–

„Az nem lehet, hogy ő is...”

A szexuális erőszakot nagyon könnyű „behazudni”. Ezt a bűncselekménytípust az jellemzi, hogy általában nincsenek tanúk, az áldozat hallgat, és hosszú ideig nem beszél arról, ami vele történt, ráadásul szinte kizárt, hogy legyenek tárgyi bizonyítékok.

Ez azt jelenti, hogy a nap végén az áldozat állítása áll szemben a gyanúsítottéval, tehát az fogja eldönteni, hogy valaki évekre börtönbe kerül-e, hogy kinek hisznek a rendőrök, a szakértők és a bíró.

Bárki megtehetné, hogy ha valakit bajba akar sodorni, akkor megvádolja egy kis szexuális erőszakkal, azt állítva, hogy #metoo.

Most, amikor sokat beszélünk erről a témáról, és szinte nincs olyan hét, hogy nemzetközi vagy magyar szinten ne pattanna ki egy újabb botrány, óhatatlan, hogy felmerül: „jó-jó, de kizárt, hogy ezek mindegyike igaz lenne”. Weinsteint elhisszük, akár még Marton Lászlóról és Kevin Spacey-ről is el tudjuk képzelni, hogy úgy volt, ahogy. De, mondjuk, Dustin Hoffman vagy Morgan Freeman azért már durva... az nem lehet, hogy ők, akiket eddig „érinthetetlennek” gondoltunk, mégiscsak érintettek! Igen, biztosan hamisan vádolják meg őket puszta haszonszerzésért és 15 perc hírnévért olyan nők, akik semmitől sem riadnak vissza.

Ott motoszkál ez a gyanú, nem tehetünk róla, nem akarjuk elhinni, kétségbe vonunk, mentegetünk. Féltjük az ikonjainkat.

Mindeközben egymás után állnak ki a nők a nyilvánosság elé itthon is, hogy kikérjék maguknak az ilyen hamis vádakat, és a #metoo-hoz hasonló népmozgalom keretében próbálják visszaadni a hitet abban, hogy a férfiak nem szexuális ragadozók.

Ez így is van. A férfiak (úgy általában) valóban nem szexuális erőszaktevők.

A legtöbb eset tényleg megtörtént 

Nézzük a számokat. Ha szexuális erőszakról van szó, annak 98 százalékát férfiak követik el – döntően (bár nem kizárólagosan) nőkkel szemben. Az európai statisztikák szerint (és a magyar kutatások is nagyjából ezt az adatot támasztják alá), húsz nőből egy válik élete során szexuális erőszak áldozatává – többségük még gyermekként, 16 éves kora előtt szenvedi el a bántalmazást.

A valóságban többségében vannak a valódi zaklatások (amiknek az áldozata hallgat, mint a sír) és csekélyke kisebbségben azok az esetek, amikor valaki farkast kiállt. 

A nemzetközi adatok szerint (erre vonatkozó kifejezetten magyar statisztika nincs), az alaptalan szexuális erőszak esetek aránya hat százalék körüli lehet. Ami azt jelenti, hogy az esetek kilencvennégy százalékában valódi az ügy. 

Ha ehhez hozzátesszük a rejtve maradt eseteket (ami a felnőtteknél  körülbelül huszonöt százalék és itt nincs kamuügy), az negyedeli ezt az értéket. Ez azt jelenti, hogy minden megtörtént szexuális erőszak esethez képest kábé másfél százalékban vannak azok az ügyek, amik kitaláltak. 

Hamis vád: durva károkozás mindenkinek

Hiába csekély az ilyen alaptalan vádak aránya, mégis hatalmas kárt okoznak. Leginkább azért, mert a szexuális erőszak esetek megítélése borzasztó ellentmondásos.

Más ügyekhez képest, az áldozat szavahihetősége sokkal fontosabb a nyomozás során, ezért azt tapasztaljuk, hogy míg például egy kocsilopási ügyben a rendőrség arra keres bizonyítékokat, hogy ki vihette el az autót, addig egy szexuális erőszak ügyben az a fő kérdés, hogy „elvitték-e egyáltalán az autót”.

Tehát nem abból indulnak ki, hogy a feljelentő igazat mond, de ha hazudik, az úgyis ki fog derülni a nyomozás során, hanem azt érzik, hogy az a feladatuk, hogy bizonyítsák, az áldozat igazat mond-e.

Azt akarják kideríteni, hogy a vallomásban vannak-e ellentmondások, kitalált-e a történet, hiteles-e a tanú, átélte-e azt a traumát, amiről beszél – és ennek megfelelően nem az az elsődleges kérdés, hogy ki és hogyan követte el a cselekményt, hanem az, hogy ki és hogyan mondja el, mi történt.

Nem tudom elég érzékletesen írtam-e le, hogy mi azzal a probléma, hogy szexuális bűncselekményeknél nem az áldozat „igazmondása” az alapállás, hanem az „esélyes, hogy hazudik”. Az egész eljárást az áldozat számára végtelenül megterhelővé teszi az, hogy folyamatosan azt érzi, nem hisznek neki. Ha így működne a nyomozás az autólopásoknál is, már régen népmozgalom indult volna ennek megváltoztatására... a szexuális erőszaknál csak most jött el az ideje, hogy az áldozatok szót emeljenek azért, hogy az ő eseteikben sem jelentse a gyanúsított ártatlanságának véleleme azt, hogy a hatóságok abból induljanak ki, hazudnak...

Azok tehát, akik alaptalan vádakat terjesztenek, igazából nem csinálnak mást, mint ráerősítenek egy régtől létező, végtelenül kártékony és veszélyes sztereotípiára: arra, hogy a nők hazudnak arról, ha megerőszakolták őket.

Ez pedig azért veszélyes, mert hiába hangsúlyozzuk, hogy az esetek 94-98,5 százalékában valódi ügyről van szó, és hogy ez az arány semmivel nem rosszabb egyébként, mint az autólopásoknál. Mégis, egyetlen hamis vád is vissza tudja vetni azt a megerősödő mozgalmat, ami szexuális erőszakkal kapcsolatos sztereotípiák ellen harcol.

Kivéve, ha felnőtt módjára reagálunk, és nem általánosítunk. Ha különbséget tudunk tenni egy-egy ember és egy társadalmi jelenség között. Ha tudjuk, hogy van, aki alaptanul vádol, de azt is tudjuk, hogy ez csupán az ügyek töredéke.

A jelenlegi rendszerrel nem az a baj, hogy túl sok hamis vád után ítélnek el ártatlanokat (reméljük, egy ilyen sincs), hanem az, hogy túl sok valódi, megtörtént ügyben sosem indul eljárás, és sosem ítélik el az elkövetőt. Az érzékenységünket pedig nem a hazugságok irányába kellene növelni, hanem afelé, hogy végre meghalljuk azoknak a szavát, akik igazat mondanak.

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Martin Novak