Hónapok óta döbbenten figyeli a világ, hogy egy több mint 300 milliós ország – ami nem utolsó sorban a világ egyik vezető nagyhatalma – tényleg egy rasszista, hazug, a nőket tárgyként kezelő, saját férfiasságával hencegő, szexista, átláthatatlan bizniszekben nyomuló, az építőipartól az egyetemi képzésig magát mindenbe beleártó üzletember, és egy 69 éves, az alapítványával többször átláthatatlan (és feltételezhetően korrupt) ügyletekbe bonyolódó, külügyminiszterként szinte észrevehetetlen, a több évtizednyi politizálás után milliárdossá gazdagodó, „nadrágkosztümös világutazó” közül dönti el, hogy ki legyen a következő vezetője.

Ezt a bekezdést még tegnap írtam, abban a reményben, hogy azzal folytathatom, „félreértés ne essék, örülök Hillary Clinton győzelmének.” De sajnos ma hajnalban arra ébredtem, hogy újra kell írni a cikket, mert nem a feminizmus, a demokrata értékrend vagy csak úgy simán a józan paraszti ész diadalmaskodott. Az amerikai elnökválasztást Donald Trump nyerte.

Egészen a legutóbbi időkig azt hihettük, hogy a szabadságjogok hazájában nem lehet emberek millióit csatasorba állítani felelőtlen ígérgetésekkel országhatárra húzott falakról... vagy azzal, hogy be fogják tiltani az iszlám vallást.

Donald Trump a puncijánál fogva ragadta meg Amerikát, és úgy elvette a szüzességét, hogy az még sokáig fájni fog. Isten óvja Amerikát (és mindannyiunkat)!

Olyan arcátlan módon hazudott, amire az utóbbi időkben csak banánköztársaságokban, vadkapitalizmusokban és a feudalizmusban megrekedt államokban volt példa. Trump a legaljasabb emberi ösztönökre, a gyűlöletre, a kirekesztésre, az irigységre alapozta a kampányát, és úgy hazudta bele a választópolgárok szemébe amit azok épp zsigerből hallani akartak, mintha nem lenne holnap.

Sok elemző szerint Trump azért tudott olyan sikeres lenni, mert azt tette, ami egy igazi vadnyugati hőstől elváható: szétvetette a lábát és belehugyozott a politikai korrektség langymeleg állóvizébe.

Innen, Európából nézve nyilvánvalóan Clinton lett volna a jó (jobb) megoldás. A kevésbé megosztó, a megfontoltabb, akinek a kezében nagyobb biztonságban van az atombombák indítókódja. Hillary politikusi erényei azonban sajnos meglehetősen szerények. Ráadásul a Trump által csak második Watergate-botrányként emlegetett e-mail-afférja is erősen befolyásolta azokat az ingatag szavazókat, akik végül Floridában, Ohioban meg Észak-Karolinában eldöntötték ennek a meglehetősen színvonaltalan választási kampánynak a végkimenetelét. Még hosszú évek múltán is nehéz lesz majd megérteni, miért bukhatott bele valaki abba, hogy privát szerverről küldött e-maileket szenzitív, de az FBI által többször is hangsúlyozottan nem törvénytelenül vagy jogtalanul birtokolt és továbbított adatokkal. Mégis így történt: egy rossz – és egy rémes jelölt közül arra esett a választás, aki az elemzők szerint az esetek több mint kétharmadában (tudottan, és szándékosan) hazudott a kampány során, aki hangsúlyozta, ha nem ő nyer, akkor nem fogadja el a választások eredményét, és aki arra buzdította híveit, hogy nyugodtan használjanak erőszakot a másik jelölt támogatóival szemben, hiszen minden megengedhető a győzelem érdekében.

A lélegzetem is eláll arra a gondolatra, hogy azok a populista, felelőtlen és erőszakos politikai percemberkék kapnak most megerősítést a világon mindenhol Trump győzelme után, akik hangzatos ígéretekre, manipulációra és a következményeknek fittyet hányó politikára építenek.

Azt hittem, az lesz az amerikai elnökválasztás tanulsága, hogy a  változások nem adják egyszerűen magukat, de minden könnyebb, ha mi magunk vagyunk a változás, és ennek a győzelemnek köszönhetően a nők jogairól  mától nem lehet majd ugyanúgy gondolkodni, mint tegnap. 

Végső soron tényleg ez történt. Mert ha a világ vezető hatalmának első embere egy hímsovén, a nőkre pusztán biodíszletként tekintő, gátlástalan pinabubus, akkor, csajok, egy nagyobb kalapács után kell nézni, hogy azt az üvegplafont áttörjük.

Dr. Gyurkó Szilvia

 Fotó: via guardian.co.uk