„Úgy tettem, mintha naiv volnék, és nem tudnám, mi zajlik ebben a házban” – Modern kori rabszolgaság

–

Zimre Zsuzsa:/WMN: Mi volt a közönség első reakciója a film megtekintése után?

Tuza-Ritter Bernadett: Nagyon sokan megdöbbentek, hogy ez egy létező jelenség, és mindenki azt gondolta, hogy a saját országában nem létezik. Vannak olyanok, akik a film megnézése után ismerik fel, hogy már láttak ilyet a szomszédságukban, csak nem tudták, hogy ez az. És vannak, akik nem értik, hogy Maris miért nem ment el a fogvatartóitól. Ők azok, akik nem értik, mit jelent az, ha egy ember bele van kényszerítve fizikailag és mentálisan egy helyzetbe. Feltűnt, hogy minél inkább keletebbre nézték, annál nagyobb volt a közönség részéről az áldozathibáztatás. Változó, hogy hol mennyire kezdenek foglalkozni azzal, mit lehet tenni a modern rabszolgaság ellen, de azt látom, hogy ahol kevesebb a probléma, ott korábban felmerül, hogy tegyünk valamit. 

Z. Zs./WMN: Engem meglepett, amikor azt írtad a film elején: te sem tudtad, hogy ez létező jelenség, holott Till Attila rövidfilmje, a Csicska révén már elég nagy nyilvánosságot kapott a dolog. 

T-R. B.: Inkább azt mondanám, hogy nem tudatosult bennem. Azt a kifejezést, hogy modern kori rabszolgaság, nem ismerik az emberek. Azt meg, hogy ez az emberkereskedelem alá tartozik, a bemutató környékén hallottam először egy szakértőtől. A csicskáztatásról persze már sokan hallottak, de az a tapasztalom, mégsem tudatosul, hogy ez itt történik, ahol élünk. Azt pedig, hogy van-e rá valami megoldás, még kevesebben tudják. (Pedig ma Magyarországon 36 ezerre becsülik  a modern kori rabszolgaságban élők számát – a szerk.) 

Z. Zs./WMN: Milyen viszonyod alakult ki a főszereplővel, Marissal, akit másfél évig követtél a kamerával?

T-R. B.: Jó kapcsolat alakult ki az első pillanattól kezdve, de hosszú idő telt el, míg megszilárdult részéről a bizalom. Én lettem a barátja, az egyetlen barátja – és ez felelősséggel járt. Úgy éreztem, hogy felelősséggel is tartozom iránta. Elég gyorsan előjött ennek az egésznek az az oldala, amikor emberileg kellett helytállni. Tudtam, hogy semmi olyat nem akarok csinálni, amivel ő nem ért egyet. Folyamatosan figyeltem, hogy mi lenne számára a megfelelő lépés, ő meg biztonságban érezte magát attól, hogy ott vagyok. Én hoztam be az életébe azt az élményt, hogy ő egy szerethető ember. Én voltam az első, aki emberszámba vette. Ennek következtében kialakult egy erős kötődés közöttünk, Maris pedig elkezdett engem a legjobb barátnőjének hívni. A szökés után azonban igyekeztem egy bizonyos távolságot visszaépíteni közénk – ez okozott is némi nehézséget. De ez akkor is egy olyan dolog, ami érzelmileg kölcsönösen összeköt minket egy életre.  

Z. Zs./WMN: Mennyi szereped volt abban, hogy Maris tíz év után elszökött a háztól, ahol fogva tartották? 

T-R. B.: Amikor elkezdtem vele forgatni, már akkor beszélt arról, hogy szeretne elmenni, csak az nem volt egyértelmű, hogy ez egy szökés kell, hogy legyen. Az elején azt mesélte, hogy kinézett egy munkásszállást, és majd odamegy. Valójában szégyellte elárulni, hogy nem dönthet szabadon, hogy megverik, bántalmazzák. A forgatás alatt derült ki, hogy ez egy sokkal súlyosabb helyzet annál, mint hogy ő önállóan meghozhasson egy döntést, és következmények nélkül elmehessen. A gondolat és a vágy mindig megvolt benne, de támogatás nélkül nem merte meglépni. 

Z. Zs./WMN: Marisnak van egy, a film idején 16 éves lánya. Neki mi a története? 

T-R. B.: Ő is ott élt, és őt is dolgoztatták, de végül nevelőintézetben kötött ki. A család egyszerűen nem engedte, hogy iskolába járjon. A gyámhatóság elhelyezte, de Maris életében érdemi változás nem történt,

Z. Zs./WMN: Történt rendőri intézkedés, indult nyomozás a film bemutatása óta?

T-R. B.: Erről nincs tudomásom. Mi nem kezdeményeztünk ilyen eljárást, és őszintén remélem, hogy Marist sem hozzák olyan helyzetbe, hogy tanúskodnia kelljen. 

Z. Zs./WMN: Milyen Eta, a „rabszolgatartó”?

T-R. B.: Nem érzi, hogy ezzel probléma lenne, ez ki is derül a filmből.

