„A szülésedről nem én döntök, hanem te” – orvos és szülésznő vélt és valós szerepe a szülészeti ellátásban

–

„Azt tanultuk: ha nem állunk ott a szülésnél orvosként, akkor az az esetek nagy részében kórossá fog válni”

Király Katalin és dr. Paragi Péter pár éve kísérnek közösen szüléseket, munkájukra pedig az egyik, a témával kapcsolatos csoportban megjelenő anyai beszámolók alapján figyeltem fel. Az első, ami szemet szúrt, az a tapintatos, sokszor láthatatlan jelenlétük, ami több szüléstörténetből kiviláglott számomra. Az interjúra megbeszélt találkozó előtt pár perccel már az utcán összefutottunk dr. Paragi Péterrel, és a beszélgetésünkből hamar kiderült: az ő hozzáállása sem volt mindig ilyen, a kezdetektől mostanáig nagy utat járt be abban, ahogyan a szülésekhez és a kismamákhoz hozzááll.

„Az egyetemen mindannyian azt tanultuk, hogy a szülés ugyan természetes folyamat, de az esetek nagy részében, ha nem állunk ott orvosként, akkor kórossá fog válni. Ezért a szülészet az orvosról szólt” – magyarázza a szülészorvos, és beszámol róla, hogy aztán a szülésznők is egyre nagyobb szerepet kaptak, de mind a ketten sokkal inkább megmentőként, megmondóként, vagyis nem kísérőként, hanem vezetőként voltak jelen. Úgy látja, hogy a hozzáállás milyensége a mai napig tetten érhető abban, hogyan beszélgetnek a szakemberek egymás között egy-egy szülésről: „«Hát, bementem, megrepesztettem, rákötöttem« – hangzik el sokszor. Az egész mögött az van, hogy ÉN csináltam mint orvos” – emeli ki, hangsúlyozva: az események középpontjába az orvosok sokszor még mindig saját magukat állítják.

„A szülés nem rólunk szól. A szülést nem »vezetjük«, mert az megtörténik. Nem »mentjük meg« az anyukát, mert az anyuka tudja, vagy ha nem is tudja, ösztönből, reflexből csinálja, amit kell. És a kisbabát sem kell »megmenteni«, mert ő is ösztönből csinálja.

Csak akkor lehet háborítatlan egy szülés, ha nem nyúlunk bele. És akkor általában szövődmény sincs, és tényleg minden úgy zajlik, ahogy mindenki megálmodta” – hívja fel a figyelmet a szakember arra, mit jelent, ha valóban természetesen tekintünk a szülés és a születés folyamatára. Dr. Paragi Péter számára saját feleségének szülésélménye jelentette a fordulópontot, ami arra ösztönözte, hogy a várandós nőt és igényeit helyezze a középpontba a szülések során.

Király Katalin hozzáteszi, hogy először minden szakember egy biztonsági sávon közlekedik, amit tud kontrollálni. Ha valakinek nincs gyakorlata, az csak egyféle útvonalat ismer. „Ahogy próbálgattam a határaimat és próbáltam ezt a sávot kitágítani, egy idő után rájöttem, hogy nem a szülő nő táncol velem, hanem én táncolok vele. És ha rábízom magam, akkor az esetek nagy részében jól alakulnak a dolgok. Értő szem és tapasztalat is kell ahhoz, hogy szakemberként felismerjük, amikor valamerre kanyarodnunk kell. Ugyanakkor az alapvető mégis az, hogy ha rábízom magam a vajúdóra, akkor rendben lesz” – mondja.

De meddig tart a szülésznő kompetenciája, és hol kezdődik az orvosé?

Hogyan lehet jól meghúzni a határt? Dr. Paragi Péter szerint sehogy.

„Én úgy gondolom, hogy nem lehet meghúzni, és pont ez teszi nehézzé a szülések kísérését ma Magyarországon, mert még mindig orvosközpontú a rendszer.

Holott egy alacsony kockázatú terhességénél és szülésnél nincs helye az orvosnak. Főként nem egy férfi orvosnak, aki nem nő, nem szült, esetleg még családja sincs, és esetleg még a nőket sem tiszteli”

– ugyanakkor Király Katalin ezt azzal egészíti ki, hogy számára szülésznőként nagyon sokat jelent az a tudat, hogy a szülőszobán kívül, mégis a közelben van az orvos: „Én szakemberként akkor szárnyalok, amikor tudom, hogy vannak a hátam mögött és megbíznak bennem. Nekem ez lendületet ad, amitől kreatív és intuitív lehetek” – mondja.

És hogy ez a bizalom mit jelent? Például a szülésznő szerint azt, hogy egyikükben sem az ego dolgozik. Paragi doktor is gond nélkül segít vagy asszisztál neki, ha szükséges. Ha pedig helyzet van, a szülésznő adja át neki a kormányt.

A bizalom azonban nemcsak itt jelenik meg, hanem a vizsgálatoknál is, ugyanis dr. Paragi Péter ebben is rábízza magát a szülésznőkre: „Nem gondolom azt, hogy jobban vizsgálok, jobban értékelem a magzati szívhangot csak azért, mert én vagyok az orvos. Ha nem azt kell eldönteni, hogy amit látunk, az beletartozik-e egy élettani szülés folyamataiba, vagy sem, akkor miért kell az orvosnak újravizsgálni?

