Hüpatia, a tudós nő, akit az utcán tépett szét a dühös tömeg

–

Az idő rendszerint legendákkal övezi a hősöket. Így történt Hüpatia esetében is, akinek „életrajzát” Damaszkiosz írta le filozófiatörténeti munkájában, időszámításunk szerint 530-ban, több mint száz évvel Hüpatia halála után. Damaszkiosz egyébként nem igazán kedvelte a tudós asszonyt, így nem egy kényes ügyéről is szót ejtett. Hogy ezek az anekdoták mennyire alapulnak valós tényeken, nem tudjuk, mert más forrásokban nem maradtak fenn a történetek. Azonban jól kirajzolódik általuk a tudósnő karaktere, legalábbis az a személyiség, amilyennek Damaszkiosz láttatni akarta az egykori filozófust. Ezeket a történeteket ma már más szemmel olvassuk, mint a kortársak. Hüpatia legendái számunkra inkább egy erős nő tabudöntögető bátorságáról szólnak.

Hüpatia egyik ilyen botrányos „ügye” Damaszkiosz szerint ahhoz köthető, hogy az asszonyt rendszeresen zaklatta szexuálisan az egyik tanítványa. Hüpatia hiába szólította föl többször is tiszteletadásra, a férfi lekezelően viselkedett vele, és erőszakoskodni próbált. Tettét azzal indokolta, hogy Hüpatia olyan szép, hogy nem tud uralkodni a vágyain. Egy ilyen alkalommal Hüpatia állítólag azt a véres rongyot vágta a férfi arcába, amit menstruációja során használt, és így szólt:

„Ezt szeretnéd, ugye? Hát ez minden, de nem szép!”

Tettével nemcsak porig alázta a férfit, hanem szembeszállt azokkal a tabukkal is, amelyek a menstruáció körül alakultak ki az évezredek során. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a mű 17–18. századi verziójában egyszerűen „zsebkendőnek” fordították a menstruációhoz használt textildarabot.

Damaszkiosz másik vádja az volt, hogy Hüpatia a filozófusok köpenyét viselte (elvégre filozófus volt), és abban „hivalkodott”, nyilvánosan magyarázva a városban Platón tanait. Ez a viselet akkoriban körülbelül olyan botrányos volt a nők esetében, mint a 19. század elején a nadrág.

A nyilvános tanítás pedig felért a prostitúció vádjával, hiszen egy nő nem tehette ki magát ilyen nyilvánvalóan a férfiak árgus szemeinek. Ha prostituált lett volna, azt talán elnézőbben fogadják, ám Hüpatia a tudatlan köznép számára is elérhetővé tette a tudást, ami végképp botrányosnak számított.

Állítólag zeneterápiával is gyógyított, amit akkor kuruzslásnak tekintettek. Ma már azonban tudjuk, hogy a zene jó hatással van az emberi pszichére és fiziológiai folyamatokra. A modern neurotudományos kutatások kimutatták, hogy a zene képes csökkenteni a stresszt, javítani a kognitív funkciókat, támogatni a memóriát, és még a fájdalomcsillapításban is szerepet játszhat. A zeneterápia ma elismert gyógyászati módszer, amelyet depresszió, szorongás, demencia és számos más állapot kezelésében alkalmaznak.

Hüpatia életéről jó néhány könyv íródott, amelyek jobbára a legendákra épülnek. Hasonló a helyzet a 2009-ben forgatott Agora című filmmel is, amelyben Rachel Weisz játssza Hüpatiát.

De mit tudunk a legendákon túl az egyik első elismert matematikusnőről?

A filozófusok köpenyében

Hüpatia pontos születési dátuma nem ismert (i. sz. 350 vagy 370), annyi azonban bizonyos, hogy az édesapja, Theón volt a kor egyik leghíresebb filozófusa és matematikusa, akit az Alexandriai Könyvtár utolsó főkönyvtárosaként tartottak számon. Theón idején az Alexandriai Könyvtár már nem ragyogott régi fényében, ám még mindig jelentős tudományos és kulturális központnak számított.

