„Azzal csak a lányok játszanak!” – Nemi sztereotípiák az iskolákban

 –

Meccs vs. mosogatás 

Nem új felfedezés, hogy a nemi sztereotípiák már korán rögzülnek a gyerekekben. Hatással van rájuk, mit látnak otthon: „apa ebéd után meccset néz, míg anya mosogat”,  de sokat számítanak az óvodában, iskolában tapasztalt benyomások is. Például, amikor Julikát az óvodában a főzősarokba terelik, vagy egy fésülhető Barbie-babával foglalják le, Béluskának pedig kisautót nyomnak a kezébe, esetleg rosszallóan rászólnak, amiért elpityeredett. És számítanak a mesékben látható sztereotip karakterábrázolások, ahogy a „lányosnak/fiúsnak” titulált játékok is.

Természetesen nincs azzal gond, ha Julika babát szeretne öltöztetni, az már inkább problémás, ha a választási lehetőségei erre korlátozódnak.

És nemcsak azért, mert a főzéssel, babázással már kicsi korban megtanulja, milyen tevékenységek, érdeklődési körök valók a lányoknak, hanem azért is, mert a fejlődése szempontjából sem mindegy, milyen játékot adunk a kezébe. A különféle játékok ugyanis különféle kompetenciákat erősítenek: a babázás például  jól fejleszti az érzelmi intelligenciát vagy a gondoskodást, ám nem tanít a matematikai gondolkodásra, kreativitásra vagy akár analizáló készségre. Amikre, ugye, inkább a „fiúsnak” tartott játékok, mint a LEGO vagy az építőkocka kondicionál.

Az Oregon State University pszichológus kutatója, Aurora M. Sherman szerint egy játék nem változtatja meg alapjaiban azt, hogy milyen foglalkozást választ magának majd később egy gyerek, hiszen a fejlődés ennél jóval komplexebb folyamat. Azzal viszont érdemes szülőként számolni, hogy a túlságosan „nőies” vagy „férfias” játékok igenis hatással vannak arra, mit gondol egy gyerek a saját jövőjéről.

 A nemi sztereotípiák pedig tovább gyűrűznek az iskolában

Többek között a  tankönyvek sztereotip karakterábrázolásával, vagy azzal, hogy a pedagógusok nem egyforma elvárásokat támasztanak a lányokkal és a fiúkkal szemben. Egy magyar tanulmányból kiderül, hogy 

a lányok kevesebb tanári figyelmet és segítséget kapnak, mint a fiúk, akiknek képességeivel szemben a tanárok magasabb elvárásokat támasztanak – különösen a matematika és a természettudományok területén.

Ez pedig – a szakemberek szerint – a lányokban azt tudatosítja, hogy „az ő véleményük annyira nem számít, és csak akkor beszélnek, ha kérdezik őket”.

Vagy azt, hogy a lányok elsősorban nem a tudásukkal, hanem a jó magaviseletükkel és vonzó külsejükkel vívhatnak ki elismerést. Persze a fiúk is elszenvedői a megkülönböztetésnek, akikbe egyrészt kialakítja és/vagy megerősíti a – nőkkel szembeni – felsőbbrendűség érzését, másrészt a „nőies”-nek számító érdeklődések cikivé, vagy egyenesen tabuvá válnak. 

Nem vesszük észre őket

A nemi diszkriminációnak megágyazó sztereotípiákat, főleg egy olyan társadalmi közegben, mint amilyen a mienk, ahol a nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségek szinte az élet minden területén tetten érhetők, és ahol a klasszikus értékrend az irányadó, nagyon nehéz feloldani. Vagy akár csak észrevenni, felismerni őket.

A „NEM – iskolai Nemi Esélyegyenlőségi Mutató” projektnek pont az a célja, hogy segítsék az intézményeket abban, hogy tanulóik, pedagógusaik felismerjék a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákat, ezzel is hozzájárulva a nemekkel kapcsolatos előítéletek lebontásához. És még azért is, mert itthon az oktatásban, – ahogy más állami szférában sem – nem léteznek tudatosan felépített nemi esélyegyenlőségi programok.

– Mivel a sztereotípiák nem mindig egyértelműen nyilvánulnak meg, első lépésben létrehoztunk egy keretrendszert, ami széles skálán járja körül és rendezi struktúrába azokat a kérdésköröket, amelyek mentén az iskolai nem esélyegyenlőség mértéke vizsgálható – magyarázza Nagy Balázs, az Anthropolis munkatársa, a NEM projekt egyik alkotója. Az Európai Unió által támogatott projekt megvalósulásában egyébként három ország egy-egy civil szervezete, illetve egy-egy helyi egyetem gender studies-szakértője vett részt. Magyar oldalról az Anthropolis és a CEU szakértője dolgozott a Nemi Esélyegyenlőségi Mutató kidolgozásán, illetve a program keretében három budapesti iskolában vizsgálták a nemi esélyegyenlőséget.

