Elsőajtós járat címen nyílt kiállítás a Mátyás téri Kesztyűgyár Galériában, mely a cigányság önreprezentációjának fájó hiányáról is szól.
Van, hogy egy sunyi bók jobban fáj, mint egy durva sértés:
Vállig érő haját négy milliméteresre vágatta a múlt héten Luca, azóta antropológusként a női kopaszság (pop)kulturális jelentésein gondolkodik. Miért van az, hogy míg egy férfinak szinte sosem, addig egy nőnek szinte mindig meg kell indokolni, miért lett extra rövid a haja?
Hogyan látnak minket azok a külföldiek, akik magyar társsal kötötték össze az életüket?
A szellemi munka is munka.
Nem, ha levágod a hajad, nem nő ki a bajszod. (Spoiler: az előbb-utóbb amúgy is kinő, tök mindegy, milyen a frizurád.)
Na de hogyan is állunk a rövid hajú nőkkel?
Arra kérünk, hogy előbb olvasd végig a cikket, és csak után formálj véleményt erről a kérdésről. Előre is köszönjük!
Mondják, hogy a férfiak agresszivitása olyan, mint a farkasoké: „Odamegyek és széttépem.” A nőké meg mint a húsevő növényeké: „Körbeveszem és szépen lassan felemésztem.” Dr. Gyurkó Szilvi – aki, nem mellesleg, maga is úgynevezett női vezető – szembenéz a világban és a saját magában tomboló (!) sztereotípiákkal.
Sokkal kevésbé, és nem is úgy számít a testvérsorrend a személyiségünk szempontjából, mint eddig képzeltük. De akkor milyen kapaszkodóink maradtak?
Sírós fiúkat és sáros lányokat a világba!