„Adja isten, hogy 20–50 év múlva is emlékezzünk erre az estére” – ilyen volt a SzuperWMN-gála

–

Az ember a nagy munkában hajlamos elfeledkezni arról, hogy amiért dolgozik, annak végül is az az értelme, hogy időnként eljusson valamiféle katarzishoz. Nem feltétlenül abban az értelemben, hogy megtisztuljon, elég, ha úgy érezheti: van értelme és haszna az erőfeszítéseinek, és van a hétköznapi életünknél magasabb rendű célja, amit el lehet érni, és az örömét meg lehet osztani másokkal. Számunkra ilyen pillanat volt a csütörtök este.  

Azt láthattuk, hogy vannak körülöttünk drukkerek, egy szerető közönség és támogatói kör, amely velünk lélegzik, és vannak ügyek, amiket felmutathatunk nekik.

Tiszta ügyek, megkérdőjelezhetetlen szándékkal, egyenes emberekkel. Valójában csak az a meglepő, hogy mindezzel mi is a Müpa elegáns tereiben szembesültünk, és úgy arcul csapott minket, mint egy éles vakuvillanás. 

Ne ijedjetek meg, ettől még nem fulladt pátoszba az este, és nem hatódtunk meg saját magunktól. Erről már jó előre gondoskodtunk azzal, hogy Ráskó Esztert kértük fel műsorvezetőnek, aki bombaformában volt. Miután értetlenkedését fejezte ki afölött, hogy bárki a saját születésnapját hogyhogy nem azzal ünnepli, hogy bezabál egy fél csokitortát, hanem inkább díjat alapít („stréberek” – mondta lefitymálóan), majd „kiméltatlankodta” magát afelett, hogy őt nem jelöltük az év legbátrabb női között, elővezetett egy hosszú monológot a kurázsi fogalmáról, hogy mit is jelent ez a szó neki. 

Kár, hogy nem kaptam meg a kéziratot, hogy idemásoljam az egészet, olyan bravúros volt, így csak néhány mozzanatot emelhetek ki belőle. Kurázsi szerinte az, amikor nem kérsz bocsánatot a pincértől azért, mert fizetni szeretnél. Vagy ha Cher mersz lenni Csepelen, és Beyoncé Nyírmadán. Kurázsi filter nélküli képet tenni az Instagramra, és saját képpel regisztrálni a Tinderen – de persze legalább ennyire

kurázsi egy olyan helyzetben NEM-et mondani, ahol mások IGEN-t mondanának; vagy szót emelni ott, ahol a csendet várják el tőled; vállalni önmagad, és vállalni ügyeket egy olyan országban, ahol ez ellenállásnak számíthat.

Miután színpadra szólította „identikus ikertestvérét”, DTK-t (akit később a WMN Enterprise hajóskapitányának is nevezett), bemutatták a legbátrabb nők civil kategóriájának jelöltjeit: Himmer Évát, aki a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága alapítójaként 20 éve küzd azért, hogy az Alzheimer-kór és más demenciák nagyobb figyelmet és több támogatást kapjanak, és a betegek mellett nonstop szolgálatot teljesítő családtagok, ápolók konkrét segítséget. Ő elmondta, hogy szerinte ezek a betegségek a XXI. század legnagyobb egészségügyi kihívásai közé tartoznak, közvetve vagy közvetlenül egymillió embert érintenek Magyarországon. De azt is üzente: „Végig lehet és végig is kell csinálni tisztességesen, hogy miközben a beteg leépül, megkapja azt az emberi méltóságot, ami jár neki.”

A kategória második jelöltje Proszonyák Ida, aki a kaposvári Borostyánvirág Anyaotthon igazgatójaként azt a küldetést tűzte ki maga elé, hogy egyetlen nőnek vagy gyereknek sem kelljen bántalmazói környezetben élnie. Húsz éve dolgozik szociális munkásként, ezalatt csaknem kétezer emberen segített, de azt mondja, amikor visszajelzést kap arról, hogy valakinek sikerült jobbítani az életén, akkor minden fáradtsága elmúlik. Ugyanakkor az évek során meg kellett tanulnia azt is, hol húzza meg a határt az empátia és az áldozattal való azonosulás között, máskülönben egy–két év alatt kiégett volna.

Harmadik jelöltünk, Renner Erika talán a legismertebb a nyilvánosság előtt mint a „lúgos támadás áldozata”.  Azt mesélte a rövid talkshow-ban, amit DTK moderált a három jelölttel, hogy legalább negyvenszer kellett elmesélnie az őt ért traumát, amióta eldöntötte, hogy a bíróságon követel elégtételt érte. Bár a korábbi életét senki sem adhatja vissza, de fontos volt neki, hogy addig küzdjön, míg egy visszatartó erejű ítélet nem születik.

