Mit mutat a PISA? Kiemeltem néhány pontot a jelentésből, számomra ezek a legjellemzőbbek. Érdemes kicsit elgondolkodni rajtuk… Én megtettem. Remélem, ezzel nem leszek egyedül!

1. A magyar oktatás nem kompetencia-, hanem tudásalapú

Ezt a jelenséget nagyon sokszor, nagyon sok helyen elmondtam már. Próbálunk képességeket, kompetenciákat fejleszteni úgy, hogy a tananyag egyértelműen tényalapú. Még mindig évszámokat, képleteket, statisztikai adatokat és verseket kell bemagolnia a gyerekeknek. Közben pedig a kor- és a munkaerőpiac elvárása az lenne, hogy képességeket fejlesszünk. Ez itt egy olyan anomália, ami megnehezíti a munkánkat, és aligha áthidalható. Arról már nem is beszélve, hogy az érettségi is kompetenciaalapú, melyre egy adatalapú tananyaggal készítjük fel a diákokat.

Tudom, van olyan, hogy fából vaskarika. Nah, ez pont olyan!

2. A magyar diákok együttműködő problémamegoldása átlag alatti

A teszt azt a kompetenciát is méri, amire a munkaerőpiacnak a legnagyobb szüksége van ma. Nagyon fontos lenne, hogy a diákok képesek legyenek bármilyen helyzetben együtt dolgozni, közösen, együtt gondolkodva feladatokat megoldani, hisz az életük és a munkájuk során erre lesz az egyik legnagyobb szükségük. Mégis miért szerepelünk ebben ennyire rosszul? Ennek oka a módszertanban keresendő. Sajnos még mindig nagyon sokan a régi, poroszos, frontális módszerekkel dolgoznak, ahol a diáknak csak annyi a dolga, hogy csendben figyeljen és jegyzeteljen. Persze ez is hasznos néha, de nem fejleszt képességeket. A kreatívan megválasztott módszerekkel (kooperatív pedagógia, élménypedagógia, játékpedagógia, drámapedagógia, projektpedagógia, stb.) nagyon könnyen és hatékonyan lehetne a diákokat ezen a téren fejleszteni. Akkor meg miért nem teszik ezt sokan? Mert kiállni és beszélni kényelmesebb, mint feladatokat kitalálni, és a közös munka során a háttérbe vonulni kicsit…

3. Erősen érzékelhető az eredményekben a társadalmi-gazdasági különbség a diákok között

Ez nagyon megdöbbentő eredmény számomra. Hisz Magyarországon az oktatás mindenki számára ingyenes, elvben mindenki egyenlő módon hozzáférhet a tanuláshoz, a Nemzeti Alaptanterv pedig biztosítja azt, hogy minden tanuló ugyanolyan színvonalú képzést kapjon. Nagyon jól hangzik ez így, és gyönyörű az elv. De sajnos csak elv. Hisz sokan nem tudnak érvényesülni magántanárok és különórák nélkül, mert az iskolákban nem kapják meg a megfelelő szintű oktatást. Hogy lehet ez?

Sajnos itt a pedagógusképzést kellene megvizsgálni és megreformálni.

Sokkal jobban megválogatni azokat az embereket, akik a pályára kerülnek, és azokat is, akik a pályán maradhatnak. A pedagógushiány ma oda vezet, hogy nagyon sok olyan tanár van a pályán, akiknek egyáltalán nem itt lenne a helye. De a kényszer nagy úr, az egyetlen jelentkezőből nehéz válogatni, marad az, aki éppen beesik. Ez normális így? Aligha.

4. Hatalmas a különbség az iskolák között

Szinte törvényszerű, hogy ez az eredmény is kiugrik a teszt vizsgálata során. Sajnos egyáltalán nem mindegy, hogy egy diák az ország mely részén jár iskolába. Igen, az egyenlőség elve még mindig nagyon szépen hangzik, de nem valósul meg. Éles a harc, hogy ki kerüljön be egy jobb hírű, magasabban kvalifikált iskolába. Miért nem lehet az, hogy Mucsajröcsöge-alsón is ugyanazt a minőségű képzést kapja meg egy diák, mint egy nagyvárosban? Azt pedig már meg sem kell említenem, hogy az alternatív módszerekkel oktató intézményekben tanuló diákok sokkal jobb eredményeket érnek el minden szinten… Mikor ébredünk már fel, hogy ezen is változtatni kellene?

5. Nagyon rossz a tanár-diák viszony

Számomra emberileg ez a legszomorúbb tény, ami kiderült a vizsgálatok során. Ugyanis a vizsgált országok közül nálunk kimagaslóan rossz a helyzet. Nálunk ítélik meg úgy a diákok, hogy tisztességtelenül bánnak velük az iskolában, nem kapják meg a megfelelő emberi bánásmódot a tanároktól, és egyáltalán nem tudnak kialakítani jól működő, egymást tisztelő, normális viszonyokat.

Könyörgök, nem azért lettünk tanárok, hogy a diákokat tanítsuk, neveljük, segítsük és támogassuk? De!

Akkor miért született ez a nagyon rossz eredmény? Lehet mondani, hogy ez a diákok bosszúja, de azért, ugye, senki sem hiszi ezt el. Szimplán az van, hogy nagyon sokan még mindig munkaeszközként tekintenek a gyerekekre. Nincs megértés, nincs odafordulás, nincs törődés. Csak eredmények vannak. Viszont nagyon sok gyerek már otthon sem kapja meg ezt. És ezek után csodálkozunk, hogy egyre több a szomorú, magába forduló, depressziós gyerek. Igen, ki kell mondani: ezt mi okozzuk! Olyan nehéz lenne ezen változtatni és odafigyelni? Válaszolok: nem. Csak embernek kell lenni, és emberként tekinteni rájuk, egyenlő félként kezelni őket. Tudom, naiv vagyok, de hiszem, hogy ebben változás érhető el. Ha nem, akkor a helyzet egyre rosszabb lesz…

Balatoni József