Rengeteg élményt szereztem, és rengeteg szakmai tapasztalatot. A legmegdöbbentőbb felfedezésem az volt, hogy rá kellett jönnöm: a gyerekek és a felnőttek nem tudnak olvasni. 

Na, nem úgy a szó szoros értelemben, hiszen ismerték a betűket, össze is tudták azokat olvasni, viszont a szöveget már nem értették. Ezt nevezik funkcionális analfabetizmusnak, csúnya, idegen szóval illiterációnak.

Minden órán, foglalkozáson volt értő olvasás feladatlap. A mániámmá, rákfenémmé, heppemmé, küldetésemmé vált. A tanulók viszont mindig utálták. 

Mivel szeretek olvasni, és el sem tudom máshogyan képzelni a tudás elsajátítását, egyszerűen nem tudtam, nem tudom megérteni, hogyan lehet, hogy valaki nem érti, mit olvas. Illetve... van elképzelésem.

Mert jött a fejbevágás, az arculcsapás, a K.O.: találkoztam egy abszolút analfabétával. Egy szülő volt az. 

Nem értettem, hogy miért a kislány írja be az ellenőrzőbe a szülői értesítéseket, aztán egyszer rájuk nyitottam, és azt láttam, hogy a kislány javítja ki az anyja macskakaparását. 2003-ban történt. Nem értettem, hogyan fordulhat ez elő. Hogyan élhet úgy ember, hogy nem tud írni? Hát mit csinál helyette?

Aztán a börtönben már gyakoribb eset volt ez, lassan én is megszoktam a megszokhatatlant. Vittem be az elsősöknek való füzeteket a nálam jó fejjel magasabb, és annyival szélesebb mamlaszoknak, akik közül volt, aki csak a nevét tudta leírni, azt is hibásan. És akkor én nekiálltam megtanítani őket. Elkezdtük a „cica”  betűvel.

Egy pillanatra gondolkodj el azon, hogy ezek mellett az emberek mellett milyen gyorsan vágtat el a Föld, a világ. Hogyan élnek? Hogyan élnek túl? Az alap, hogy a börtönben fizetséget kellett adnia (akárhogy) annak, aki a levelezését, ügyeit intézte, olvasott, írt helyette.

Ez tragédia. Ez jutott eszembe, amikor a PISA-felmérések elkeserítő eredményeit olvastam.

Mert úgy érzem, a funkcionális analfabetizmus még annál is nagyobb tragédia. Ugyanis ez rettenetesen és elkeserítően gyakori. 

Pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy amikor gyerekekkel tömegközlekedem ide-oda, rendszeresen elküldöm néhányukat – egyesével –, hogy nézze meg, mikor jön a jármű. Nem szokott sikerülni. Mert egész egyszerűen nem tudják értelmezni a buszmenetrendet. Mint ahogy a biológia leckét, a francia forradalmat és nátrium-kloridot sem.

Na, erről szól, ennek a tudásnak, pontosabban a tudás hiányáról szól ennek a felmérésnek az eredménye. 

Gyakoroljuk egy kicsit a következő mondatot: ma Magyarországon minden harmadik 15 éves fiú funkcionális analfabéta.

És ez tényleg tragédia.

 Zebegényi Péter

Olvass tovább! A magyar oktatással rendszeresen foglalkuzunk cikkeinkben.

EZT AZ INTERJÚT D. Tóth Kriszta készítette Vekerdy Tamás pszichológussal.

ITT PEDIG az azóta rendszeresen a WMN magazinban publikáló történelemtanárral, Balatoni "Jocó bácsi" Józseffel beszélgetett, szintén DTK.

EZEN A LINKEN egy olyan írást találsz, amelyet egy kétségbeesett tanító küldött nekünk.