„Olyan igazságtalanság ért, amiért nem lehetett nem harcolni. Nemcsak magamért, hanem azokért is, akik még ilyen helyzetben vannak” – mondta. 

Ahogy ott, a színpadon egymás társaságában ültek, végképp lehetetlennek tűnt, hogy egyvalakit kiemeljünk közülük egy díjjal, mégis ki kellett hirdetni az eredményt, ami ebben a kategóriában az olvasói jelölések alapján a WMN szerkesztőségének szavazatait tükrözte. Ez alapján Himmer Éva lett az idei SzuperWMN civil kategóriájának győztese, aki kisebb sokkot kapott a hír hallatán, és ez még akkor is tartott, amikor a tavalyi győztes, Németh-Kiss Pálma kezébe nyomta a szobrot. De még ebben a pillanatban is megmutatkozott iszonyatos belső ereje – végül egy olyan köszönőbeszédet improvizált, amire szerintem minden nézőnk emlékezni fog. Búcsúszavaival épp erre utalt. Az Alzheimer-kór ügyének élharcosaként azt mondta:

„Adja isten, hogy még 20–50 év múlva is emlékezzünk erre az estére. Egyáltalán, hogy emlékezzünk…”

A két kategória díjátadója között ismét jutott hely a szórakozásnak: Ráskó Eszter magánszáma mellett a Sena Live Band adott minikoncertet, ami megint arra emlékeztette az embert, hogy a minőségnek szerencsére létezik olyan szintje Magyarországon, ami kis időre azt a látszatot kelti, mintha a világban mégiscsak minden rendben volna. Itt vannak ezek a tehetséges, erős nők, akik fényt sugároznak, mi pedig töltekezhetünk belőle. Ez persze a SzuperWMN közéleti kategóriájának jelöltjeire is vonatkozott.

Közülük először Szalai Kriszta színésznő ült ki a jelképes kerekasztalhoz, aki a hajléktalanok emberi méltóságáért és jobb körülményeiért tesz több mint tíz éve – nemcsak a Maradjunk annyiban című monodrámával, hanem azzal is, hogy  rendszeresen „morzsapartit” ad a rászorulóknak a Blaha Lujza téren.

Azt mesélte, gyerekkorában hősi halott szeretett volna lenni, de az évek során megtanulta, hogyan ne menjen rá a segítésre.

Utána Székely Kriszta színházrendező érkezett a színpadra, aki egymás elfogadását és önmagunk vállalását képviseli szóban, nyilatkozatban és a színházi munkáiban. Szerinte fel kell kötnie a gatyáját annak, aki ma egy nyilvános coming out-ot vállal ezekben a „zavaros időkben”, ő mégsem tehetett mást, különben nem tudott volna jól aludni vagy alvás előtt elszámolni magával.

Végül Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének munkatársa és a CEU kutatója mesélt arról, milyen keveset kellene csak változtatnunk az életmódunkon ahhoz, hogy mindannyiunk életminősége jobb legyen, és a jövő generációinak is megőrizzük a bolygót. Tulajdonképpen őt is meglepte, hogy ez az üzenet mintha épp most, ebben az évben jutott volna el széles körben az emberek tudatáig – de ez mindenképp optimizmusra ad okot. 

Itt is három különböző terület egy-egy markáns képviselője beszélgetett, akik között DTK szavaival valójában nem érdemes rangsorolni, de az olvasók szavazatai mégis azt a döntést szülték meg, hogy az idei Szuper WMN-díjat Szalai Kriszta színésznő nyerje, akinek a tavalyi győztesünk, Al-Ghaoui Hesna adta át a szobrot. Mindkét kategória győztese kapott egy-egy arannyal futtatott, Nyoszoli Kinga által tervezett WMN-kitűzőt, sőt, még Ráskó Eszter is, ami szerintem ékszernek sem utolsó, nem beszélve az eszmei értékéről. Ilyenje csak azoknak van, akik mindannyiunkért tesznek valamit. Mi pedig a partnereink nevében is azzal fejeztük még ki a hálánkat, hogy a céges karácsonyi ajándékokra szánt összeget a két győztes által képviselt ügy alapítványának számlájára utaljuk át. Ez egész pontosan 500 ezer forintot jelent a hajléktalanok ellátására és a demens betegek hozzátartozóinak megsegítésére. 

Felvillanyozva és energiától duzzadva engedett minket útjára a Sena Live Band, hogy az este hátralévő részében kimaxoljuk ezt az ünnepet. Mert tényleg nem mindennapi este volt.   

Ha kíváncsi vagy SzuperWMN estünk hangulatára, akkor kattints a képre a további fotókért lapozható galériánkban:

Gyárfás Dorka

Képek: Csiszér Goti/WMN - Goti Photography

Az est megrendezésében nyújtott támogatásért köszönettel tartozunk a Volkswagen Csoportnak.