Sokat gondolkodtunk a szerkesztőségben, hogyan tudnánk a gyermekéhezést oly módon bemutatni, hogy az ne legyen megbélyegző. Nem hiszünk az egyszerű válaszokban és leegyszerűsítő ábrázolásokban, de abban igen, hogy amiről többet tudunk, azt jobban megértjük. Amit pedig valahol a zsigereinkben is megérzünk, azért tenni is akarunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy nemcsak szavakkal mutatjuk be, mit gondolunk a gyermekéhezésről, hanem  összeállítunk egy galériát is, amely már akkor is hatott ránk, amikor elkészítettük.

A fotókat az általunk felkért ismert közéleti szereplők készítették a saját asztaluknál, de akármelyikünk fotózhatott volna. Sokfélék vagyunk: sokféle szükséglettel, ízléssel, lehetőséggel. Van, aki a desszerttel kezdi az evést, és van, aki a legjobb falatokat hagyja a végére. Van, aki az éhségét akarja csillapítani, és van, aki külön kiélvez minden ízt. S persze van olyan is, aki küzd a kilókkal és mértéket tart. Bármelyik tányér lehetne a miénk. Mi is egyek vagyunk a vacsorázók közül. És ez így mind-mind rendben is van. Egyet kivéve. Azt a bizonyos utolsó, üres tányért – ami egy éhező gyereké.

Mert neki nem a saját döntése, ha nem eszik. S mert minden esetben a mi felnőtt társadalmunk felelőssége, hogy ő nem ehet.

A gyermekéhezés közös ügyünk, de sajnos nem olyan egyszerű megoldani, hogy „átlapátoljuk" az ételünk egy részét abba az üres tányérba. Rendszerszintű, átgondolt, hatékony válaszokra van szükség, ami minden olyan gyerek és család számára könnyen, helyben elérhető, aki veszélyeztetett. Nem a bűntudat fogja megoldani a kérdést, hanem a szolidaritás és a tettvágy. Reméljük, a wmn.hu a Nemzeti Minimum program támogatásával hozzájárulhatott ehhez.

Jusson minden gyerek megfelelő étkezéshez! Ez a minimum!

És akkor jöjjenek a tányérok:

Olvasd el összeállításunkat a gyermekéhezésről ITT. És csatlakozz a Nemzeti Minimum programhoz. Gyere el az Arénába szeptember 26-án! További részletek ITT.