Ma lenne Anne Frank 90 éves

Megélhette volna e szép kort. Apja, Otto megélte a kilencvenet.

Rita Levi-Montalcini Nobel-díjas olasz orvos, neurológus, sejtbiológus 103 évet élt; a nácivadász Simon Wiesenthal, a Tolerancia Múzeumának névadója 96 évesen hunyt el. Fahidi Éva 93 évesen is aktív, könyvet ír, táncol és DTK-nak interjút ad.

Izraelben egy ideje megrendezik a „Miss Holokauszt Túlélője” szépségversenyt, ahol a versenyzők átlagéletkora 90 körül mozog. Egy kutatás szerint a holokauszttúlélők tovább élnek a kortársaiknál.

Anne viszont nem volt ilyen szerencsés, ahogyan több millió társa sem.

A holland kamaszlány a „Drága Kittynek” bevallotta, arról álmodott, hogy egyszer majd híres újságíró vagy író lesz. Álma teljesült: naplója, ami itt maradt nekünk, a 15 éves lányt híressé tette, a könyv bestsellerré vált, és ma már több mint 60 nyelven olvashatják a világ minden táján.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Nem Anne volt az egyedüli, aki naplót írt a bujkálás, a borzalmak idején.

Nővére, Margot is szorgalmasan jegyzetelt, de az ő naplója sajnos örökre az enyészeté lett Bergen Belsenben. A Frank-nővéreken kívül még több lánynak-asszonynak is az írás adott erőt a továbblépéshez, melyek közül néhány napló fennmaradt, hogy a személyes eseményeken keresztül felbecsülhetetlen módon hozzájáruljanak az áldozatok háborús tapasztalatainak megértéséhez.

Egy kevésbé ismert „magyar Anne Frank”, aki túlélte

Magyarországon a vészkorszakban a 16 éves Ecséri Lilla naplót írt a bujkálásról, amely meg is jelent (Ecséri Lilla: Napló, 1944 T-Twins kiadó, 1995 Budapest).

Lilla 1928-ban született, fővárosi zsidó polgárcsaládban, és kényszerűségből kikeresztelkedett: „Vallásom (ami máma a legfontosabb): római katolikus vagyok (nem régen), de nem szégyenszemre, csak sajnos kellemetlenségemre zsidó származású” – írta naplójába. A lány – Anne Frankhoz hasonlóan – szintén álmodozott a népszerűségről, híres színésznő szeretett volna lenni. A német megszállás azonban keresztülhúzta a számítását:

Istenem! Milyen pocsék világot élünk” – írta. „Kálmán bácsit elvitték, a lakását is elvették. (…) Elvitték Rezső bácsit és Gyula bácsit.”

Bár eleinte nem tudja elhinni, hogy valóban az élete, az életük forog kockán, hamarosan kétségbeesetten várja a csodát: „Nem bírom elhinni, hogy most haljak meg, mikor még nem is éltem. De azt mondják, ha csoda nem történik, hamarosan minket is elvisznek a lepecsételt kocsik a halálba.

Vidéken már meg is tették. (…) Ha ezt túléljük, az valóban egy isteni csoda volna, és mégis úgy érzem, túl fogom élni”.

Túlélte.

Munkaszolgálat után hamis papírokkal bujdosott, és ha nem rejtegetik őt Bárczi Gusztávék sérültnek álcázva, akkor nagy az esély, hogy holland kortársa sorsára jut.

„(...) most már két hete itt vagyok a Gyógypedagógián... itt nem kértek iratokat, de mindenki tudja, hogy ki vagyok. Mellesleg minden lány zsidó vagy félvér, persze a fele mint menekült szerepel... azért írok ilyen kuszáltan és zavartan, mert szörnyen el vagyok keseredve. Ide jött egy csomó német katona, és megették az egész mákos bejglimet, amit anyu hozott karácsonyra... aztán a külsőmmel sem vagyok megelégedve, mert nagyon zsidós vagyok, amit persze állandóan hallok. Máma is szörnyen rosszulesett, amikor mondták, hogy ne menjek fel, mert rólam rögtön látszik, hogy ki vagyok..."  – írta a naplóban”. (Az életmentő gyógypedagógusokról bővebben egy korábbi írásomban is lehet olvasni).

Lilla a háború után védőnőként és idegenvezetőként dolgozta végig életét. Családot alapított, gyermeke, majd unokája született. 1986-ban hunyt el.

Egy zsidó kismama naplója 

„Legalább ne lennél állapotos! Hogy fogod bírni ezekkel az izgalmakkal kihordani a gyereket? Hol fogod megszülni? Mit csinálsz egyedül, amikor elszakítanak bennünket egymástól? Menj orvoshoz, talán lehet még segíteni, annak a gyereknek most nem lehet a világra jönni.” 

Ismerős mondatok, amit nehéz helyzetben lévő terhes nők gyakran ma is hallhatnak környezetüktől. Ezt kellett hallgatnia Dévényi Sándorné Annának öt hónapos terhesen a német megszálláskor. Mindezt naplójából tudhatjuk meg, amit 1944 márciusában kezdett vezetni, és 1945 júliusában írta az utolsó részt bele. Mint kiderül, bár többször is lehetőségük nyílt volna a menekülésre, a családjuk nem hitte el, hogy valóban itt is veszélybe kerülhet az életük, így a legvégsőkig a fővárosban maradtak, mígnem férjét bevitték munkaszolgálatra. A kismamát férje abortuszra akarta rábeszélni, máskor mérget szerzett maguknak és elsőszülött 13 éves gyermeküknek végveszély esetére, amit következetesen visszautasított Anna, szinte megszállottan bízva abban, hogy számára ez a gyerek jelenti a jövőt, ha meg kell halni, haljanak meg mindketten.

