár egy felfedezéssel. Amerikában az a szabály, hogy aki az adófizetők pénzén végzett kísérletek eredményei által jutott szabadalomhoz, akkor azt veszélyhelyzet idején az ország térítésmentesen felhasználhatja. Most ez a realitás” – mondja Katalin az említett Szabad Föld-interjúban.

„Az akadémikusok, akik feltalálnak dolgokat, sosem lesznek milliárdosok, ez nem így működik” – mondja a kutatótárs, Drew Weissman is a Univison News Health cikkében, amelynek címében mellesleg Katalin „bevándorló tudós” mivoltát hangsúlyozzák. Külön érdekes, hogy Weissman is bevándorlók leszármazottja, anyai ágon szicíliai, apai ágon lengyel felmenőkkel büszkélkedhet.

Nos hát akkor vajon mennyire amerikai ez a felfedezés? Vagy, ha úgy tetszik, mennyire magyar?

Talán mindegy is. A miénk, embereké.

Az edzést is profin

Mi lehet Katalin sikerének titka? Három dolog jut eszembe: alázat a munkában; állhatatosság; professzionalizmus.

„Katinak fantasztikus adottsága a nyitottság – meséli dr. Szabó Gábor Tamás kardiológus, aki a BioNTechnél Katalin munkatársa. – Mindig a megoldást keresi, mindig azok az utak érdeklik, amelyekről még nem alakult ki a tudományos konszenzus.” Mint Szabó Gábor Tamás mondja, Katalin számára értelmezhetetlen a sikertelen kísérlet fogalma.

Nincs rosszul sikerült kísérlet, csak olyan, aminek még nem értettük meg az eredményét, és azt is csak azért nem értettük meg, mert nem jártunk eléggé utána, hogy mi miért történt.

Dr. Szabó Gábor Tamás, Karikó Katalin és dr. Boros Gábor kutatók Berlinben

Dr. Boros Gábor molekuláris biológus, aki Karikó professzor segítségével először használhatott Magyarországon nukleozid-módosított mRNS-t és akinek a munkakapcsolata tíz évre nyúlik vissza Katalinnal, hasonló véleményen van:

„Az egyik első dolog, amit megtanultam tőle, és ami nem csak a kutatás területén hasznosítható, ez volt:

nem az a fontos, hogy megkeressük a felelőst egy probléma kialakulásáért, hanem hogy mi magunk mit tehetünk annak érdekében, hogy legközelebb elkerüljük vagy megoldjuk a problémát.”

Mint mindent, Katalin a testmozgást is komolyan veszi. Ha Kisújszálláson, akkor Kisújszálláson; ha a Rajna-parton, akkor a Rajna-parton fut. Szabó Gábornak volt szerencséje edzőteremben is időt tölteni Katalinnal. „Hasznos tanácsokat adott az evezőpados edzéssel kapcsolatban. Majd konzekvensen teljesítette az edzésadagját – miközben a szomszédos evezőpadon háromszor cserélődtek a kifulladt harmincasok.”

Belső kíváncsiság

„Kati olyan vezető, aki nem azzal motivál egy feladat elvégzésére, hogy megköveteli, hanem azzal, hogy megszólaltatja a belső kíváncsiságodat” – mondja Szabó Gábor Tamás. – Úgy inspirálja a kollégákat, hogy érezteti és megérteti, hogy amit csinálnak, az nagyon fontos. Miközben ő a maga komplexitásában lát egy problémát, azt is megvilágítja számodra, hogy az a kis pont, amivel te foglalkozol egy tízezer karakteres rendszerben, elengedhetetlen ahhoz, hogy működjön a rendszer. Közben nem terheli rád, hogy ő egyébként még mennyi dolgot csinál; az, hogy most nincs ideje rád, valahogy sohasem hangzik el.”

Ha Katalin fantáziát lát valakiben, nincs benne szakmai vagy a hierarchikus különbségből adódó türelmetlenség. Mint Boros Gábor meséli: „A kezdetektől mindig rám szánta azt a néhány percet, amikor szükségem volt rá, pedig nagyon nem szereti vesztegetni az idejét, az időt tartja a legdrágábbnak a mi szakmánkban. Amikor 2015-ben megérkeztem hozzá Mainzba a közös munka okán, és meglátta a bőröndömet, csak annyit mondott: »Nem említettem, hogy csak egy váltóruhát és egy fogkefét hozzál magaddal, ezt fel se vihetted a gépre kézipoggyászként, máris vesztettél egy órát a sorban állással!«

Minden kutatótól megkérdezi: »Miért csillog a hal pikkelye? Hány kukoricacső van egy kukoricaszáron?«

Ezeket a kérdéseket mind azért teszi fel, hogy rávezessen minket a kutatómunka szeretetére és lényegére, aminek az állandó érdeklődés, megfigyelés és az érzelmi viszonyuláson alapuló tanulás a bázisa. Azt mondja, szerinte ezek nélkül ő sem jutott volna idáig.”

