A férjem épp a nappalit porszívózza, amíg én egy határidős cikken dolgozom. Hiába fektettük le az egyenlő munkamegosztás és közös teherviselés szabályait már a kapcsolatunk legelején, és hiába igyekszünk mentesülni a nemi sztereotípiák alól, mégis iszonyú feszítést érzek belülről: hiszen ez az én feladatom lenne. Ahogy a többség, én is ezt hozom otthonról, ebben nevelkedtem.

Mindannyian egy kapott csomaggal érkezünk

Beleszületünk egy családi szabályrendszerbe, aminek ismerjük a működését. A szeretetünk egymás iránti fokmérője a lojalitás, ami egyebek közt abban nyilvánul meg, hogy azt a hagyományt igyekszünk folytatni, azok szerint a szabályok szerint próbálunk élni, amiket a családunkból ismerünk – még akkor is, ha esetleg ambivalensek a hozzájuk fűződő érzelmeink.

Épp ezért, ha valaki szeretne elszakadni a családi hagyománytól, az mindig lojalitáskonfliktust szül.

„Kimondatlanul, zsigeri szinten jelenik meg benne az érzés, hogy mivel ő másképp csinálja, elveszíti a jogát, hogy a családhoz tartozzon. A családból való kiszakadás pedig egy félelmetes, előzmény nélküli állapot, mintha valaki egyedül lebegne az űrben” – mondja Bóta Tímea tanácsadó szakpszichológus.

A mintáktól való elszakadás azért sem könnyű, mert a család minden erejével védi, köti az odatartozókat. Ha valaki szeretne eltávolodni a hagyományoktól, bekapcsol a család félelemérzete, aminek az alapja az a közös, ősi tudás, hogy veszélyes eltávolodni a szűk közösségtől. Így mindenkinek, aki változtatni szeretne a kapott mintáin, iszonyú nehéz dolga van.

Holott a nemi sztereotípiák és az egyenlőtlenség jókora hatással vannak az életünkre

Az IKEA nemrég készített egy reprezentatív felmérést a nemi egyenlőséget vizsgálva a cseh–szlovák–magyar régióban, ebből egyebek mellett az is kiderült, hogy a társadalom nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásai hosszú távú hatással lehetnek az életünkre. Egyéni szinten azzal, hogy nagyon pontosan körvonalazzák, hol húzódhatnak a kiteljesedésünk határai.

„Ha azt gondolom, hogy egy nőnek az a dolga, hogy gyereket szüljön, akkor azt is mondom, hogy ezen az egy területen van tétje az életének, megerősítése a létezésének. Viszont, ha képes vagyok úgy gondolkodni, hogy mi minden vagyok és lehetek nőként, emberként, akkor nem lesz akkora nyomás rajtam az egyes területeket illetően. Minél tágabb a keret, amiben magunkról gondolkodunk, annál kevésbé fogunk szorongani” – fejti ki Bóta Tímea.

A szakértő szerint azonban minél erősebben vannak hangsúlyozva ezek a szerepelvárások társadalmi szinten, annál frusztráltabb és kirekesztőbb lesz az adott társadalom.

Az a feszültség, ami most érzékelhető itthon, épp ebből ered; gyakorlatilag vonalzóval rajzolták körbe, mi a család, ki nevelhet gyereket, és milyen elvek alapján.

„Ebből kifolyólag az ember könnyen találhatja magát abban a helyzetben, hogy bizonyos körökbe nem illik bele, ami társadalmi szinten nagy feszültséget szül. Ez pedig a mostani bizonytalan helyzetben még jobban kiélezi az emberek közötti véleménykülönbséget.”

Egy krízis közepén ugyanis, amikor minden biztonságos fogódzónk elveszett, a szakértő szerint kell valami, ami stabilizál, amibe még kapaszkodhatunk – ez a többség számára lehet akár az a meggyőződés is, hogy az apa férfi, az anya pedig nő.

Nemhiába a legnagyobb zűrzavarban került elő ez a téma, hiszen erősen lehet vele emberekre hatni, manipulálni.

A társadalom egy tükör, épp ezért lenne fontos egyéni szinten foglalkozni azzal, hogyan csökkenthetjük magunkban a frusztrációt, és hogyan növelhetjük az elégedettséget – ezt pedig leginkább önismerettel lehet elérni.

Felismerni a saját szükségleteinket

Minden második magyar háztartásban a nők vállalják teljes mértékben a házimunka elvégzését, ami azt is jelenti, hogy mindennap átlagosan fél-egy óra láthatatlan (azaz fizetetlen) munkát végeznek – ez szintén az említett, az IKEA által készített kutatásból derült ki. Jogosan merülhet fel tehát a kérdés, hogy miért nem közöljük az igényünket az egyenlőbb munkamegosztásra.

