–

Vardø halászai rutinszerűen hajóztak ki a tengerre 1617 karácsonyán. Egy váratlan vihar miatt azonban tíz csónak felborult, negyven fiatal férfi odaveszett. Egy kis közösségben ez nem pusztán sok család gyászát jelentette, hanem demográfiai és gazdasági krízist is.

A helyiek szemében a tragédia egyetlen lehetséges magyarázata a boszorkányság volt.

Bíróság. Vallomás. Máglya.

Bár a boszorkányperek leginkább a 16–17. században voltak jellemzőek, a boszorkányoktól való félelem már az ókori és középkori népi hiedelemvilágban is megjelent. Rómában többnyire keresztényeket vádolták boszorkánysággal. A középkorban sokféle hiedelemkép élt az emberekben a boszorkányokkal kapcsolatban, a közös jegy ezekben az ártó szándék volt. A frankok úgy hitték, a boszorkányok egy fajtája (incubusok) éjszakánként az emberre telepszenek, és lidércnyomást okoznak; Svájc környékén az újszülötteket féltették a boszorkányoktól; Tirolban és Felső-Bajorországban a termést és az állatokat. 

A boszorkányperek során Európában és a gyarmatokon emberek tízezreit vádolták meg boszorkánysággal, sokakat kivégeztek, máglyára vetettek. Az üldözési hullámok a 15. század elejétől egészen a 18. századig tartottak. A kutatókat ma is foglalkoztatja, milyen tényezők hívták életre a helyi hiedelmekből az egész kontinenst érintő pánikot.

Ami biztos: a boszorkányhitről alkotott kép alakulásában kulcsszerepet játszottak a késő középkori és kora újkori teológiai–démonológiai munkák. Különösen az 1486-ban megjelent Malleus maleficarum (Boszorkánypöröly). A szerzők inkvizítorok voltak. Könyvükben felsorolják a boszorkánypraktikákat, valamint varázsigéket és igézéseket ismertetnek. De megdöbbentő részletességgel ecsetelik a boszorkányokon alkalmazott kínzó- és vallatási módszereket is.

Ez a szöveg, ahogy az előzményei is, erősen nőellenesek voltak. A nőket hiszékenyebbnek, „megbízhatatlanabbnak” bélyegezték, és ezzel teológiai keretet adtak annak, hogy miért éppen ők legyenek az üldözés fő célpontjai.

Az üldözést kiváltó pánikhullámok okait a történészek több tényező együttállásában látják, ezek a reformáció és az ellenreformáció feszültségei, a vallásháborúk, a korra jellemző klímaingadozások (kis jégkorszak), a járványok és gazdasági krízisek, amely fokozhatták az általános bizonytalanságot és kedveztek a bűnbakképzésnek. A társadalmi stresszhelyzetek, a vallási–politikai konfliktusok és a helyi érdekek (személyes ellentétek, közösségi konfliktusok) egymást erősítve lobbantották lángra a máglyákat.

Az áldozatok döntő többsége peremhelyzetű, kiszolgáltatott csoportok tagja volt: hajadonok, özvegyek, idős asszonyok, akik nem álltak férfi „felügyelet” alatt, ezért gyanúsnak számítottak.

A legújabb becslések szerint Európában nagyjából százezer vádlott lehetett, és 40–60 ezer közötti volt a kivégzettek száma. Az elítéltek körülbelül 80 százaléka nő volt, de a 17. század folyamán több régióban nőtt a férfiak aránya is a perekben. Gyerekek elleni perek ritkán fordultak elő, de néhol – például Finnmarkban 1663-ban – dokumentáltan megjelentek, és még családon belüli vádaskodás is előfordult.

Minden gonosz északról jön, és a pokol bejárata is ott van

Finnmark tartomány zord, gyéren lakott vidék volt halászfalvakkal és fjordokkal.