Én se örülnék, hogyha percenként urológiai vizsgálatot végeznének rajtam”

– mondja, és azt is hozzáteszi, hogy tapasztalatai szerint (csakúgy, mint a WHO ajánlása szerint – a szerk.), nem attól halad egy szülés, mert óránként hüvelyi vizsgálatot végeznek az anyán. „Azzal csak a szövődményeket tudjuk fokozni. Láttam már olyat, hogy valaki egy durvább vizsgálattal leválasztotta a magzatburkot a méhszájról, és rögtön jelentkezett a magzati szívhangeltérés, mert a hirtelen felszabaduló prosztaglandinlöket nagy stresszt jelentett a babának. Én büszkén vállalom, hogy kint ülök, és csak egy fal választ el a szülőszobától. Nem libbenek be, hogy i»tt vagyok, és ettől minden rendben lesz«. Mindenki csinálja a dolgát, és ha ez nem megy, csak akkor jövök én a megoldásokkal” – foglalja össze a szakorvos, és elmondja, hogy ha csak nem kérik kifejezetten mindannyian, akkor ő maga egyáltalán nem vizsgál, sőt, a várandósgondozás negyven hete során sem végez hüvelyi vizsgálatot.

A két szakember tehát előnyben részesíti azt, hogy a szülés előrehaladását ne a méhszáj állapota alapján mérje, hiszen az, hogy éppen melyik szakaszban van a kisbaba megszületésének folyamata, sok más módon azonosítható. Király Katalin azt mondja, hogy ha egy szakember jól ismeri az élettani szülés fázisait és a hozzá tartozó lelki folyamatokat, akkor a vajúdó nő egyes szakaszokra jellemző viselkedése és mondatai alapján pontosan tudják, hol tartanak.

Például a szülés vége felé nagyon gyakoriak a „meghalok”, „nem bírom tovább”, „elég volt, hazamegyek”, „csináljunk valamit” kifejezések, a kigördülés előtt pedig a „szétszakadok” szófordulat hangzik el nagyon gyakran.

Ha pedig nem a szülés végére jellemző markáns helyzetek és megnyilvánulások szakaszában vannak, hanem még a vajúdás közepén áll meg a folyamat, akkor egy-egy hosszabb megálló, egyhelyben futás sokszor azt jelzi, hogy a kismamának egyszerűen dolga van azzal a résszel, ahol tart. Ilyenkor nagyon sokat segítenek a pozitív szuggesztiók, vagy egy beszélgetés a kismama aggodalmairól, lelkiállapotáról. 

Lehet egy szülés valóban háborítatlan a kórházban? Egyáltalán, kell annak lennie?

A két szakember közötti partneri viszonyt az is jól tükrözte az interjú során, hogy mertek nem egyet érteni abban, mit jelent a háborítatlan szülés. Dr. Paragi Péter klasszikusan értelmezi a fogalmat, és azt gondolja: valójában az otthonszülés jelenti a teljes mértékben háborítatlan szülést. Véleménye szerint az esetek egy részében kórházban is megvalósulhat a háborítatlanság, de sokszor pont maga a kórház és a körülmények akasztják meg a szülés természetes ritmusát, és aztán ezért kell beavatkozni. Ezt mutatja az is, hogy az otthonszülések jóval ritkábban és kisebb arányban végződnek császármetszéssel. 

Király Katalin ugyanakkor rugalmasabban értelmezi a háborítatlanságot. Tapasztalata szerint időnként az otthonszüléseknél is megakadhat a folyamat pusztán egy belső félelem miatt, ha az elindul a vajúdó nőben. Van, hogy ezt nem sikerül feloldani, ami miatt még ha nem is orvosi értelemben, de valamilyen beavatkozásra szükség lehet. Ő éppen ezért háborítatlannak tekinti azokat a kórházi szüléseket is, amelyeknél még ha kellett is külső segítség, arról a szülő nővel közösen döntöttek, aki ezáltal végig és teljes mértékben kompetensnek érezhette magát.

Dr. Paragi Péter orvosként is nagyon fontosnak tartja, hogy a döntések ne félelemkeltésen alapuljanak, hanem valós szakirodalmi adatokon:

„El lehet úgy is magyarázni egy helyzetet, hogy »ha én nem avatkozom közbe, akkor itt mindenki meghal, vagy baj lesz«, de lehet úgy is kommunikálni, hogy részletesen elmondjuk, milyen forgatókönyvek várhatók, ha elvégzünk egy beavatkozást, ha halasztjuk, vagy ha kihagyjuk.

Semmi nem ördögtől való, ha a megfelelő indikációval választjuk” – magyarázza.

A szülésznő arra is felhívja a figyelmet, hogy van olyan, amikor valaki még nincs készen egy háborítatlan szülésre, mert valamit még fel kell dolgoznia, esetleg csak a második szülésére érkezik meg erre. „Az biztos, hogy az egyik leginstantabb önismereti út a szülés. És persze az is előfordul, hogy valaki kifejezetten nem szeretne háborítatlanul szülni. Volt egy kismamánk, aki kimondottan kérte, hogy ahogy bejön a kórházba, adjunk neki epidurális érzéstelenítést. Viszont azt is szerette volna, hogy hüvelyi úton születhessen meg a babája, mert tudta, hogy egészségügyi szempontból ez jobb a számukra. És nekünk őt is tudni kell kísérni” – teszi hozzá Király Katalin. 

„Ilyenkor is elmondjuk a beavatkozások előnyeit és hátrányait, de senkire nem lehet ráerőszakolni azt, hogy márpedig természetesen és háborítatlanul szüljön, hogyha nem szeretne. Az alapvető és nagyon-nagyon fontos szempont – persze a szakma és az észérvek keretein belül –, hogy a szülésedről nem én döntök, hanem te döntesz” – összegzi a témakör legfontosabb tanulságát a szülész-nőgyógyász.

Kőrizs Kata