És itthon mi a helyzet? – Nem csak Hollywoodban kellene címlapon foglalkozni a munkahelyi zaklatással
Eddig megdönthetetlennek tűnő falak törtek át az elmúlt héten Hollywoodban. Egy lerombolhatatlannak hitt bástya összedőlt; a nagy hatalmú filmproducer, akiről az a hír járta, hogy szinte bárkiből Oscar-díjast csinál, megbukott. Sorra állnak elő áldozatai, köztük olyan A-listás sztárok, mint Ashley Judd, Gwyneth Paltrow vagy Rose McGowan. Utóbbi – a szexuális zaklatás mellett – immár nemi erőszakkal is vádolja a producert. Weinstein kiesett a pixisből, elvesztette az állását, a nevét törölték készülő filmjeinek stáblistájáról. De vajon csak Hollywoodra jellemző a szexuális ragadozók jelenléte, vajon csak a messzi Amerikában fordul elő, hogy egy nőt a munkahelyén zaklat egy hierarchiában fölötte álló férfi munkatársa? Dehogy. Dr. Gyurkó Szilvia olyan eseteket hozott, amelyekért nem kell Los Angelesig elmennünk. És fölteszi az adekvát kérdést: vajon itthon mikor lesz címlapsztori egy-egy ilyen ügyből?
–
Lea, Ashley, Gwyneth
Bill Cosby, Ben Affleck, Harvey Weinstein, Roman Polanski... csak néhány név a nőkkel szembeni erőszak elkövetésével meggyanúsított nagy hatalmú hollywoodiak közül.
Ha zaklatásról és erőszakról van szó, akkor az otthonuk után a munkahely a második legveszélyesebb hely a nők számára.
És ebből a szempontból lényegtelen, hogy híres és sikeres vagy, mint Lea Seydoux, Gwyneth Paltrow vagy Ashley Judd, akik Weinstein áldozatai voltak – vagy egy egyszerű, hétköznapi munkavállaló...
Íme, két valós eset – Magyarországról.
Zita
„Itt volt a főnököm, aki bármit megtehet, és igazából meg is teszi, bármihez is van kedve. Persze én is hallottam pletykákat, hogy mekkora nagy pinabubus, de nem foglalkoztam vele. Aztán egyszer megkért, hogy valamit még fejezzek be munkaidő után. Olyan hét körül, amikor még mindig az anyagon dolgoztam, kijött az irodájából, és nagyon kedvesen felajánlotta, hogy főz nekem egy kávét. Nem is tudtam, hogy még bent van. Azt hittem, már hazament. Meglepődtem, mert egyébként nem szokott senkinek szívességeket tenni. Elfogadtam a kávét, és amikor bementem az irodai konyhába, elkezdett velem bizalmaskodni: megjegyzéseket tett arra, hogy milyen jók a melleim, pedig tudja, hogy szoptattam... teljesen zavarba hozott. Ki akartam menekülni a konyhából, de ahogy megfordultam, végigsimított hátul a nadrágomon. Amikor visszanéztem, azt mondta, hogy csak egy ráncot simított el. Valójában azonban letapizott. Ezután összepakoltam, és hazamentem. Másnap rettegve mentem be, de ő úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna. Azért azt megjegyezte, hogy nem lettem készen az anyaggal időben...” (Zita, 42 éves)
Kinga
„Nálunk úgy kezdődött az egész, mint egy szerelem. A munkatársam akkor szakított a barátnőjével. Jóképű, helyes fiú volt. Én meg épp szingli voltam, hát ráhajtottam. Az elején még minden jól ment, randizgattunk, ment munkaidőben az őrült csetelés. Aztán kezdett fura lenni. Észrevettem, hogy belenéz a gépembe, amikor nem vagyok az asztalomnál, meg valahogy feltörte a viberemet. Mondtam neki, hogy álljon le, de erre teljesen kiakadt. Elkezdett velem ordibálni mindenki előtt, hogy minden nő kurva. Hiába szakítottam vele, utána még hónapokig küldözgette a mocskolódó e-mailjeit, meg posztolt rólam mindenféléket az irodai belső üzenőfalra. Csak akkor állt le, amikor új barátom lett, és ő megfenyegette, hogy eltöri a lábát..." (Kinga, 33 éves)
Ebből is látszik, hogy a munkahelyeken is előfordulhat fizikai-, lelki- és érzelmi erőszak, szexuális visszaélés, zaklatás. Tulajdonképpen bármilyen bántalmazás.
Erről azonban csak nagyon ritkán beszélnek nyíltan az áldozatok. Szégyen, bűntudat, félelem köti gúzsba őket, amit sokszor az is tovább mélyít, hogy azt gondolják, az ő hibájuk, ami történt.
A munkahelyi zaklatók, erőszakoskodók és bántalmazók gyakran védekeznek azzal, hogy „ők csak vicceltek”, meg hogy „nem kell ezt olyan komolyan venni”, „miért olyan érzékeny a másik”, „miért nem érti a humort”, és persze az örök „mások bezzeg örülnének, ha így bánnának velük”.
Erőszak
De ha rosszul érzed magad egy poéntól, egy e-mailtől, egy SMS-től, egy érintéstől vagy utalástól, „bóktól”, helyzettől, annak oka van. Az az oka, hogy a másik megsértette a magánélethez való jogodat, belegyalogolt a magánszférádba, nem tartotta tiszteletben a testi integritásod.
Ez pedig erőszak.
Ha megalázó módon viselkednek veled, ha kiszolgáltatottnak érzed magad, akkor – ami veled történik – az erőszak. Akkor is, ha a másik úgy tesz, mintha viccelne vagy bókolna.
Ha félve, görcsbe rándult gyomorral mész be a munkahelyedre, ha valamit csak azért teszel meg, mert félsz a következményektől, akkor – ami történik veled – az erőszak.
És az erőszak nemcsak hogy nem az áldozat hibája, de nem is maradhat következmények nélkül – a törvény ugyanis bünteti.
Ehhez azonban először is: ki kell derülnie annak, ami történt. Amikor valaki vesz egy nagy levegőt, és elmondja a sztoriját, azzal másoknak is segít abban, hogy elkezdjenek beszélni a dologról. Hogy végre bevallják maguknak (és másoknak), hogy ami történt, az valójában erőszak volt. És mint ilyen, nem az ő hibájuk.
Ez történt, amikor itthon az első gólyatábori erőszak áldozata elkezdett beszélni. Vagy Bill Cosby eseténél, illetve most, a Harvey Weinstein-ügynél az első nő kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta, ami vele történt.
Kíváncsian várom, vajon a Weinstein-ügynek lesz-e magyar „folytatása”... mikor törik át végre a hallgatás fala, és tudunk meg többet a szereposztó díványokról, „macsó” munkatársakról, vagy arról, hogy miért lépett ki az egyik kollégánk kisírt szemmel a főnök szobájából.
Mert csak akkor tűnik el a munkahelyi zaklatás, ha többé nem követhető el büntetlenül.
Dr. Gyurkó Szilvia
Kiemelt kép: Getty Images/Kevin Winter