-

Melinda barátnőmmel ugyanattól a meddőségi – dehogyis, inkább TERMÉKENYSÉGI – központtól vártuk a csodát: kislányunk vagy kisfiúnk, esetleg egyszerre mindkettő beköszöntét. Igaz, akkor még nem tudtuk, hogy szoros barátság alakul ki közöttünk.

Egyik alkalommal éppen ugyanazon a héten jártunk kétnaponta ultrahangra és bár én akkor tudatosan nem akartam beszélgetésbe bonyolódni, vele mégis teljesen természetes volt, hogy kapcsolatot teremtek. Azon kaptam magam, már várom az új találkozást, hogy megtudjam, mi újság vele.

A vizsgálatok után izgatottan csereberéltük a híreket: kinél hogyan nőnek és mennyien vannak a petécskék, mennyi lett a leszívott petesejtek száma, ebből mennyi termékenyült meg, és végül mennyit tudnak visszaültetni… Ez után jött el az igazi dilemmák ideje. Mit csináljunk... és mit ne, feküdjünk-e vagy mégsem, és főleg: ki hogy érzi magát?

Jöttek-mentek az e-mailek, sms-ek, és biztonságérzetet adott, hogy nem vagyok egyedül, ezen az érzelmi hullámvasúton ül mellettem egy sorstársam, akiben ugyanazok a kételyek, érzések, aggodalmak fogalmazódnak meg, mint bennem.

Amellett, hogy a férjemmel is meg tudtam osztani az érzéseimet, és maximális támogatást adtunk egymásnak, nagyon jó volt, hogy olyasvalaki is mellettem van, aki a saját bőrén tapasztalta azokat az „élményeket”, amelyeket én.

Szerintem azok tudnak egy élethelyzetről igazán mélyen és hitelesen beszélni, információt cserélni, akik hasonló cipőben jártak vagy járnak. Akik önmagukon is megtapasztalták, mit él át például a lombikkezelés alatt fizikailag, érzelmileg az ember. Akik már pontosan tudják, sorstársakként időnként elég csak a másikat meghallgatni, hagyni, hogy a vállán kisírja bánatát, vagy együtt sírni a kudarcok miatt, és nem ítélkezni... vagy éppen segítő szándékú tanácsot adni.

Sokszor már az a tudat is elég, hogy nem vagyok egyedül, és ha kérdés vagy kétely gyötör, van kihez fordulni.

Ugyanakkor másoktól tanulhatok is: rácsodálkozhatok alternatív megoldásokra, gondolatokra, amelyek akár új megvilágításba is helyezhetik a saját helyzetemet, akár új lehetőséget mutatva.

Ennek az egész sorstársi közösségnek egyetlenegy „veszélye" van. Az, hogy könnyen szoros barátsággá alakulhat. Mert van köztünk egy láthatatlan kötelék. Elég egymás szemébe néznünk, és azt látjuk: „Tudom, miről beszélsz.”

Így esett, hogy mi ketten barátokká váltunk. És itt nem álltunk meg. Létrejött a Bibék a pácban csoport, amely májustól tíz héten át tart találkozókat.

És, hogy mi is az a tíz dolog, amiben a lombikosok csak egymásnak tudnak segíteni?

1. Információ, információ, információ

Mit jelentenek a lombikprotokoll elemei, mire figyeljünk, miért és hogyan kell betartani ezeket? Melyek a nehézségek, más hogyan éli meg? Mit olvassunk a témában és mit ne?

2. Kérdéseket teszünk fel és válaszokat kapunk rájuk 

Nincsenek rossz kérdések! Erre kellett rájönnünk nekünk is, mert minden kérdésben benne van a biztonság iránti vágy, a megértés vágya, és minden kérdésből és válaszból lehet tanulni is. Sok kérdés merül fel a párokban a kezelés alatt, és ezek megválaszolására a legnagyobb odafigyelés és támogatás ellenére is ritkán jut idő a centrumban.

3. Meghallgatnak minket

Anélkül, hogy minősítenék a mondottakat, anélkül, hogy tanácsokkal látnának el. Néha csak az „úgy kisírnám magam a válladon”-ra van szükség.

4. Nem ítélkeznek felettünk

„Ne parázz!” „Ne így csináld, ne úgy csináld!” „Idd ezt, edd azt, rosszul élsz!” „Biztos megint rágörcsöltél, engedd el!” „Túlságosan sokat dolgozol, te magad okozod ezt az állapotot.” Ezeket a mondatokat biztosan nem szeretjük hallani, hiszen legtöbben pontosan tisztában vagyunk a helyzetünkkel. A kívülről kapott visszajelzések, bár legtöbbször a jó szándék vezérli őket, nem érnek célba, vagy pont az ellenkezőjét érik el, mert nem ítélkezésre, hanem támogató visszajelzésre vágyunk.

5. Azt érezzük, hogy nem vagyunk egyedül – bár mindenki esete egyedi, de ugyanannak a közösségnek vagyunk a tagjai

Sokféle úton haladunk, mindenkinél maga a protokoll is egyedi, hiszen saját hormonértékeink vannak, másként reagálunk a kezelésre, de mégis mindannyian ugyanazon a hullámvasúton ülünk, csak más színű kocsiban. Az út lehet hosszú is, néha fent, néha lent vagyunk, de ugyanazért a célért ültünk fel: a gyermekvállalásért.

6. Együtt könnyebb a stresszt levezetni

Nem ciki sírni... és nevetni se. Mert sírhatunk önmagunk miatt, a helyzet miatt, a sikertelenség miatt. Nevethetünk a sikeres szakaszok miatt, boldogan várjuk a híreket, az eredményeket. És ez hullámzik, néha egy napon vagy akár egy órán belül is. Ne felejtsük: hormonkezelés alatt állunk, így ennek is van (tudományosan bizonyított) hatása a lelkiállapotra! És azért, hogy mi is elviseljük magunkat és a környezetünk is: kezeljük a stresszt, például meditációval, jógával, légzőgyakorlatokkal...

7. Felkészülhetünk a ránk váró dolgokra

Az információn kívül személyes tapasztalatokat cserélünk arról, hogy mit is jelent a lombikprogram, hogy a Munka Törvénykönyve mit ír elő, hogy mit kell tennem munkavállalóként, milyen kötelességeim vannak.

8. Megismerjünk alternatívákat, más élethelyzeteket

Mi van, ha nem sikerül egyetlen lombikos beavatkozás sem? Milyen úton lehetünk még édesanyák: az örökbefogadásról nyíltan beszélünk.

9. Segítünk a kommunikációban a társunknak, családunknak

Mennyire nyitott a férj a beszélgetésre? Mennyire tud és akar részt venni lelki síkon a lombikkezelésben? Neki milyen kérdései, kételyei vannak? Mikor és mennyire avassuk be a családot? Nincsenek mindenre válaszaink, de mindenki elmondhatja, hogy neki ez mennyire nehéz... vagy mennyire könnyű, és egymás eseteiből csíphetünk el jó ötleteket, gondolatokat, adhatunk tanácsot, ha igényli a sorstársunk.

10. A saját nőiségünk megélése

Rengeteg fontos témát meg tudunk beszélni; mitől nő a nő? Milyen társadalmi elvárások között élünk? Melyek a saját elvárásaink? Hogyan tudod magadat teljes értékű nőnek, embernek érezni gyerek nélkül? És még számtalan kérdést meg tudunk beszélni...

Nálunk tényleg nincsenek tabuk.

Melinda és Klári

Ha úgy érzed, szívesen találkoznál velük te is, akkor eléred őket a Facebookon és e-mailen: [email protected]

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Matthew Henry