„Megfogadtuk, nem nyugszunk, amíg meg nem változik kórházunkban a szülészet!” – Bemutatjuk a SzuperWMN-díj második civil jelöltjét

–

Zsuzsi ismerős lehet sokatok számára újságcikkekből vagy televíziós riportokból, beszélgetésekből. Szülészeti aktivista ugyanis, akit gyakorta kérdeznek meg a témába vágó kérdések kapcsán, mint a Békés Születés(é)ért Támogatókör egyik alapító tagját, aki maga is átélt traumatikus szülést, és azért harcol, hogy másoknak ebben ne legyen részük.

Egy Békéscsaba melletti kis településen, Dobozon él a férjével és három kicsi gyermekével (hét-, öt- és kétévesek) 

Az egészségügyhöz nem volt köze a szülései előtt. Bölcsészkaron, angol szakon végzett, és egy nyelviskolában tanított korábban.

A három szülése közül az első kettő Békéscsabán zajlott, épp olyan szülészeti körülmények közt, amelyeken aktivistaként ma szeretne változtatni. „A harmadik hosszú, nehéz szülés volt, mégis fantasztikus, erőt adó, női és anyai mivoltomban megerősítő, nagyon pozitív élmény. Hatalmas a kontraszt az első kettő és a harmadik között, és ez az, ami miatt itt ragadtam a szülés-születés ügye körül” – meséli, majd rátérünk arra, mi történt az első két esetben.

„Az első várandósságomnál viszonylag fiatal voltam, huszonnégy éves, naiv. A barátnőim, ismerőseim közül én voltam az első, aki szült, így csak az idősebb családtagok (édesanya, nagymama) és ismerősök történeteit, tapasztalatait hallottam. Abból pedig a tanulság az volt, hogy nincs mit készülni a szülésre, majd az orvos úgyis mondja, hogy mit kell csinálni, majd kinyomják belőlem valahogy a gyereket, túl kell élni, majd csak lesz valahogy stb. Ebben a szellemben mentem szülni. Volt fogadott orvosom, aki a várandósgondozás alatt empatikus, türelmes és segítőkész volt.

Csakhogy a szülés hosszú volt, és nagyon nehéz, szinte az összes nem műtéti beavatkozáson átestem, ami csak létezik. Nem lehetett „arany óránk” (a megszületés utáni időszak, amelyet optimális esetben az anya és a baba megszakítás nélkül, háborítatlanul, bőr-bőr kontaktusban együtt tölt), elválasztottak minket a gyerekemmel, felraktak minket a futószalagra.

Hazatérve szoptatási nehézségeim voltak, nehezen tudtam megnyugtatni a babámat, nagyon fájt a gátam, a hasam, a bordáim, emlékbetörések jelentkeztek nálam, szinte minden éjszaka a szülésről álmodtam, és nappal is nagyon sokszor gondolatban újraéltem a történteket.”

Zsuzsi érezte, hogy valami nincs rendjén

Elkezdett a szülés témája iránt érdeklődni, könyveket és szakirodalmat olvasni, interneten tájékozódni. „Közben néhány barátnőm is várandós lett, szült. És akkor szépen, folyamatosan rájöttem, hogy mennyire nem így kellett volna történnie az egésznek. Jártam pszichológushoz is.”

Két év múlva érkezett meg Zsuzsi kislánya. A szülésére immár nagyon tudatosan készült. „Ugyanabban a kórházban szültem, de másik orvossal. Az orvoshoz szorgalmasan hordtam a gondozásra a vizitdíjakat háromhetente, és a kis noteszemet, amiben fel voltak írva a kérdéseim. Mindig kérdeztem tőle, hogy ezt lehet-e így, meg úgy majd, nyitott-e erre, arra. Ő meg bólogatott, hogy igen, mindenre nyitott, amíg rendben vannak a dolgok.

Aztán nagyjából semmi nem lett úgy, ahogy szerettem volna, megismétlődött az első szüléskor átélt trauma. Három nap után hazamentünk a szinte nonstop ordító babámmal, és igyekeztünk túlélni az első évet. Szoptatási, kötődési nehézségek, mindenféle testi tünet nálam, összeomlás. Rettenetes hullámvölgy volt mindannyiunknak ez az időszak a családban, a párkapcsolatunkat is nagyon megviselte.”

Miután Zsuzsiék kiheverték valahogy az újabb traumát, megérkezett a legkisebb fiú a családba.