Büszke rá, hogy megteheti, hogy szolgálói legyenek, és ne kelljen dolgoznia. Amit ő csinál, az egy folyamatos manipuláció. Maris sem úgy ment bele a dologba, hogy egyből igába hajtotta a fejét.

Eleinte segítséget, munkát ajánlottak neki, pénzért cserébe. Ezután fizikailag és pszichésen is terrorizálták, kiszolgáltatott helyzetbe hozták, hitelt vettek fel a nevében. Eta zseniálisan tudja manipulálni az embereket. Egy Marisnál sokkal kvalifikáltabb ember is simán bedőlne neki. Ami vele történt, az hasonló ahhoz, mint amikor valaki au-pairnek megy külföldre, és kizsákmányolás áldozata lesz 

Z. Zs./WMN: Feltűnt két másik szolga is a filmben…

T-R. B.: Igen, voltak ott még ketten. Velük nem tudtam beszélgetni a forgatás alatt, mert nem volt meg a bizalom, de úgy tudom, már nincsenek a házban.

Z. Zs./WMN: Okozott benned morális aggályokat, hogy pénzt adtál Etának azért, hogy forgathassál?

T-R. B.: Nem. Először is azért, mert megbeszéltem Marissal – minthogy mindent egyeztettem vele. Másrészt egy ponton túl már nem mehettem volna oda – az pedig mindenkinek a legrosszabb lett volna, Marisnak is. Az, hogy én pénzt fizettem, védett is engem, mert így érdekükben állt beengedni, és nem bántani, hisz egy pénzforrássá váltam. Másrészt alá tudtam velük írni egy szerződést, amelyben tisztáztuk a filmjogokat.  

Z. Zs./WMN.hu: Érezted azt, hogy ez akár rossz irányba is mehet? Érezted magad veszélyben?

T-R. B.: Nem, de azért

abban a közegben az az érzésed, hogy sosem tudod, mi fog történni a következő pillanatban. Itt bármi előfordulhat. 

Z. Zs./WMN: Engem az is meglepett, hogy egyáltalán beengedtek oda forgatni.

T-R. B.: Úgy érkeztem oda, hogy a Színművészetire való felvételihez készítek egy ötperces filmet. A téma egy ember egy napja volt. Ez is történt. Úgy kell elképzelni, hogy néztem órákon keresztül, ahogy Maris mosogat meg takarít. Eta ennyit látott a másfél év alatt. Ő nem tudta, hogy én elmentem a gyárba forgatni, ahol Maris dolgozott, nem tudta, hogy titokban pályaudvarokon találkoztunk. Nem tudta, mennyi mindenről beszéltünk valójában. Azokat a titkokat, amiket a filmben láttál, soha nem árultam el Etának. Elég hamar rájöttem, hogy ő hülyének néz engem, és erre rá is játszottam. Úgy tettem, mintha naiv volnék, és nem tudnám, mi zajlik ebben a házban. Lelkileg nagyon megterhelő színjáték volt, amit végig kellett csinálnom. Reméltem, hogy ha ezt az utat járom, akkor eljutunk a célig, ami az, hogy Maris eljöjjön.

Z. Zs./WMN: Eta látta a filmet?

T-R. B.: Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy kíváncsi rá. Az arca nem látszik benne, és csak olyan felvételek vágtunk be róla, amikről ő is tudott. 

Z. Zs./WMN: Hogyan dolgoztad fel magadban, amit átéltél?

T-R. B.: 

Egyedül forgattam ezt a filmet, nem volt stáb mellettem, így az volt a nehéz, hogy kibírjam azt a közeget, amiben dolgoznom kellett. A magányosság egyrészt nagyon szabaddá tett, másrészt viszont én vittem egyedül a projekt lelki terhét.

Rettenetesen megkönnyebbültem, amikor a szökés megtörtént. Attól, hogy Maris biztonságba került, már minden jóval könnyebbé vált. Utána már becsatlakoztak producerek is: Ugrin Julianna és Kiss Viki Réka, akikkel támogatásokra pályáztunk és workshopokra jártunk. A történet sokat formálódott még az utómunka alatt is, de ez már egy jóval könnyebb folyamat volt a forgatáshoz képest.

Z. Zs./WMN: Nem lehetett egyszerű ábrázolni ennek a jelenségnek a drámaiságát, hiszen konkrét bűncselekmény nem jelenik meg a filmben. 

T-R. B.: Filmen nem jelenik meg semmi olyan, ami bűncselekmény lenne. Ez egy vágott, szerkesztett anyag. Azt látjuk, ahogy a forgatás során megpróbálom megérteni, mi az igazság, de ez baromi nehéz, mert azt például nem tudom felvenni, ahogy megverik, mert soha nem fogják előttem csinálni, és amúgy is etikátlan lenne bárkinek a bántalmazását passzívan végignézni és lekamerázni, tehát ez a verzió fel sem merült. Emiatt a vágás során kellett megteremteni azt az érzetet, hogy őt bántalmazzák. 

Z. Zs./WMN: Mit gondolsz, milyen volt Maris és Eta viszonya, hisz volt, hogy Maris Életemnek szólította, máskor meg kiderül, hogy veri.  

