Pitbull Kamilla Gimnázium, ahol a farkasfalka törvényei uralkodnak – Érzékenyítő előadás gimnazistáknak
Vajon hogy érzi magát az a diák, aki idegenként csöppen bele egy már kialakult osztály- és iskolaközösségbe, ahol rögtön az évnyitón, még mielőtt bármit is bizonyíthatott volna, érzékelteti vele a vezetőség, hogy tulajdonképpen semmi keresnivalója nincs az elit iskola falai között? Ha pedig a felülről érkező tortúra kiegészül a társak szemétkedéseivel, akkor garantált a katasztrófa. Igen ám, de az efféle zaklatás soha nem egyetlen embert érint, mindannyian, akik akárcsak szemtanúi vagyunk, részesei leszünk a terrornak. És onnantól nem ülhetünk némán, ölbe tett kézzel – ezt bizonyítja a Láthatáron Csoport legújabb produkciója, amivel ezúttal a középiskolásokat célozták meg, bár én időnként úgy éreztem, a komplett országra is ráférne az érzékenyítés. Fiala Borcsa írása.
–
Újabb érzékenyítő darabbal jelentkezett a Láthatáron Csoport, színházpedagógiai mozgalmukkal ezúttal olyan témát dolgoztak fel, ami valószínűleg a legtöbbünknek ismerős lehet.
A Szent Kamilla gimnázium igazgatónője, akit a háta mögött csak Pitbullnak csúfolnak, nagy reményekkel vág bele lelkesítő évnyitó beszédébe. Ha minden jól megy, és sikerül kemény kézzel végigvernie mindenkit a tervein, akkor végre megvalósulhat az álma, és az ő iskolája lesz a környék legkiválóbb (vagy legalábbis legelismertebb) intézménye. A szent cél érdekében nem riad vissza semmitől, ahol kell, ott smúzol, ahol pedig arra van szükség, ott habzó szájjal fenyegetőzik, szóval semmi különös, csupán a szokásos „felfelé nyal, lefelé tapos” módszer érvényesül ezúttal is. Sokunknak ismerős lehet a figura, és nemcsak azért, mert a Pitbull megjelenése erősen emlékeztet Dolores Umbridge-éra, de hát kinek ne köszönnének vissza a gimnáziumi évek, hallgatva az igazgatónő pattogós „No, gyerekek?”-jeit, vagy elfogva a kemény, vesékbe látó tekintetét?
A tanári kar többi tagja is roppant szórakoztató módon hozza a sztereotip jegyeket, a vonalzóval csapkodó, magából kifordulva fel-felüvöltő matektanár, az amúgy jóindulatú, de erélytelen, vezetője által megfélemlített tanárnő és a munkába belereccsent iskolai pszichológus karikatúráját.
A bravúrt csak fokozza, hogy az igazgatónőt kivéve (őt Feuer Yvette alakítja) minden szerepet, a két főszereplő diákét és a komplett tanári kart két színész: Farkas Franciska és Pászik Cristofer játszik. Hogy épp átlépnek egyik figurából a másikba, azt apróságokkal, egy kócos parókával, színes sállal, szódásszifon-szemüveggel, sárga sapkával vagy egy idegesen pattogtatott golyóstollal illusztrálják.
A Pitbull motivációs beszéde ellenére az évnyitó mégsem zajlik zökkenőmentesen. Nem elég, hogy a tanári kar egységének falán erős repedések támadtak, de kihasználva az igazgatónő éberségében beállt átmeneti szünetet, felvételt nyert egy titokzatos új nebuló, bizonyos Cserepes Flóra. A jövevény – bár szó szerint nem csinál semmit, hiszen ahogy a neve is mutatja, szerepét egy cserepes növény tölti be – mégis felkavarja az állóvizet. Az igazgatónő igyekezne mihamarabb megszabadulni tőle, nehogy még a végén lehúzza e gyanús figura a nagy nehezen felturbózott statisztikákat, az iskola fő terrorgépe pedig, aki már tavaly is kicsinálta Rolikát, válogatott módszerekkel száll rá a friss húsra.
Vajon meg fog ismétlődni az előző év tragédiája? Érvényesülni fognak ezúttal is a farkastörvények, alulmarad a gyenge, magányos diák? Sikerülhet a törtetőknek kiközösíteni az iskola egy újabb tagját? Vagy ezúttal képes lesz összefogni a közösség, és szembeszállva a regnáló hatalommal, kiállni magukért és az igazságtalanság ellen?
Nos, a válasz rajtunk áll. Rajtunk, iskolatársakon. (Persze akár léphetünk egyet-kettőt hátra, amikor az iskola munkahellyé, várossá, országgá alakul, olyan közösségeké, ahol ugyanúgy előfordulnak igazságtalanságok, és ahol ugyanúgy hajlamosak vagyunk elfordítani a fejünket).
Ezúttal azonban – iskolatársként – nem maradhatunk ki a történetből. Ahogy pereg előre az előadás, úgy vonják be szépen lassan, finom módszerekkel a színészek a közönség tagjait. Eleinte még csak félve, halkan válaszol egy-egy hang a feltett kérdésekre, dilemmákra, ám aztán egyre többen nekibátorodnak. A végén pedig újabb filmes párhuzamként mind együtt állunk fel, és állunk ki egy emberként a kirekesztett Flóráért – mintha csak a Holt költők társasága ikonikus jelenetének szereplői lennénk.
Addigra ugyanis az is megérti a darab egyik fő üzenetét, aki tényleg csak kíváncsi nézőként ült be az előadásra:
a zaklatásnak mindenki részesévé válik, aki csak passzívan nézi, az is felelős.
Az iskolai bullying pedig, akár unalomból, akár klikkesedés, erőfitogtatás vagy hatalomféltés miatt alakult ki, nem tekinthető diákos csínynek. Mert a zaklatás minden esetben bűncselekmény. És gyakran olyan lavinát indít be, ami azokat is elsodorhatja, akik pedig épp maguk indították el – ahogy ezt az alulmaradt Pitbull kénytelen megállapítani.
Fiala Borcsa
Képek: Láthatáron Csoport