Bámulatos erőfeszítéseknek köszönhetően a szűk család életben maradt, és Anna megszülte a gyermeket is. Az egykori kisbaba, dr. Marton-Dévény Éva édesanyja átadta a naplóját a Holokauszt Emlékközpontnak, mely Kismama sárga csillaggal címmel jelent meg 2015-ben. Az ideg-elme szakorvos végzettségű nő egy rádióinterjúban húsba markoló őszinteséggel bevallja, hogyan szembesítette magát a múlttal, miképp ismerte fel, hogy élete meghatározó eseményeinél – mint például a szülés utáni depresszió – még nagyobb betegségtől szenved. Hiszen beléptek életükbe a transzgenerációs hatások, vagyis, hogy a traumát elszenvedő generációt követő nemzedék – bár saját maga nem volt áldozat, mégis – hordozza a traumatizáltság tüneteit.

Aki 28 kilósan egy koncentrációs táborban tanult meg igazán főzni 

Endrei Istvánné, született Weisz Hedvig 1944-ben került az ausztriai lichtenwörthi koncentrációs táborba. Négy másik női fogolytársával receptkönyvet írt, miközben folyamatosan éheztek.

Szó szerint kínjukban állandóan a főzésről és az evésről beszéltek, majd le is jegyezték egymás receptjeit. A recepteket végül – csodával határos módon – maga Hedvig hozta haza, méghozzá csontsoványan.

A társszerzők is túlélték a borzalmakat, de többé nem találkoztak. A különleges szakácskönyv néhány évvel ezelőtt került elő a fiókból, egy flódni sütés alkalmával egészen. 2013-ban Závada Pál előszavával adták ki Szakácskönyv a túlélésért címmel, a túlélő visszaemlékezéseivel kiegészítve. A lágerszakácskönyv történetet színpadra is állították, és nagy sikerrel játsszák.

Amikor egy holokauszttörténet 75 év után felrobbantja az Instagramot!

„Sok magyar lány és fiatal nő holokausztnaplója is fennmaradt, de egyik sem került bele Magyarországon és külföldön a hasonló szövegek kánonjába, és egyiket sem tanítják a magyarországi iskolákban. (…) Érdemes emlékeztetni arra, hogy az eddig említett művek egyike sem ismert egy egészen szűk olvasóközönségnél szélesebb körben, és ha egyáltalán olvassák, és pedagógiai célokra használják is e munkákat…” – jegyezte meg egy tanulmányában öt éve, Louise Olga Vasvári – magyar származású egyetemi professzor.

Jó hírunk van, Louise!

2019-ben, egy magyar holokausztáldozat, Heyman Éva egykori naplója néhány nap leforgása alatt több mint másfél milliós nézettségre tett szert! Méghozzá nem is akárhol, hanem az Instagramon!

Több kamasznaplóból esett az alkotók választása a magyarországi zsidó kamaszlány, Heyman Éva naplójára, hogy @eva.stories néven bemutassák a fiataloknak, milyen lenne a XXI. században egy negyvenes évekbeli fiatal holokausztáldozat Instagram-feedje.

A projektet finanszírozó izraeli informatikai cég milliomos tulajdonosa, Mati Kochávi 400 fős alkotógárdával 1944-től tervezte feldolgozni a Magyarországon megjelenő megkülönböztető intézkedéseket, a gettóba zárást egészen az Auschwitzba tartó vonatra tereléséig.

„Naplóját videoklipekké alakítottuk, kamera helyett egy okostelefont adtunk neki, az újságok helyett az Instagramon publikáltuk, és elhoztuk a történetét először Izraelbe, majd Londonba és a világ többi részébe is elvisszük” – ismertette a terveket el az RTL Klub riportjában Kochavi.

Négyszáz fős alkotógárda készíti a videofelvételeket Lvivben, Ukrajnában, és az izraeli közösségi média több tucat internetes influenszerét, valamint más helyi hírességeket is megnyertek az oldal hirdetéséhez.

Éva naplóját édesanyja adatta ki 1947-ben „Éva lányom” címmel. (A lányt 1944. június 2-án deportálták, és október 17-én, 13 éves korában megölték Auschwitzban). Ágnes négy év múlva öngyilkos lett, kezében a lánya fényképével.

A történet lassan a feledés homályába veszett, majd a magyar közönség Deák Krisztina Eszterkönyv című filmjéből ismerhette meg a gyermekét elvesztő, elvált nő kálváriáját. 

Vannak, akik tiszteletlenségnek tartják a kislánykánt meggyilkolt áldozat fiktív Instagram-fiókját. Mások örömmel fogadták az újszerű kezdeményezést, amit az izraeli Gal Gadot is népszerűsített.

A digitális bennszülöttek nemzedéke mindenekelőtt az interneten tájékozódik, és ott éli közösségi életének nagy részét, így csak az Eva Storieshoz hasonló formabontó projektekkel lehet eredményesen megszólítani őket. Heyman Éva története pedig megéri, hogy ne csak a könyvtárakban porosodjon az írása. Az Eva Storiesnál keresve sem lehetne jobb példát találni arra, hogyan tud a modern technológia, az Instagram hozzásegíteni minket ahhoz, hogy láthatóvá tegye a Z generáció számára a történelem láthatatlanjait.

 

Bereczki Enikő

ifjúsági- és generációs szakértő

Ha többet is olvasnál Enikőtől, kattints IDE és  IDE!

Kiemelt kép: Anne Frank House