–

A diktatúra után született fiatalok körében Nicolae Ceaușescu a reneszánszát éli

– mondja egy csíkszeredai származású, Kolozsváron élő újságíró. Döbbenten hallgatom, amit mond, majd rálelek egy 2014-es felmérésre, melyet 1300 fővel, országosan reprezentatív mintán készítettek el, és amivel a kommunizmus iránti nosztalgiát vizsgálták Romániában. Elkeserítő az eredménye:

a válaszadók 69 százaléka mondta azt, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceaușescut államfőnek. Arra a kérdésre pedig, hogy ők maguk megszavaznák-e a „Kárpátok Géniuszát" (ahogy az 1989 előtti tévéhíradók hivatkoztak a volt diktátorra) 46 százalék válaszolt igennel.

Az jár a fejemben, hogy most, hogy az ország jelentős része a tavaszi kormányváltásnak szurkol tiszta erőből, hogy a mai fiatalok nem is éltek másban, mint az Orbán-rezsimben, ijesztő belegondolni, hogy ezt bárki visszavágyja majd.

Temesvárra ezúttal a Taifas Balkán Film- és Kulturális Fesztivál apropójából látogattam el. A taifas pletykát jelent románul, a rendezvény célja, hogy a városban élő nemzetiségeket: magyarokat, németeket, szerbeket és románokat összehozza azzal, ami ember és ember között hidat képez. A program igen változatos, a Cinema Studióban egy héten keresztül filmeket lehetett megnézni, rengeteg kiállítás is volt, szombat este egy nagyszerű bolgár banda adott koncertet, az esemény gasztronómiai csúcspontjának pedig egyértelműen a töltött káposzta örömünnepet kiáltom ki, amiről majd egy külön cikkben is feltétlenül beszámolok.

A város gyönyörű önmagában, ám most a tudatos bebarangolására is szeretnélek biztatni.

Kiindulópont: az emlékezésé

Temesvár ugyanis a közelmúltban történelmi bátorságról tett tanúbizonyságot, ami azt is magyarázza, miért olyan hideglelős éppen itt hallani Ceaușescu idealizálásáról. 

A városlátogatást feltétlenül a temesvári 1989-es Antikommunista Forradalom Országos Múzeumában (Memorialul Revolutiei) érdemes elkezdeni, a közgyűjteményben, mely az 1989. decemberi eseményeknek állít emléket. 

12 éves voltam, amikor látszólag egyik pillanatról a másikra megdőlt a Ceaușescu-diktatúra, és a hazai rádiókban, tévékben is bemondták: a diktátort és a feleségét kivégezték. Zsenge korom okán nem sok mindent fogtam fel a dologból, arra viszont határozottan emlékszem, mennyire mellbe vágott, hogy a szomszéd országban halálbüntetéssel sújtják az ország vezetőjét és a feleségét.

Most, a múzeumban végighaladva az események részletes bemutatása mentén, az élmény duplán is hideglelős.