„Az ő születése, mint már mondtam, ideális volt, támogató, értő, a legfrissebb nemzetközi szakmai ajánlásokat ismerő és követő, fantasztikus szaksegítség kezébe érkezett. Ha szükség volt beavatkozásra, mindig tájékoztattak, megkérdeztek róla, ajánlottak alternatívát.

Nem különítettek el minket, a legjobb életkezdetben lehetett része a fiamnak

Örömteli, nyugodt, békés volt az első év, szoptatási, kötődési problémák nélkül. Energikus, kiegyensúlyozott és felszabadult voltam. A kétféle élmény között hatalmas volt a szakadék. Elképesztő lelkiismeret-furdalásom volt az első két gyermekem születésével kapcsolatban, és erős dühöt éreztem.”

Ez a düh adta Zsuzsinak a lökést ahhoz, hogy harcolni kezdjen a békés szülés-születés lehetőségéért. „Nagyon sokat mérgelődtem otthon a négy fal között, meg a barátnőknek, ismerősöknek dohogtam. És körülöttem nagyon sokan szintén mérgelődtek, de mindenki csak otthon.

Azt éreztem, mi a fenéért fárasztom én a férjemet, meg nagyjából mindenkit, akivel összefutok a reformötleteimmel, amikor mondhatnám a magamét a kórháznak is, az konstruktívabb lenne.

Így tehát írtam egy levelet az osztály és a kórház vezetésének, illetve a betegjogi képviselőnek címezve. Ebben a WHO-ajánlások alapján pontokba gyűjtöttem azokat a változtatási javaslatokat, amelyek anyagi ráfordítás nélkül, egyik napról a másik napra bevezethetők lehetnének a szülészeten. Azokat a káros gyakorlatokat is összegyűjtöttem, amelyek a napi rutin részét képezik az osztályon, és azonnal el lehetne őket hagyni.

Az volt a terv, hogy beküldöm kizárólag a saját aláírásommal, de jelezte néhány ismerős, barátnő, hogy ők is aláírnák szívesen. Végül kétszázhatvan aláírás gyűlt össze alig két hét alatt úgy, hogy az anyák egymásnak adták a papírokat és küldték nekem vissza postán. Ez 2017 októberében volt.

Közben akkor már a Másállapotot a Szülészetben! Mozgalom tevékenységét egyre jobban ismertem és tiszteltem, és felvettem a kapcsolatot velük. Pont következett a Rózsák Forradalmának keresztelt, novemberi nemzetközi esemény, amelyet ők szerveztek országosan, és amelynek az a lényege, hogy a szülészeti erőszak áldozatává vált nők egy-egy szál vörös rózsát (szülési traumájuk szimbólumaként) és esetleg a személyes történetüket, üzenetüket elviszik a szülésük helyszínére.  

A Másállapotot várta azoknak a vidéki nőknek a jelentkezését, akik szívesen vállalnák, hogy egy-egy kórházhoz szerveznek megmozdulást. Gondoltam, hogy én ezt itt nálunk megszervezném szívesen.

Meghirdettük, sok anya küldte el nekem a történetét, üzenetét

Azok is, akik nem szerettek volna személyesen eljönni. A megadott időpontban végül heten gyűltünk össze a kórháznál. Tulajdonképpen ezzel meg is alakult a Békés Születés(é)ért Támogatókör, csak ekkor még nem tudtuk.  

Miután bevittük a kórházba a rózsáinkat és a történeteket, megbeszéltük, hogy folytatjuk, rendszeresen találkozunk és egy-két év alatt átvarázsoljuk teljesen a megye szülészeti helyzetét.

Persze ez az átvarázsolás sokkal bonyolultabb, összetettebb folyamat, mint ahogy valaha is gondoltuk volna. De azóta is havonta találkozunk és lelkesen és örömmel szervezzük az újabb és újabb kampányokat, akciókat, stratégiát tervezünk, és együtt gondolkodunk.

Azt szokták mondani, hogy én vagyok ennek az egésznek a motorja. Ami azt jelenti, hogy mindannyian ugyanannyira kellünk a működéshez, de én vagyok az, aki talán a legtöbb időt, energiát teszi a munkánkba. Ami még fontos, hogy plusz hozadékként barátokká is váltunk. Már csak emiatt is megérte belevágni.”

Hogy mi mindent csinálnak praktikusan Zsuzsiék?