T-R. B.: 

Egy klasszikus alá-fölérendeltségi viszony, amiben az, akinek hatalma van, nem tudja, hol a határ. Nem érzi.

Maris nagyon vágyott szeretetre, és ezért mindent megtett. Eta pedig érezte ugyan, hogy Maris néha gondolkozik azon, hogy elmenjen, de ilyenkor mindig sokkal kedvesebbé vált, apró ajándékokat adott neki. Ettől Maris azt érezte, hogy mégis kibírja itt, mert végül is kedvesek vele.

Z. Zs./WMN: Nehéz mit kezdeni azzal a jelenettel, amikor Maris felhív egy krízisközpontot, ahol gyakorlatilag lerázzák, és a hajléktalan-ellátáshoz irányítják, mondván, nem családon belüli bántalmazásról van szó.

T-R. B.: Igen, ez egy 0-24 ben hívható anonim segélyhívó telefonszám, amit igenis hívjon fel, aki krízishelyzetben van. És bár a filmben nem segítenek, de beszéltünk velük, és azt mondták, hogy nem kaptak kellő információt az esetről, mert a hívó csak félszavakkal mondta el, mi történt. Nekik viszont nagyon fontos pontosan tudni, hogy milyen helyzetben van az áldozat, mert az alapján tudnak dönteni, hogy milyen segítséget ajánljanak. De én akkor sem értek egyet azzal, ahogy és amiért Marist elutasították, mert szerintem szívbe markoló egy áldozatnak azt hallgatni, hogy ha nem a családtagja bántalmazta, akkor nem tudnak neki segíteni. Már az is sokat segített volna, ha információt adnak arról, egyáltalán milyen szállókhoz lehet fordulni.

Z. Zs./WMN: Tudsz még valamit tenni a modern kori rabszolgaság ellen, azon túl, hogy elkészítetted a filmet? 

T-R. B.: Most, hogy már a moziban van a film, egy tájékoztató és segítő kampányon dolgozunk. A sajtóbemutató óta kapcsolatban állunk szervezetekkel, akikkel elkezdtünk együtt dolgozni. Ezen felül még annyit tudunk tenni, hogy a filmet oktatási céllal is vetítjük. Igyekszünk eljuttatni az emberekhez és az áldozatokhoz egyaránt, hogy tudják, hol lehet segítséget kapni, mi a teendő ilyen helyzetben. Hétfőn lesz egy jótékonysági vetítés a Trafóban, ahol például egy krízisautóra gyűjtünk, illetve a teljes bevételt az áldozatok továbbképzésére és lakhatási támogatására fordítják. A célunk készíteni egy országos terjesztésű tájékoztató füzetet is, hogy az áldozatokhoz eljusson a segítség híre. 

Valamint a film része lett egy rabszolgaság ellen küzdő világkampánynak (Why Slavery), amely több mint 70 tévécsatornával áll szerződésben, köztük a BBC-vel is – számukra külön verzió készült a filmből. A statisztikák szerint több százmillió emberhez tudunk így eljutni Mongóliától Afrikáig. 

Z. Zs./WMN: Mi volt az, amit felismertél a film készítése során? 

T-R. B.: Talán az, hogy a dokumentumfilm mekkora fegyver.

Folyamatosan sajnálkozunk, hogy ez nem jó, meg az nem jó, mégis olyan keveset csinálunk, pedig lehetne sok filmet is forgatni, ami eljut az emberekhez. A dokumentumfilm nagyon erős műfaj lehet, ha jól használják. Amikor elkészült, rájöttem, hogy milliókhoz tudok szólni.

A külföldi vetítésekre mindig meghívtam a nagykövetségi dolgozókat is, és boldogan eljöttek. Most februárban Brüsszelben volt egy nagyon fontos vetítés, amin a legfontosabb szervezetek képviselték magukat. Ez tényleg sok munkával és utánajárással jár, de a lényeg, hogy megéri. 

Z. Zs./WMN: Maris mit szólt a filmhez? 

T-R. B.: Ő volt az első, akinek levetítettem, mert nem akartam, hogy bármi olyan belekerüljön, ami őt zavarja. Végigsírta a filmet, és annyit mondott, hogy nagyon szép, és ez az igazság. Aztán elvittük a világpremierre, Amszterdamba a gyerekével és az unokájával együtt, ahol nagyon nagy sikere volt a filmnek, és ő nagyon büszke volt arra, amit végigcsinált. Később is elvittem egy-két fesztiválra, de egy ponton úgy éreztem, neki most már sokkal jobb lenne elfelejteni a dolgot. Megkapta a siker egy részét, volt visszacsatolás, de most már tovább kell lépnie.

Z. Zs./WMN: Mi van most vele és a családjával?

T-R. B.: A lányával és az unokájával él együtt egy albérletben. Maris tartja el a családot, de már a lánya is kezd dolgozni. Úgy érzem, hogy poszttraumás állapotban van, és még hosszú éveknek kell eltelnie, mire ki tudja dolgozni magából, ha egyáltalán ki tudja. De most van egy boldog, nyugodt élete, és ez a legfontosabb.

Zimre Zsuzsa

Képek forrása: Tuza-Ritter Bernadett