–

Minden tizedik gyerek

Magyarországon több mint 173.000 olyan gyerek él, aki a saját családjában van a legnagyobb veszélyben. Ez azt jelenti, hogy

minden tizedik gyerekre nagyon oda kellene figyelni most, mert az otthontanulásban töltött idővel, és a szülőkben növekvő feszültséggel egyenes arányban nő az ellenük elkövetett különféle bántalmazás, elhanyagolás és rossz bánásmód kockázata. 

A minisztériumi útmutatók értelmében a gyermekvédelem rendszere persze most sem áll le, de a szakembereknek vigyázniuk kell, kerülniük kell a személyes kontaktust, és a járványveszély miatt a legszükségesebbre muszáj leszorítaniuk a családokkal való személyes találkozások számát. 

Mivel most a gyerekek nem járnak iskolába, óvodába, így minimális lett az esélye annak, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszeren belül a megfelelő szakembereknél landoljon egy jelzés arról, ha gyereket bántanak, elhanyagolnak. A gyerekvédelem tehát (ami a járvány előtt is komoly problémákkal küzdött) működik ugyan, de korlátok között.

Ezért a közösség tagjainak egymásra figyelése mindennél fontosabb lett.

Senki nem fordíthatja el a fejét most, ha azt látja, hogy egy gyerekkel rosszul bánnak, és nem csukhatja be az ablakot, ha azt hallja, hogy a szomszédban gyereket vernek. 

Cinkos, aki néma

Nem könnyű szakítani a „ne szólj szám, nem fáj fejem” törvényével. De most muszáj. Segítenünk kell a gyerekeknek; minden tizedik közöttünk élő gyereknek szüksége van a felelős felnőttekre ahhoz, hogy az elkövetkező hetekben ne sérüljön az egészséges fejlődésük. 

A cikk további részében jön majd pár tanács, hogy mit lehet tenni. De igazából bármit teszel, az is jobb a semminél. Miért? Mert az erőszaknál különösen igaz, hogy cinkos, aki néma. Ha nem teszel semmit, azzal csak egyvalaki lesz erősebb, a bántalmazó.

Oda kell persze figyelni arra, hogyan reagálunk, hiszen nincsenek receptkönyvek, amelyek pontosan megmondanák, hogy milyen esetben mit kell tenni.

Tanácsokat tudunk adni, és ehhez kapcsolódóan mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy a saját személyisége, a segítségre szoruló gyerekkel és szüleivel való kapcsolata alapján mit tud tenni. 

Lesz olyan a tanácsok között, ami azt mondja, hogy jelzést kell tenni a helyi gyermekjóléti szolgálat felé. 

Úgyhogy itt az elején, rögtön szeretnék eloszlatni egy félreértést. A jelzés nem egyenlő a feljelentéssel. A jelzéssel szakmai segítséget kérünk a családnak. És ez nem jelenti azt, hogy a gyereket „elveszik a családtól”. 

Nem működik tökéletesen a gyermekvédelem (messze nem), de ez nem ok arra, hogy a jelzést ne tegyük meg. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a bántalmazást. Érthető a félelem, hogy mi van, ha a jelzés után valami olyan történik a családdal, amit mi nem szeretnénk, de erre a félelemre alapozva nem maradhatunk némák.

A gyerek kiszolgáltatott. A legtöbb esetben nem fog maga segítséget kérni, sem pedig beszélni arról, hogy mi történik vele.

Lehet, hogy nem is érti, hogy ami történik vele, az bántalmazás, természetesnek veszi, hiszen mindig is így élt. De lehet, hogy fél. Vagy nem akarja, hogy a szüleinek baja essen. S az is lehet, hogy az tartja vissza, mi lesz, ha nem fognak neki hinni. 

Tehát azokban a helyzetekben, amikor azt érzitek, hogy súlyos a helyzet, ti magatok tehetetlenek és eszköztelenek vagytok, akkor vegyétek fel a telefont, és beszéljetek a helyi gyermekjóléti szolgálattal. 

És akkor jöjjön néhány gyakorlati tanács

1.
Hogyan nyújthatsz segítséget, ha azt sejted, hogy a közeledben lakóknál valami nem jó dolog történik, de bizonytalan vagy abban hogy valójában mi a helyzet?   

Először is, nem vagy Sherlock Holmes. Nem az a feladat, hogy kinyomozd, hogyan él egy család, vagy hogyan nevelik a gyereküket. Ha felmerül benned, hogy valami nincs rendben, az már önmagában elég ok arra, hogy tegyél valamit.  

Tegyük fel, hogy összefutsz egy szomszéddal a lépcsőházban, és ő épp a gyerekkel kiabál. Nem tudod, hogy mi történt korábban, vagy hogy egyáltalán mi az oka a vitának. 

Mit tehetsz ott rögtön? Megállhatsz egy pillanatra, amivel jelzed, hogy észrevetted, mi zajlik (nem mész el szó nélkül a helyzet mellett). Attól függően, hogy beszélgettetek-e már korábban, megkérdezheted mi a helyzet „Sziasztok, hogy vagytok?”; vagy finom humorral is oldhatod a szituációt. 

