Kivégzés karácsonykor – 30 éve halt meg Ceaușescu

–

A „Kárpátok Géniusza”

Ceaușescu csupán elemi iskoláit végezte el, majd cipészinasként dolgozott Bukarestben. 1932-ben belépett az akkor illegalitásban működő Román Kommunista Pártba.

Többször letartóztatták, egyik cellatársa éppen az a Gheorghe Gheorghiu-Dej lett, aki később kommunista első titkár és Románia miniszterelnöke lett. Az ő halála után Ceaușescu az előbbi feladatot 1965-ben vette át, két év múlva pedig már államfő lett.

Ceaușescu a keleti blokk egyik legkegyetlenebb diktatúráját hozta létre – bár a nyugati országok szimpátiáját sikerült ennek ellenére kivívnia, például amikor szocialista ország lététre Románia egyedüliként ítélte el az 1968-as prágai tavasz véres leverését. (Az intervenciós erőktől való távolmaradását egyébiránt a szovjet pártvezetés nem nehezményezte és előzetesen jóvá is hagyta.) Nem volt mellékes a nyugat szemében, hogy országa buzgón törlesztette az államadósságot – miközben a lakosság példátlan nyomorban és nélkülözésben élt.

Elképesztő és groteszk, hogy miközben az emberek szó szerint éheztek, a Ceaușescu-házaspár fényűző körülmények között élt: paloták, arany és luxus jellemezte a mindennapjaikat. Nagyszabású építkezések keretében alakíttatták át a fővárost a szocialista realizmus jegyében, egész lakónegyedeket dózeroltatva le a magasztosnak nevezett cél érdekében. A költségek máig felbecsülhetetlenek. A kommunista országokra jellemző személyi kultuszt is csúcsra járatták: a diktátort dicsőítő versek, festmények, filmek egész sora jelenítette meg, miközben felesége mindenfajta tudományos tevékenység nélkül kapott doktori címet, és ő lett az akadémia elnöke is.

A házaspár irányítása alatt tartotta a párt valamennyi szervezetét, köztük a rettegett Securitatét is, mely a titkosszolgálati feladatokat látta el – vagyis a vélt vagy valós ellenfelek felkutatását és eltüntetését.

Az állami lapok, a rádió és a televízió a rendszer dicsőségét zengték, miközben végtelenül elhanyagolt szociális és egészségügyi rendszer jellemezte Romániát, ahol szó sem volt a kádári értelemben vett „gulyáskommunizmusról”.

A temesvári forradalom

Ceaușescu rendszere 1989 elején még megdönthetetlennek látszott – ám egyetlen diktatórikus rezsim sem tarthat örökké.

Az elégedetlenség lángjának fellobbanásához – ahogy ez lenni szokott – csupán egy szikrára volt szükség. 1989. december 15-én a hatóságok kilakoltatták a falurombolás ellen szót emelő Tőkés László református lelkészt, akit Temesváron magyar és román szimpatizánsok élőlánca próbált védeni. Másnap már forradalomról beszéltek a városban. December 17-én eldördültek az első karhatalmi sortüzek, és a paranoiás államhatalom tankokkal támadt a civilekre. Országszerte fegyveres összecsapások kezdődtek, december 20-án Bukarestben és számos erdélyi nagyvárosban is fegyverropogás hallatszott.

December 21-én komoly munkástüntetés volt a fővárosban, a Román Kommunista Párt székháza előtt százezernél is több ember gyűlt össze és a diktatórikus rendszer ellen tüntetett. Ceaușescu ekkor mondta el utolsó nyilvános beszédét.

Szinte megszólalni sem tudott, s amikor a tömeg kifütyülte, akkor már ő is érezhette, amiről egy héttel azelőtt még sejtése sem volt: önkényuralmi rendszere ingatagabb, mint gondolta.

Feleségével helikopterrel menekültek az egyik vidéken található palotájukba, miközben a tüntetők elfoglalták a pártszékházat. A légtérzár miatt a gépnek leszállást kellett végrehajtania. Ceaușescut a forradalmárok és a rendőrök letartóztatták, és a târgoviștei katonai bázison 1989. december 25-én perbe fogták. Ez pontosan 30 éve volt.

„Mondja, miért éheztette ezt a népet?”

A vádpontok ismertetésekor részletesen szembesítették bűneivel – többek között a temesvári állampolgárok elleni tűzparanccsal, az értelmiségiek üldözésével és kényszerű emigrációjával, a parasztság kizsigerelésével és éheztetésével, az általa szorgalmazott és támogatott falurombolással, a „lealacsonyított, elállatiasított nép verítékéből épült” palotákkal, a svájci bankokban elhelyezett 400 millió dollárral, és az aranymérleggel, mellyel a külföldről hozatott húst porciózták.

„Vádlott! Miért alázta meg, mocskolta be a népet és taszította ebbe a siralmas állapotba? Miért kényszerültek a parasztok az egész országból a fővárosba, hogy ott vásároljanak maguknak kenyeret, amelyhez a búzát ők termelték meg, és amelyet a maga útmutatása szerint vettek el tőlük? Mondja, miért tette mindezt? Miért éheztette ezt a népet?” – kérdezte tőle a vád képviselője. Ceaușescu ezen a ponton láthatóan indulatos lett, s bár többször nem válaszolt a per során, itt hazugsággal vádolta a bíróságot, kijelentve, hogy a román termelőszövetkezeti tagok 1989-ben először kaptak 200 kiló búzát személyenként a korábbi családonkénti helyett.

