„Szép csendben. Így zajlanak a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések”

–

Nem is tudom, hol kezdjem…

Ki a legfontosabb szereplője ennek a filmnek? A lány, akinek figyelem és elfogadás iránti vágyát kihasználja egy tanár? A fiú, aki szerelmes lesz, és megpróbálja kideríteni az igazságot? Az anya, aki képtelen jól reagálni a hírre, hogy a lányát szexuálisan zaklatták, és totális tagadásba menekül? A tanár, aki egyszerre figyelmes mester, gondoskodó apafigura, sikeréhes akarnok és hazug álszent? Vagy a tanár felesége? Aki egy hátborzongató jelenetben egy tizedmásodperc alatt dönt úgy, hogy köszöni szépen, nem kéri az igazságot. Inkább folytatja tovább a félrenézést, elhallgatást, a szép csendben folyó „tisztes polgári létet”.

Minden szerep és minden szereplő tökéletes a maga nemében.

Tökéletes mintapéldányai egy olyan világnak, ahol a tanárok által elkövetett szexuális visszaéléseket még mindig „tanár-diák szerelemként” hívja az emberek jó része.

És ahol a szülők inkább úgy döntenek, hogy nem csinálnak botrányt, ha kiderül, hogy egy tanár „tilosba tévedt”, mert a gyereküknek nem az az érdeke.

Ez a magyar valóság. A tényszerű helyzet, hogy szinte nem találni olyan középfokú oktatási intézményt, ahol ne lenne (legalább pletykaszinten) egy történet arról, hogy X tanár és Y diák között mi zajlott. Persze annak, ami történt, általában nincs következménye.

Az áldozat és családja néma marad, vagy az igazgató megegyezik a szülőkkel, hogy „szép csendben” elintézik az ügyet. Ennyi.

Szép csendben.

Ez a címe annak az új magyar filmnek is, ami egy zenetanár és tanítványa közötti érzelmi és szexuális határátlépés történetét meséli el.

Határátlépés

Így hívjuk, amikor egy felnőtt visszaél egy gyerek érzéseivel, megsérti a tanár-diák kapcsolat alapszabályait, nem tartja tiszteletben a magánélet határait, és átszexualizált közeget teremt a gyerekkel való kapcsolata során. Azért „határátlépés” az ilyen felnőtt magatartás neve, mert direkt szexuális kihasználás, kizsákmányolás vagy erőszak nem feltétlenül kapcsolódik hozzá, de a gyerek pontosan érzi, hogy ami történik, az nem oké, átmegy egy határon, kényelmetlen érzésekkel tölti el.

Sok esetben szégyen, önvád, megalázottság, bűntudat is kapcsolódik az egész folyamathoz. Ezen negatív érzések miatt pedig az áldozat általában nem beszél arról, hogy mi történik vele.

Szép csendben tovább folytatódhat a diák manipulálása, a tanári helyzetből adódó hatalom kihasználása, a játék az érzelmekkel, érzésekkel, szexualitással.

És amíg minden szép csendben zajlik, addig tulajdonképpen a környezetnek is az a kényelmesebb, ha nem tesznek semmit. Ha nem avatkoznak bele az eseményekbe, nem szólnak, nem beszélnek sem az áldozattal, sem az elkövetővel. Ilyenkor ugyanis a „ne szólj szám, nem fáj fejem” alapelve érvényesül. Az embereknek pedig nem kell sok biztatás arra, hogy passzívak maradjanak. Igazából ez a természetes hozzáállás, a legkönnyebb és legegyszerűbb reakció.

Tízből egy és százból egy

Amihez már tökösnek, konfrontatívnak, bátornak, önfejűnek, makacsnak (vagy hülyének) kell lenni, az a jelzés vagy feljelentés megtétele. Nem is fordul elő gyakran. Száz gyerekkel szembeni szexuális erőszak esetből tíz derül ki, és egyetlenegyben indul eljárás.

Szép csendben. Így zajlanak a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések. Némán, félrefordított tekintetek között, hárítva a valósággal való szembesülést.

Ez a nagy elhallgatás pedig lassan, de biztosan kikezdi az áldozatokat, akik sokáig maguk is azt gondolhatják, hogy ami történik az normális, azzal semmi baj nincsen.