Mondhatsz egy olyan mondatot is, amivel megpróbálod a szülőt lenyugtatni: „Sokszor azt gondolom, hogy csak nekem nem könnyű ez a mai nap, aztán kiderül, hogy más is így van ezzel…”

Amit viszont soha ne tegyél: ne kritizáld a szülőt, ne támadd le, és ne oktasd ki. 

Ezután a figyelmedet a gyerek felé fordíthatod. És attól függően, hogy milyen viszonyban állsz a szülőkkel vagy a gyerekkel, felajánlhatod a segítségedet (bevásárlásban, főzésben, vagy bármiben, ami neked belefér). 

Egy-egy ilyen stresszes pillanat minden családban van. Nem az a dolgunk, hogy egyetlen alkalom vagy eset kapcsán ítéletet alkossunk, és minősítsük a szülőt. Azzal segítünk a gyereknek és a szülőnek, ha érzi, hogy jelen vagyunk és figyelünk rájuk. A figyelem az egyik legfontosabb szeretetnyelvünk. Ha tisztán, és elvárásoktól mentesen tudjuk adni, gyógyító lehet. 

2.
Mit tehetsz, ha egyértelmű jelei vannak a gyerekbántalmazásnak? 

Tegyük fel, hogy nem állsz közeli kapcsolatban azzal, akiről azt gondolod, hogy bánt egy gyereket. Például hallod, hogy a szomszédban egyértelmű gyerekbántalmazás zajlik (a szomszéd üti-veri a gyereket, ordít vele), de nem tudsz hozzá becsöngetni, sem beszélgetést kezdeményezni vele, mert teljesen idegenek vagytok egymásnak. 

Ez az a helyzet, amikor a gyerek védelme azonnali beavatkozást igényel.

Ilyenkor a helyzet súlyosságától függően vagy a rendőrséget kell hívni (ha felmerül benned, hogy a gyerek élete, testi épsége van veszélyben), vagy a gyermekjóléti szolgálatot (ha úgy ítéled meg, hogy nincs közvetlen vészhelyzet).

Annak eldöntésére, hogy kit érdemes értesíteni, kérhetsz tanácsot az éjjel-nappal ingyenesen hívható 06 80 20 55 20 telefonszámon is, amit a bántalmazás áldozatai számára üzemeltetnek, és ahol az ügyelők tisztában vannak a jelzési lehetőségekkel, valamint a helyben elérhető szolgáltatásokkal. 

A jelzésedet név nélkül is megteheted. 

3.
Mit tehetsz, ha a gyerek elhanyagolását feltételezed? 

Tegyük fel, hogy az ablakból látod, hogy a kijárási korlátozás ellenére egy iskoláskorú gyerek folyton az utcán van. Nyilvánvalóan nem figyel rá senki. 

Ilyen helyzetben megpróbálhatod a gyerek figyelmét felkelteni, és megtudni, hogy van-e otthon felnőtt, ki vigyáz rá, stb. 

Ha az derül ki, hogy teljesen egyedül van napközben, akkor attól függően, hogy ennek mi az oka, és mennyire tudsz a szülőkkel erről beszélni, felajánlhatod a segítségedet te is, de érdeklődhetsz a gyermekjóléti szolgálatnál is, hogy milyen lehetőségek vannak helyben (kiscsoportos napközi, helyettes szülők, stb.).

Fontos, hogy ne kritizáld a szülőt, ne minősítsd a helyzetet, és mindig törekedj arra, hogy a szülők tudomásával és beleegyezésével (ne a hátuk mögött) nyújts segítséget a gyereknek.  

Ez három nagyon alapvető helyzet. Ezerféle egyéb szituáció van még. A cikk célja nem az, hogy minden helyzetre adjon példát, hanem hogy abban erősítsen meg minden olvasót: rajtunk is múlik, mi történik egy gyerekkel a szomszédunkban, környezetünkben. Oda kell figyelnünk egymásra. Meg kell próbálni segítséget nyújtani, támogatást adni a szülőnek, a családnak, a gyereknek.

Álljunk meg beszélgetni (Legalább két méter távolságban egymástól), írjunk rá a neten a másikra, vagy hívjuk fel, ha tudjuk az elérhetőségét. Ha megtehetjük, jelezzük, hogy ott vagyunk, elérhetők vagyunk, és lehetőségeinkhez mérten segítünk (sokszor egy pár perces telefonbeszélgetés is nagy segítség abban, hogy lenyugodjon a szülő). 

De ha mindez nem megy, vagy amit látunk/hallunk, az súlyosan veszélyezteti a gyerek egészségét, nem szabad tétovázni. Jelzést kell tenni, szakembernek kell a tudomására hozni, hogy mit tapasztaltunk. Súlyos esetben pedig hívni kell a rendőrséget. 

Figyeljünk egymásra! Figyeljünk a gyerekekre! Együtt vagyunk ebben a helyzetben. Sok múlik rajtunk. 

Dr. Gyurkó Szilvia