„Folyamatosan levelezünk, tárgyalunk a kórháziakkal, igyekszünk figyelemfelhívó, ismeretterjesztő kampányokat összehozni, szakmai állásfoglalásokat kérünk, ha kell, szülésfelkészítő tanfolyamokat szervezünk. Próbáljuk közvetíteni a nők és családok igényeit, kommunikálni a kórház felé azt, hogy elképesztően fontos lenne, hogy korszerű, evidenciaalapú, AnyaBaba-központú ellátásban részesülhessenek a megyében szülő nők (is).

Vannak sikereink, inkább kisebbek, mint nagyobbak. Az a néhány iszonyatosan ártalmas gyakorlat, ami már szinte csak erre volt fellelhető az országban (például szoptatások előtt kötelező mellfertőtlenítés, körömkefés újszülöttmosdatás), talán eltűnt a rutinellátásból. Ezen felül bevezették az  „arany órát”, és most már minden szobában elérhető a nappali rooming-in. Az 0–24-ért most lobbizunk aktívan, mert egyelőre éjszaka nem lehetnek a babák az édesanyjukkal. Azt is sikernek értékeljük, hogy egyre több a megyében a tudatos anya, aki mer kérdezni, kérni, visszautasítani, kiállni a babája és a saját jogaiért.

Azt nehéz megmondani, miért változik elkeserítően lassan a helyzet. Vagyis nem nehéz, hanem összetett a kérdés. A változáshoz egyrészt kellene a kórház és a szülészeti osztály vezetőségének, dolgozóinak, és tulajdonképpen az egész ellátórendszernek a támogatása. Másrészt pedig kellenek a tudatos nők.

A kórház sajnos nem örül nekünk. Szerintük a lehetőségekhez képest mindenki megteszi a tőle telhető legjobbat, legtöbbet. Orvosszakmai kérdéseknek tekintik az általunk kritizált pontokat, amibe nekünk, laikus anyáknak nem kellene beleütnünk az orrunkat.

Magyarországon jelenleg nincs érvényes szakmai szülészeti irányelv, ami azt is jelenti, hogy tulajdonképpen minden osztályon az történik, amit a helyi orvosok jónak gondolnak. Ezek a szokásjogon alapuló »jó gondolatok« sajnos sokszor szöges ellentétei a kutatásokon alapuló, nemzetközi szakmai ajánlásoknak.

Gondoljunk csak bele! Mi lenne akkor, ha ebben az országban még mindig legálisan és jövedelmezően lehetne azbesztet használni az építőiparban? Lehet, hogy negyven éve még azt gondolták, hogy nincs vele semmi gond, de ma már tudjuk, hogy van. Pont ez a helyzet a szülészetben is a rutinszerűen végzett káros gyakorlatokkal. Az orvostudomány rohamosan fejlődik és az orvosok sem ragadhatnak le a húsz-harminc éve megtanultaknál. 

Sajnos hiába garantál az egészségügyi törvényünk számos nagyon fontos betegjogot, ezeket a legtöbb kórházban a legtöbb esetben teljes mértékben figyelmen kívül hagyják. Így van ez itt is. A 0–24 rooming-in kérdéséről van például ombudsmani állásfoglalás is, szerintük ez csak egy vélemény, ami nem kötelezően betartandó szabály…

Szerencsére azért látjuk, hogy a kórházi vezetők és a dolgozók között is van néhány olyan szakember, aki felismeri, hogy szükséges a fejlődés, a változás. Elindultak olyan szakmai továbbképzések is, amik remélhetőleg hozzájárulnak ahhoz, hogy egyszer tényleg másállapot lehessen a szülészetben.”

Kurucz Adrienn

A harmadik általatok jelölt Civil SzuperWMN shortlistes versenyző történetét is hamarosan bemutatjuk. Az Erdős Eszterről készült írásunkat ITT olvashatjátok.

A három civil döntős közül a szerkesztőség választja majd ki a győztest, ellentétben a közéleti jelöltekkel, akikre ti voksolhattok. A szavazás már megkezdődött – ÍME, A SZUPERWMN 2019 KÖZÉLETI JELÖLTJEI!

Köszönet a 2019-es SzuperWMN-díjátadó támogatóinak, hogy lehetővé teszik Magyarország legbátrabb nőinek méltó megünnepelését!

Gálaestünk támogatói: Magyar Telekom, Douglas, Andrea Gere Skin Care, Erste Bank, Jana, Torter e-Design

Kiemelt kép: Galisz Virág