–

Nincs idő a gyógyulásra

Tünde szociális munkás, addiktológiai tanácsadó, függőkkel foglalkozik, elsősorban alkoholbeteg nőkkel egy komplex addiktológiai ellátó rendszerben. „A mi intézményünk azért jött létre, mert azt tapasztaltuk: sok nő nem tudna beköltözni fél vagy akár egy évre, hiszen családjuk, férjük, gyerekük van. Emiatt azonban kiesnek az ellátórendszerből.” 

Egy alkoholfüggő nő a szer sajátosságai miatt – hiszen az italnál hosszú idő, amíg elkezd komolyabb problémákat okozni, szemben a drogokkal –  jóval később jut el oda, hogy felismerje: segítségre van szüksége, magyarázza Tünde. Addigra már családja, egzisztenciája, felelősségteljes munkája van, amit átmenetileg sem tud otthagyni. A mai világban a legtöbb szenvedélybeteg nő úgy érzi: nem teheti meg, hogy kiszálljon az életéből huzamosabb időre azért, hogy a gyógyulására koncentráljon, miközben a családtagjaival, a gyerekeivel sem tud találkozni.

„Ez egy akkora meghasadás egy nő számára, amit a legtöbben már nem tudtak vállalni. Volt olyan, aki beköltözött a bentlakásos intézménybe, de nem maradt pár napnál tovább.” 

Megbélyegzés

Nagyon hosszú folyamat eredménye az, hogy valaki felismeri: nem fog tudni másképp gyógyulni, mint ha hosszú hónapokra elköteleződik, és beköltözik, vagy bejár egy nappali ellátó intézménybe. „Onnantól, hogy megfogalmazza magában: problémája van az alkohollal, még évekig eltarthat, amíg ténylegesen rálép a gyógyulás útjára” – mondja Tünde, felidézve az egyik kliensének a történetét, akinek öt évébe telt, amíg valóban elhatározta magát, illetve úgy el tudta rendezni a dolgait, hogy be tudjon jelentkezni hozzájuk. 

A sikerhez meg kell születnie benne is a döntésnek, és a körülményeknek is adottnak kell lenni hozzá. „Nagyon fájdalmas, kockázatos és sok veszteséggel járó folyamat, míg a felismeréstől eljut valaki odáig, hogy segítséget kérjen. Ez pedig különösen a nők számára okoz kihívást.” 

Nagyon erősek a társadalmi stigmák. Sok olyan középosztálybeli nő él egyik napról a másikra, akinek ugyan egzisztenciálisan nincsenek gondjai, van családja és látszólag teljesen rendezettek a körülményei – ám belül iszonyatosan szenved. „Ezeknek a nőknek borzasztó nehéz egyáltalán önmaguk előtt felvállalni, hogy baj van. Ugyanezt megtenni kifelé még keservesebb. Óhatatlanul felmerül bennük, hogy mások mit fognak szólni.

Az anyákat borzasztóan megbélyegzik a mai napig. A nők egymást is, az anyák is az anyákat, de a rendszer is elítélő” – osztja meg a tapasztalatait Tünde.

Ami ezen felül a gyógyulást megnehezíti: kevés itthon az olyan hely, ahol nőket is fogadnak bentlakásos terápiára. Szinte alig van koedukált, vagy kifejezetten női rehab, olyan pedig, ami az anyákat célozza meg, és ahová a gyerekükkel is be tudnak menni, nincsen Magyarországon. 

A wine mom jelenség

Az alkohol azért is nehezebb kérdés, mint a kábítószerek, mert társadalmilag sokkal inkább elfogadott, támogatott a használatuk. „Az európai kultúrában mélyen gyökerezik az alkoholfogyasztás, iszunk, ha örülünk, ha bánatunk van, ha gyászolunk. Mindenhez jár az alkohol. Az anyasággal is szorosan összefonódik, viccet, mémet kreálunk a túlterhelt, fáradt, magányos anyából, aki esténként kibont egy üveg bort. Ezáltal normalizáljuk is a jelenséget. Persze, az teljesen rendben van, ha valaki időnként megiszik egy pohár bort. De a társadalom egy bizonyos hányadának egy idő után ez nem lesz oké. Nagyon vékony az a határ, ahonnan már nincsen ez rendben. És innen még nagyon hosszú az út, hogy felismerje: külső segítségre van szüksége.”

A trauma szexszel való gyógyításának ördögi köre