 „Abból főztünk, ami van”

– mondja Balázs arra utalva, hogy végül a NEM szakértői abban a három vállalkozó kedvű budapesti gimnáziumban vizsgálódtak, ahol a vezetőség és a pedagógusok részéről megvolt a nyitottság a programhoz. Mivel ez egy pilot-projekt, nem az volt a cél, hogy minél több iskolát bevonjanak, hanem az, hogy teszteljék a  projekt keretében létrehozott eszközt, a Nemi Esélyegyenlőségi Mutatót, és csiszoljanak rajta ott, ahol kell.

Az Anthropolis munkatársa szerint is az lett volna az ideális, ha a három középiskola különböző régióból kerül be a projektbe, ám a felkeresett iskolák zöme elutasítóan fogadta a programhoz kapcsolódás lehetőségét. Ebben vélhetőleg az is szerepet játszik, hogy a kormány nemhogy nem törekszik a nemi szerepek és nemi sztereotípiák korlátozó és megkülönböztető hatásának csökkentésére, hanem a hagyományos családokra nézve inkább félelmetesnek és kerülendő tartja a világszerte terjedő jelenséget.

A három budapesti gimnáziumban a keretrendszer segítségével – különböző szempontok szerint – és az intézmény tanárainak bevonásával, átvilágították az iskolákat.  

Vizsgálták többek között azt, hogy a társadalmi nemek fogalomköre és a hozzá kapcsolódó jelenségek, mint a nemek közötti egyenlőség, diszkrimináció milyen mértékben jelennek meg az órákon, fakultációkon, egyéb iskolai programokon. Vagy azt is, hogy az iskolai terek kialakításában mennyire jelennek meg a nemi sztereotípiák, legyen szó a folyosó dekorációjáról, vagy a szegregáltan használt terekről. És arra is kíváncsiak voltak, hogy a pályaválasztási orientációval foglalkozó pedagógus vajon mennyire ismeri a nemi sztereotípiákat és azok hatását a pályaválasztásra?
 

Ahogy arra számítani lehetett, – az összes olyan sztereotípia, ami jelenleg a társadalomban aktívan él, azok az iskolákban is fellelhetők voltak annak ellenére is, hogy ezek az intézmények az átlagosnál érzékenyebbek a téma iránt

– magyarázza Balázs, majd azt is kiemeli, hogy még ezekben a nyitott gondolkodású helyeken is megfigyelhető volt, hogy a folyosók falain főleg férfi hírességek képei szerepelnek.

– Nyilván akkor is kevesebb nőt látnánk a falakon, ha erre a pedagógusok tudatosan odafigyelnének, hiszen a patriarchális rendszer lényege, hogy ne is nagyon termelődjenek női kiválóságok. Viszont, akikről tudunk, jellemzően azok sincsenek megjelenítve.  És az is hasonlóság volt az intézmények között, hogy a diákok ugyan bizonyos kérdésekben kritikusak – például a szexista nyelvhasználatot észreveszik, szóvá teszik –, addig tantárgyakat a sztereotípiák alapján választják, a fiúk például matek, a lányok pedig nyelv- és magyar fakultációra járnak – mondja Balázs.

A felmérés végén fokozatokat, bronz-, ezüst-, vagy aranyérmet kaptak az iskolák, illetve ötleteket, iránymutatásokat arra vonatkozóan, hogyan lehet az adott iskolákban a megjelenő nemi esélyegyenlőtlenségeket csökkenteni, megszüntetni.

– Ajánljuk például, hogy a vezetőség ösztönözze a tanárokat továbbképzésre a témában, hogy az intézmény vonjon be a témához értő civil szervezeteket, szenteljenek időt a nemi alapú bullyingre. Vagy szervezzenek a téma köré speciális programokat, keressenek olyan alternatív tananyagokat, melyek érzékenyek a témára, és az is sokat segít, ha felállítanak nyelvhasználati normákat a szexista nyelvezet visszaszorítása érdekében – sorol Balázs néhány idevágó példát.

Hangsúlyozza, hogy a NEM alapvetően nem arra hivatott, hogy látképet adjon arról, hogy a magyar középiskolákban mi a helyzet a nemek közti esélyegyenlőség terén. Hanem az a céljuk, hogy a vizsgálat eredményeivel eszközt adjanak a diákok, a tanárok és az iskolák kezébe a nemi esélyegyenlőtlenségek felismeréséhez és legyőzéséhez. Ezzel is támogatva a sztereotípiáktól mentes tantárgy- és pályaválasztást, és a későbbi jövőjüket is meghatározó diszkriminációt.

Farkas Edina Lina

 Kiemelt képünk illusztráció