Aljas és álnok árulásnak bélyegezte mindazt, ami az országban történik, fizetett külföldi provokációnak, kívülről irányított ügynökök tevékenységének.

„A román falvak sohasem voltak olyan gazdagok és fejlettek, mint ma” – állította Ceaușescu, és feleségével együtt bizonyítékokat követelt, némi ellentmondásban azzal, hogy az ítélethozatal során addig végig mint „egyszerű állampolgárokhoz” szóltak, amikor a vádlóikkal beszéltek.

A mindössze két óráig tartó tárgyalás során Ceaușescu az utolsó percekig magabiztos maradt, gyengeségnek semmi jelét nem mutatta. Többször kijelentette, hogy ő a Romániai Szocialista Köztársaság elnöke, a fegyveres erők parancsnoka, s minden ellene folytatott eljárás egyszerűen árulás. Heves kézmozdulatokkal, ingerülten védte saját igazát, a vádpontokra olykor egyszerűen csak egy kézlegyintéssel felelt. Feleségével együtt hazugságnak, provokációnak nevezték az elhangzottakat, a kérdésekre megtagadta a választ, többször hangoztatva, hogy csak a „a nagy nemzetgyűlésnek, a munkásosztály képviselőinek és a népnek” tartozik elszámolással.

A per során a román diktátor végig hangsúlyozta, hogy az egész bírósági procedúrát jogtalannak tartja, a bírákat illegitimnek, árulónak bélyegezte. Több alkalommal is megfenyegették „puccsista” vádlóikat, szemlátomást fel sem mérve, hatalmuk immáron végérvényesen semmivé foszlott. A személyeskedés a vádlók részéről is többször előfordult, egyik alkalommal például Elena Ceaușescut „írástudatlan nőnek” nevezték, „akiből azután akadémikus lett”. Elena, a „román nemzet anyja” egy alkalommal felháborodottan felpattan, amikor azzal szembesítették, hogy palotákban éltek, miközben a romániai gyerekek szó szerint éheztek. A mellette ülő diktátor férje több alkalommal is nyugtatgatta, szemlátomást arra biztatta feleségét, hogy ne válaszoljon az illegitimnek bélyegzett rögtönítélő bíróság kérdéseire. Ceaușescuba több alkalommal belé fojtották a szót, miközben propagandaszólamokkal dicsőítette a faluépítési programját.

A kirendelt védő – akit a Ceaușescu-házaspár nem ismert el – egy pillanatig sem próbálta ártatlannak beállítani a vádlottakat. Beszámítható, de cselekedeteikben felelőtlen embereknek nevezte a diktátort és feleségét.

Az ügyvéd a peres eljárás jogosságát hangsúlyozta, és arra kérte a bíróságot, hogy a büntetés kiszabását ne a bosszú vezérelje, hanem a törvényesség.

„Minden hazugság, az elejétől a végéig. Azokat szolgálják, akik az államcsínyt elkövették, elárulták a népet, és Románia függetlenségére törnek. Amikor a gyárakban jártam, tekintélyem volt a munkások között. Még Temesváron is” – ezzel fejezte be Ceaușescu az utolsó szó jogán elmondott beszédét, melyben továbbra sem ismerte el az őt elítélő hadbíróság illetékességét. Az ítéletben a népirtás, a hatalommal való visszaélés és a sikkasztás bűnében egyaránt bűnösnek találták a házaspárt, ezért halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték őket.  

Szemlátomást csak akkor ismerték fel a helyzet súlyosságát, amikor felállítva és megkötözve kivezették őket a tárgyalóteremből. A halálbüntetés végrehajtásával ugyanis nem vártak, a bázis udvarán lőtték agyon a diktátort és feleségét.

Az erről készült felvételeket megdöbbentő módon a román állami televízió is sugározta. Ceaușescu halála után a romániai események nem értek véget – a forradalomnak hozzávetőlegesen 1100 halálos áldozata volt.

1990. májusában parlamenti választásokat tartottak Romániában, melyen a Nemzeti Megmentési Front nevű párt fölényesen nyert. Államfőnek Ion Iliescut választották meg, aki korábban az állampártban is töltött be funkciót, hiszen 1953-tól a kommunista párt tagja, 1965-től pedig a Központi Bizottság tagja volt – vitatott szerepe és személye mai napig kérdés Romániában. Idén novemberben őt is perbe fogták emberiség elleni bűncselekmény vádjával. Mindez jól mutatja, hogy a román rendszerváltás eseményei meglehetősen vitatottak, s még mindig számos kérdőjelet tartalmaznak, melyeket az eljövendő nemzedékek tudnak majd talán csak higgadtan megválaszolni.

Maróti Zsolt Viktor

Elenáról korábban Mezei M. Katalin írt nekünk egy nagyon érdekes cikket, olvassátok el: Jobban utálták, mint a férjét – 103 éve született Elelna Ceaușescu

Kiemelt kép: Getty Images