Szabó Gábor Tamás meséli, a mainzi kollégák gyakran hiányolják Katalint, amikor az év bizonyos szakaszát Amerikában tölti. „Kati olyan, hogy amikor egy spontán kávézás közben az egyik kolléga – aki esetleg nem is az ő munkacsoportjába tartozik – mesél valamit a saját területéről, akkor Kati hozzáfűzi, hogy milyen kutatást olvasott az adott szakterületről a közelmúltban. És nem csak a levegőbe beszél: pár perc múlva el is küldi a tanulmányt e-mailben. Egyszerűen mindenről képben van.”

Két magyar tudós Mainzban: Szabó Gábor Tamás és Boros Gábor

Katalin szakmai beszédstílusa Boros Gábor szerint már-már ellentmondást nem tűrő, rendkívül szuggesztív. Véleménye határozott, amelynek mindig hangot is ad. Ugyanakkor minden tudományos kérdést komolyan vesz.

„Kényes a labormunkára, és a laborfelszereléséhez senki más nem nyúlhat. Mindig fogékony az innovatív ötletekre, mindig mindenkit meghallgat, ha kell, tanácsot ad. Csaknem szabad kezet ad egy probléma vagy akár csak egy sugallat körüljárására. Mindig felelősséget vállal, és kiáll az embereiért, a kritikákat négyszemközt közli. Alkalomadtán képes bocsánatot kérni.” 

Nagyvonalúság

Mindhárom interjúalanyom említ olyan eseteket, amelyek Katalin nagy szívéről, odafigyeléséről és gondoskodó attitűdjéről tanúskodnak.

Az osztálytárs, aki még ennyi év után is, ilyen távolból is az osztálytalálkozók szervezőmotorja; aki meghívja az egész osztályt vacsorázni. A rangos kutató, aki észreveszi a fiatal tehetséget, odamegy hozzá, névjegykártyát ad neki, majd levelezésbe kezd vele, de úgy, hogy a saját rendkívül széles tudományosismeret-anyagából az adott kutató szakterületére szűkíti a témákat és figyelmébe ajánlja a számára releváns tanulmányokat. A mentor, aki figyelemmel követi fiatal pártfogoltjai útját, és a megfelelő ponton lehetőséget kínál nekik. A főnök, aki egy megfeszített projektmunka minden napján reggelit hoz a csapatának, amikor pedig a munka egy másik földrészre szólítja, akkor is megszervezi a reggelik folytonosságát.

És itt visszautalnék Kisújszállásra és a lokálpatriotizmusra.

Katalin előszeretettel nyújt támogató kezet tehetséges földijeinek.

De mint Szabó Gábor Tamás hangsúlyozza, nem arról van szó, hogy Katalin külföldön dolgozó kutatóként elcsalogatja a magyarországi szellemi tőkét, talán épp az ellenkezőjéről. „Folyamatos kapcsolatot tart fenn több országban számos kutatóval, szakmailag támogatva őket az adott országban, köztük Magyarországon is. Az együttműködéseknek természetesen része az is, hogy többen a laborjába is meghívást kaphatnak. Kiemelném közülük a szintén kisújszállási Pardi Norbertet, aki Kati philadelphiai laborjában dolgozik, és munkája elengedhetetlen volt az mRNS-kutatásban és a vakcinafejlesztésben.”

A Nobel-díj

Többen pedzegették, hogy Karikó Katalin Nobel-díjat érdemelne. (Mai friss hír, hogy végül az orvosi Nobel-díjat nem ő, hanem David Julius és Ardem Patapoutian kapták megosztva az idegekben tapasztalható hőérzékelés kutatásáért. A 2021-es kémiai Nobel-díj szerdai eredményhirdetéséig azonban még szurkolhatunk neki! - a szerk.) 

A tudományos élet törvényszerűségeiből adódó érdekesség, hogy a szóban forgó felfedezés egyáltalán nem friss: tizenöt éves. Ez persze nem csorbítja a jelentőségét, amelyet a koronavírus felbukkanása még inkább hangsúlyozott.

Mivel Nobel-díj esetében elvárható, hogy az adott eredmény ne csak tudományos értelemben legyen fontos, hanem hasznosítható is legyen, Katalin tényleg jó eséllyel volt Nobel-díj-várományos.

