„Egyre nagyobb bajba kerül az, aki rossz helyen, rossz lakásban lakik”

 –

1. „Bár kevesebben vannak ma olyanok, akik a legeslegnyomorúságosabb körülmények között élnek, mint akár 15 évvel ezelőtt, de akik meg itt rekedtek, azok zsákutcába jutottak: nagyon nehezen tudnak javítani a helyzetükön.”

A lakhatási szegénység azokat érinti, akik háztartásában a bevételük minimum 40 százalékát kell a lakhatással kapcsolatos költségekre fordítani. A hajléktalanságban élők vannak ebből a szempontból a legrosszabb helyzetben (minimum 10 ezer ember), továbbá 90 ezer olyan háztartás, azaz kb. 230 ezer ember is van Magyarországon, akiknél hiányzik az alapvető infrastrukturális ellátottság.

2023-ban közel 1,2 millió embert érintő 475 ezer háztartás jelezte, hogy az ingatlannak, amiben él, komoly problémái vannak (pl. beázik a tető, nedvesednek a falak stb.)

„A hazai háztartások közel negyede, a lakosság 30 százaléka érintett a lakhatási szegénység legalább egy jellemzője által, ez nagyságrendileg 1 millió háztartás, illetve ezen belül 2 millió 877 ezer ember. Ahol két indikátor is jelen van, az félmillió embert, a három pedig több mint 160 ezer főt érint” – idézi Fiala Borcsa a Habitat for Humanity 2024-es jelentését. A kormány megfizethető lakhatást célzó programjai közül viszont kevés célozta abban az évben a lakhatási szegénységben élőket, és idén sem javulhat érdemben a helyzet, hiszen a költségvetés lakhatási kiadásának csupán 5 százaléka lesz szociálisan célzott.

2. Minél rosszabb anyagi helyzetben van az adott háztartás, annál valószínűbb, hogy a jövedelmének nagyobb részét költi fűtésre

Az energiaszegénység a magyar háztartások 10 százalékát érinti, ami azt jelenti, hogy az ott élők nem tudnak annyit fizetni a fűtésért, amennyi a méltó életminőséghez elengedhetetlen lenne. A leginkább érintettek az idősek, a munkanélküliek, a nagycsaládosok és az egyszülős családok. Ráadásul minél rosszabb anyagi helyzetű egy háztartás, annál valószínűbb, hogy a jövedelem még nagyobb részét kell fűtésre költeni, hiszen gyakran rossz állapotban lévő, elavult, magas rezsiköltséggel járó ingatlanokról van szó.

2010 után ráadásul felerősödött az a tendencia, hogy a középosztályt támogatták a lakhatás terén is, azokat viszont egyre kevésbé segítették, akik valóban rászorultak.

„Az elmúlt három évtizedből fájdalmasan hiányzik az átfogó lakáspolitikai koncepció. Több mint 8700 milliárd forintot költött el úgy az állam, hogy nem vették figyelembe: az illetőnek valóban szüksége van-e az állami pénzre, vagy anélkül is tudna lakóingatlanhoz jutni.”

3. „Elég egy hosszabb betegség, egy ápolási szükséglet, amelyet nem lehet másképp megoldani, csak úgy, hogy ha valaki feladja a munkáját, és az ember pillanatokon belül a társadalom perifériájára sodródik.”

„Az a fajta prevenciós eleme a magyar lakáspolitikának és szociálpolitikának, amely megvédené az embereket, teljes egészében hiányzik. Az emberek java része, ha bajba kerül, akkor tényleg nagyon gyorsan kerül nagyon nagy bajba” – mondta Teller Nóra szociológus, amikor arról beszéltek, hányféle módon rendült meg az emberek lakhatási biztonsága az elmúlt másfél évtizedben: értéktelenednek a fizetések, meredeken növekednek a rezsiárak, az albérletekhez egyre nagyobb kauciót kérnek, amit sokan nem tudnak kifizetni.  

Ebben az időszakban a középosztályt is elérte a lakhatási válság, továbbá azokat is, akik aktívan dolgoznak és biztos jövedelemmel rendelkeznek. Az Utcajogász ügyfelei között megjelent kórházi ápoló, tűzoltó, tanár, sőt, a kilakoltatás, még elismert, kódexkutató irodalomtörténészt is elért. Bár a kilakoltatás nem jelenti azonnal szó szerint az utcára kerülést, elindítja az érintetteket a hajléktalanság irányába:

„albérletből rendszerint szívességi lakáshasználatba mennek, onnan pedig munkásszállóra, majd valamilyen hajléktalanellátó intézménybe”.

4. A hajléktalanságban élők kriminalizálásával kapcsolatban „egy ponton a végrehajtás beláthatta, hogy ez a módszer az égadta világon semmit nem fog megoldani” 

Egy Alaptörvény-módosítás keretében 2018-ban büntethető lett „az életvitelszerűen közterületen tartózkodás”, ami persze a kiváltó okokat nem kezelte. Ahogy Teller Nóra fogalmazott: „(...) a szabályozó hatalom nincsen belátással arra, hogy ezeknek az embereknek inkább valamilyen támogatásra lenne szükségük. Azzal, hogy elzavarják őket, nem oldódik meg semmi. Pedig tudni lehetett, hogy az ellátórendszer egyébként egészen jól együtt tudott működni éveken keresztül a közterület-felügyelettel és a rendőrséggel.” Ahogy a szakember is megerősítette, csak úgy lehet megszüntetni azt, hogy emberek életvitelszerűen az utcán legyenek, ha megtesszük a megelőző lépéseket, hogy ne kerüljenek az utcára, illetve onnan megoldjuk, hogy méltó körülmények közé kerülhessnek – ilyen kormányzati lépések viszont nem történtek.

A Magyar Helsinki Bizottság elemzéséből pedig ráadásul az is kiderült, hogy 2019-ben egy hajléktalan ember bebörtönzése kétszer annyiba került az államnak, mint egy garzonlakás bérleti díja. 

5. 2010 óta majdnem háromszorosára nőtt a súlyosan szegény gyerekek aránya Magyarországon

Az országban 2024-ben 1,819 millió embert fenyegetett a szegénység, a távolság pedig nőtt a legszegényebbek és a leggazdagabbak között. Egy év alatt sokat romlott a magányos nyugdíjasok és a romák helyzete, a gyerekvállalás pedig továbbra is szegénységi kockázatot jelent. Teller Nóra arra is felhívta a figyelmet, hogy a hajléktalanság nem az egyedülálló férfiak problémája, hiszen a Családok Átmeneti Otthonában élők szintén egy hajléktalansági helyzetben vannak.

„A szociális ellátásnak a hajléktalanságra vonatkozó összes tudása kellene ahhoz, hogy ezek a családok ne ilyen életkörülmények között legyenek. Azokon a helyeken tud csak hatékony változás bekövetkezni, ahol felismerik, nevesítik a családos hajléktalanságot.”

Sándor Anna