Bóta Tímea szerint ez egyrészt azért is nehéz, mert a társunk is nagy valószínűséggel patriarchális berendezkedésű családból jön, ahol ez a kimondatlan elvárás, a természetes működés. Másrészt nekünk is nehezünkre esik felismerni a saját szükségleteinket.

„Megtanulunk másokra figyelni, mindeközben arra a pofonegyszerű kérdésre nem tudunk sok esetben választ adni, hogy mi mire vágyunk, mik a saját szükségleteink.

Fontos ezt a készséget már egészen korán elkezdeni fejleszteni, arra szocializálni a gyerekünket, hogy szavakkal ki tudja, és ki merje fejezni, mi történik benne. A szavainkkal teremtjük meg ugyanis a saját valóságunkat, ha viszont egy családban nem lehet kommunikálni az érzéseinkről, akkor nem fogjuk legitimnek, érvényesnek sem tekinteni azokat” – mondja a szakember. Majd hozzáteszi, ha a családunkon keresztül nem tanuljuk meg, hogy fontos, amit érzünk, akkor a párkapcsolatunkban sem fogjuk felhatalmazva érezni magunkat arra, hogy nyíltan kifejezzük az érzéseinket, vágyainkat, igényeinket, mindazt, ami bennünk történik. 

 

Amit otthonról hozunk, egész életünkben velünk marad

De hogyan írhatók át az otthonról hozott minták? Átírhatók-e egyáltalán?

A szakértő szerint a kapott mintáink a történetünk részei; felnőttként, ha már át nem írhatjuk is, de jól megismerhetjük őket, így azt is észre fogjuk venni, ha önjáróvá kezdenek válni. Így olyan döntéseket hozhatunk, amelyekkel a minták már nem sodornak az apánk vagy az anyánk szerepébe, vagy nem indítanak be olyan erős ellenreakciót, ami szintén meghatározza az egész működésünket. Hiszen akkor is a minta határoz meg minket, ha tűzön-vízen át ellenébe akarunk menni.

Bóta Tímea szerint akkor tudunk érett döntéseket hozni, és a saját, vágyott életünket élni, ha ismerjük a családi történetünket – még akkor is, ha fájdalmas szembenézni vele. Ez azonban egy életen át tartó munka, aminek sosem érhetünk teljes mértékben a végére. „Olyan ez, mint egy spirál: ha dolgozunk magunkon, az önismeretünkön, egyre több oldalról, más fénytörésben ismerjük meg az adott történeteket, így már sosem kerülünk vissza oda, ahonnan indultunk” – mondja.

A szakértő szerint emellett az is fontos, hogy megtanuljunk együttérzéssel tekinteni arra a családi berendezkedésre, amiből jövünk. Azzal együtt még, hogy dönthetünk másképp, élhetünk másképp, választhatunk másféle társat, mint a szüleink, elismerhetjük, hogy ők is azt tették, amit tudtak.

„Van egy bizonyos pont, amikor már nem szabad hátrafelé mutogatni, hanem arra kell törekedni, hogy egyre inkább a saját életünket éljük.

Azt is fontos kiemelni, amikor az otthonról hozott szerepkörökről beszélünk, hogy a nemi egyenlőtlenségek nem csak a nőket érinthetik rosszul, nem ők az egyedüli elszenvedői. A patriarchális berendezkedés ugyanis a férfiakban is jelentős belső feszültséget tud szülni.

Nehéz folyamatosan azzal a hittel működni, hogy rajtuk múlik minden, nekik kell helytállniuk a család boldogulása érdekében, hogy mindig erősnek kell lenniük, és nem mutathatják ki az érzéseiket – nem hiába van annyi szív- és érrendszeri megbetegedés a férfiak körében. Ez iszonyú nagy teher rájuk nézve is” – teszi hozzá Bóta Tímea.

A nemek közötti egyenlőség tehát nemcsak a rendről szól a világban, hanem a korrektségről is. Arról, hogy milyen felszabadító egy olyan párkapcsolatban lenni, amelyben egyenrangúnak érezzük magunkat, amelyben nem függünk a másiktól, hanem egymást választottuk. És nem azért választottuk egymást, mert passzolnak a nemi szerepeink, hanem mert tisztán látjuk, ki a másik, és kik lehetünk mi mellette.

Filákovity Radojka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/monkeybusinessimages