Természetesen amikor őt kérdezik erről, elhárítja az érdeklődést: nem a díjakért dolgozik – mondja, és elhisszük neki. Mellesleg az is tudható, hogy Katalin édesanyja félig-meddig tréfásan gyakran emlegette, hogy a lánya egyszer majd Nobel-díjat fog kapni, látva, hogy mennyit dolgozik. 

Erőt meríteni

Karikó Katalin nagy utat tett meg, és közben végig az maradt, aki mindig is volt: egy önazonos, tiszta, erős ember. És bár a lehető legtávolabb áll tőle, hogy meghatódjon saját magától, decemberben a Metro Gyémánt és arany című dalát tette ki a Facebook-oldalára, amire sokan kommenteltek olyasmiket, hogy ez Kati maga, illetve hogy ez mindent elmond az eddigi életéről, teljesítményéről. Katalin lazán csak ennyit posztolt a dal elé: „Ha még nem ismertétek volna ezt a dalt, most ti is erőt meríthettek belőle.”

„Mert a gyémánt és arany fénye szép
De tiéd ez a fény akkor lehet csak
Ha érte a mélybe lemész, érte mész
Hát indulj, és hozd fel onnan
Fénye kárpótol majd minden nehéz percért

Nem csak gyémánt és arany lehet szép
Téged tán egész más után hajszol most a vágy
Indulj hát, hidd el, nem lesz nehéz az út
Mit végigjársz, ha gondolsz rá
Hogy jön, mit úgy vársz

Érdemes volt
Akkor meglátod, hogy érdemes volt
Tudom, rájössz, érdemes volt
Harcolnod így”

Érdemes volt, Karikó professzor! 

Hamarosan nagymama lesz – Miniinterjú Katalin lányával, Francia Zsuzsival

Van benyomásunk Katiról mint tudósról, de milyen ő mint anya?

Mindig nagyon támogatott a céljaim elérésében. A sportban például velem örült, amikor jól ment, amikor pedig nem ment jól, akkor biztatott. De soha nem helyezett rám nyomást ezzel kapcsolatban, amit csak most tudok igazán értékelni.

Mesélsz egy kicsit az apukádról is?

Ő is nagyon támogató és vicces. Mindig összetartotta a családot. Szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Nálunk pedig apukám állt anyukám mögött. Apa mindig biztatta anyát, mert tudta, hogy nagyon hisz valamiben: „Jól van, menj, és csináld!” Nem lehetett könnyű apának, amikor évekkel ezelőtt anya Németországba ment dolgozni, én pedig az egyetem miatt költöztem el. Most viszont, hogy épp mindannyian otthon vagyunk, már nevetve mondja: „Jól van, most már mehettek!”

Mikor eszméltél rá, hogy anyukád nagy tudós?

Már gyerekkoromban is éreztem. Rendszeresen előfordult, hogy anya leültetett apát és engem, és azt mondta: „Na, most hadd meséljek az új felfedezésről!” És csak mondta, mi meg ültünk, mosolyogtunk és bólogattunk, és vele örültünk, mert ő annyira izgatott és boldog volt. Most pedig, hogy nekem is hamarosan babám születik – egy kisfiú –, már várom, hogy anya mikor kezdi el őt is bevezetni a tudomány csodálatos világába.

Anyukád képes kikapcsolódni?

Nem! Ő akkor boldog, ha a tudományos anyagokat olvasgathatja. Gyerekkoromban gyakran mondta: találj magadnak valamit, ami izgat, és ha azzal foglalkozol, a munka nem munka lesz! Ő így van ezzel. Talán az evezőpadot tudnám említeni: amikor edz, olyankor látom anyát úgy, hogy nem dolgozik.

Mi a legfontosabb dolog, amit tanultál tőle?

A kitartás. Ez az iskolára, az evezésre és az életre is igaz. Anya azt mondta: mindig lesznek nehézségek, de jó képet kell vágni hozzá, újra odaállni, és csinálni. És ha kitartunk, győztesek leszünk.

Mit kívánsz neki?

További sok sikert a tudományban. Mindig azt mondogatta, hogy ha már egy embernek tud segíteni a kutatásaival, akkor megérte. Arról nem is álmodtunk, hogy anya esetleg emberek millióin fog segíteni! Tudom, hogy neki még rengeteg ötlete van. Kívánom, hogy ezek valósuljanak meg! Csak azt sajnálom, hogy a mama már nem láthatja ezeket a sikereket. Biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke lenne anyára – díjjal vagy díj nélkül, mindegy.

Dudics Emese

A képek a cikkben megszólalók tulajdonában vannak. A kiemelt kép Francia Zsuzsi tulajdona.
Minden kép felhasználása csak a jogtulajdonosok írásos hozzájárulásával lehetséges.