A Menő Manó (olaszul: La Linea, vagyis A vonal) az animáció történetének egyik briliáns és filozofikus alkotása. Osvaldo Cavandoli rajzolta meg, és bár eredetileg reklámfigurának indult, hamar önálló kulturális ikonná vált. A sorozat elképesztő minimalizmusával radikálisan szakított a Disney-típusú animációval, de nem csupán ebben tért el a korszakot meghatározó rajzfilmek világától. Komoly társadalmi kérdéseket vetett fel a kisemberek szempontjából, amelyeket a világ minden országában megértettek. Hihetetlenül egyszerű volt, és legalább annyira nagyszerű is.

Minimalizmus a köbön – mitől lett kultikus animáció a Menő Manó?

A Menő Manó a 20. századi olasz vizuális kultúra egyik legfontosabb minimalista animációs sorozata. Egyetlen fehér vonalat látnak a nézők – a történet dinamikájával együtt változó színű hátterek előtt –, amelyen egy szem nélküli, mondhatni, „szemtelen”, igen karakteres orrú, túlmozgásos (zseniális a magyar címadás!) figura sétafikál, és „kilépve a dobozból”, az őt rajzoló, fehér ceruzával dolgozó emberi kézzel vitatkozik, aki különböző akadályokat állít elé.

Épp ebben a takarékosnak nevezhető vizualitásban rejlett a sorozat kirobbanó sikere, amihez az is hozzájárult, hogy a Manó halandzsa-olasz nyelven (grammelot) beszélt, amit bár senki nem értett pontosan, mégis mindenki tudta, mit „mond”.

Emiatt aztán a világon mindenhol – Japántól Magyarországig, több mint 50 országban a sajátjuknak érezték a mindig dühös manó történeteit a nézők.

Tág teret ad a képzeletnek az esendő vonalemberke figurája, aki megpróbál kiállni az érdekeiért, de a rajzoló keze és fehér ceruzája állandóan felülírja, pontosabban „felülrajzolja” a sorsát.

Ha esetleg ti sem tudjátok, miről van szó, mindenképp nézzétek meg ezt a négyperces szkeccset bevezetésképp. E pillanatban is aktuális, noha valószínűleg a hidegháború idejében készült. (Ez a rész még a korábbi kísérőzenével indult, nem az ikonikus Badum-badum hallható a bevezetőben.)

Mind a 90 epizódra elmondható egyébként, hogy időtlen, mert örök érvényű, mindennapos problémákkal szembesül az egyenes vonalon sétálgató Menő Manó, aki minden rövidke történet elején kifejezetten jókedvű, szinte naiv. A keretes szerkezet tehát az út elején az összes epizódban derűs pillanatokat mutat, majd a megszakadó vonal Menő Manót megállásra kényszeríti, és elkezdődnek a konfliktusok a rajzoló és az oly vehemensen gesztikuláló nagyorrú manó között. Nem volt kecmec, mindenképp lezuhant a semmibe, de előtte azért rendesen megküzdött a sorsával.

A keretből való kitörés

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Both Gabi

A kiemelt kép illusztráció, Forrás: YouTube, Unsplash/ Katie Harp