Ezért is hatalmas probléma, ha a gyerekeinket nem tanítjuk másra, mint engedelmességre. Ha a szabálykövetéshez kapcsolódó elvárásaink az elsődlegesek, ezét a gyerekünk azt gondolhatja, hogy szép csendben viselkedik, akkor nem történhet vele semmi rossz.

Ezért is érdemes megnézni a filmet. A sokféle csend, és sokféle némaság miatt.

Mit tehetünk?

Ha nemcsak szörnyülködni akarunk, hanem tennénk is valamit, akkor óhatatlanul is az a kérdés kezd el zakatolni bennünk: hogyan védhetem meg a gyerekemet azoktól a tanároktól, akik visszaélnek/visszaélnének a helyzetükkel?

Elsősorban is azzal, ha nem mondom vagy mutatom neki azt, hogy erénynek számít csendben tűrni egy rossz helyzetet. 

Ha nem várok el tőle feltétlen engedelmességet. És azt sem kérem, hogy más felnőtteknek, akik a hierarchiában felette állnak (edző, lelki kísérő, tanár, stb.) feltétel nélkül engedelmeskedjen.

Ha megtanítom neki, hogy vannak jó csöndek, és rosszak. Előbbi esetén felszabadultnak, könnyűnek érezzük magunkat, és erőt merítünk a csendből. Utóbbi esetén azonban elmagányosodunk, kilátástalannak és reménytelennek érezzük a helyzetünket.

Szintén sokat segít, ha odafigyelek a gyerekemre. Ha mindennap beszélgetünk (és nem, az nem beszélgetés, amikor egyszavas válaszokat kapok, vagy a témánk a „mit ettél?” és a „megírtad már a házit?” tengelyen mozog).

A védelem egyik eszköze, ha a szexualitás és a nemiség nem tabu a családban, ha a gyereknek van lehetősége a saját szüleinek kérdéseket feltenni a témában (és a kérdéseire pozitív és megerősítő válaszokat kapni).

A valóságban azok a diákok, akik megtapasztalják az igazi elfogadást és feltétel nélküli szeretet a családjukban, sokkal kevésbé csábíthatók és manipulálhatók.

Intimitástól a pornóig

Szintén szükséges, hogy a gyerek tudjon különbséget tenni intimitás, szeretet, szerelem, barátság, nemiség, erotika, vágy és pornográfia között. Ha ugyanis a gyerek számára ezek szinonimák, akkor könnyen belefuthat azokba a helyzetekbe, amikben arról próbálják meggyőzni, hogy a szexualitás és a szex az ugyanaz, és a „szexelni valakivel” és a „szeretni valakit” egyenértékű.

Sok esetben a tanár által elkövetett érzelmi határátlépésre is azért kerülhet sor, mert a gyerek számára úgy tűnik, mintha az a tény, hogy valaki benyúl a bugyijába, valójában azt jelentené, hogy szeretve van.

A Szép csendben fontos történetet mesél el. Sokféle gondolatot elindít, és nagyon jól meg tudja erősíteni a szülőben azt a felelősségérzetet, ami arra vonatkozik, hogy minden olyan helyzetet, amelyben a tanár kellemetlen, sértő, megalázó, a gyerek intimitását, magánszféráját bántó módon kommunikál vagy viselkedik, azt komolyan kell venni.

Csak akkor fog változni valami, és akkor fogják megtalálni az áldozatok a saját hangjukat, ha elkezdünk közösen, össztársadalmi szinten gondolkozni ezekről a kérdésekről. És elkezdjük komolyan venni a gyerekekkel szemben elkövetett „érzelmi határátlépés” eseteket és a szexuális visszaéléseket is.

Ennek eredményeképpen lehetne elérni azt is, hogy az iskolák igazgatói és fenntartói se a csendes megoldásokban, eltussolásokban, szőnyeg alá söprésekben legyenek érdekeltek. Arra van szükség, hogy végre megtörjék a csendet, és elkezdjenek beleállni a történetekbe, eljárásokat indítani a gyanúsítottakkal szemben, és transzparens módon lefolytatni az eljárásokat.

Dr. Gyurkó Szilvia

A film egyik főszereplőjével, a zenetanárt alakító Máté Gáborral Gyárfás Dorka készített egy remek interjút, olvasd el ITT. 

Kiemelt kép: Bognár Lulu a tizennégy éves diák, Nóri szerepében a Szép csendben című filmben (forrás: Vertigo)