Nem csoda, hogy ilyen környezetben Hüpatia maga is matematikus, csillagász és filozófus lett. Illetve mi nem csodálkozunk rajta a 21. században, ám ez az ókor végén igencsak különleges dolognak számított. Ebben a korszakban egymás mellett élt, pontosabban harcolt egymással az ókori „pogány” és a feltörekvő keresztény kultúra. A nők tudományos karrierjét a római korban sem támogatták fölöttébb, a kereszténység első századaiban pedig kifejezetten istenellenesnek tekintették a nők tudományos képzését. Nem csoda hát, hogy Hüpatia munkásságát sokan ellenségesen szemlélték a kortársai közül is. Hiszen nem elég, hogy tudós volt, még oktatott is az Alexandriai Könyvtárban.

Matematikát, csillagászatot tanított, de leginkább filozófiát, annak is az újplatonista ágát. Hüpatia a tanításait Plótinosz, a neoplatonizmus megalapítójának tanításaira alapozta. Plótinosz azt tanította, hogy létezik az egy, a végső valóság, amely túlmutat a gondolkodás vagy a nyelv határain. Az élet célja az, hogy ezt a végső valóságot célozza meg, amelyet soha nem lehet pontosan leírni.

Az újplatonizmus később nagy hatást gyakorolt többek között az európai keresztény miszticizmusra is, azonban a korabeli keresztények közül sokak számára nem volt elfogadható. Hüpatia, ahogy már szó volt róla, szívesen kivitte az újplatonista tanokat az utcára is, bárki meghallgathatta a beszédeit, kérdéseket tehetett fel neki, amikre őszintén válaszolt.

400-ban az Alexandriai Könyvtár újplatonista iskolájának vezetője lett. Ez olyan tudományos rang volt egy nő számára, amelyhez fogható nemigen volt a korszakban.

Skócia legrégebbi egyeteme, a St. Andrews Egyetem matematikatörténészei szerint:

„Hüpatia volt az első nő, aki számottevően hozzájárult a matematika fejlődéséhez”

Írják ezt annak ellenére, hogy Hüpatia tudományos munkásságának írásos bizonyítékai nem maradtak fenn. Valószínűleg nem is írt önállóan matematikai vagy csillagászati könyvet. Matematikai kommentárokat azonban igen, illetve bizonyos, hogy ő volt az édesapja, Theón nagy munkájának, az eukleidészi matematikáról szóló könyvének szerkesztője. A kutatók úgy vélik, hogy több fejezetet maga Hüpatia írhatott a könyvből.

Tanítványaival is aktív levelezést folytatott, egyiküknek például segített egy asztrolábium megépítésében és továbbfejlesztésében. Ezt a műszert egészen a kora újkorig használták a tengerészek a tájékozódásra.

Michael A. B. Deakin, Hüpatia életének kutatója szerint nemcsak az asszony intellektuális képességei voltak kimagaslóak, hanem csodálatos előadó is volt, és karizmatikus szónok. Az előadásai tele voltak hallgatókkal, ha az utcán tanított, hamarosan nagy tömeg verődött köré, a házában tartott fogadások, amelyek lényegében tudományos diskurzusok voltak, igen népszerűek voltak a városban. Sokan követték, és még többen voltak kíváncsiak a véleményére. És Hüpatia nemcsak tudományos kérdésekben foglalt állást, hanem politikai ügyekben is.

Méltatlan halál

A korszak a kereszténység felemelkedésének időszaka volt. Cirill, Alexandria püspöke, úgy gondolta, sokat emelne a kereszténység népszerűségén, ha Hüpatia megkeresztelkedne, hiszen tanai nem állnak olyan messze a bibliai tanoktól. Ezt azonban az asszony kereken megtagadta. Ráadásul Hüpatia egyik legjobb barátja és támogatója Oresztész, a római helytartó volt. Amikor Oresztész és Cirill között kitört a politikai belháború, Hüpatia Oresztész oldalára állt. Az elvakult keresztény fanatikusok minden baj forrását a tudósban látták, és meggyilkolták.

Hüpatia haláláról több legenda is fennmaradt, minden változat véres, megalázó és kegyetlen. Leginkább az valószínűsíthető, hogy meglincselték, testét széttépték, éles cserépdarabokkal vagy kagylóhéjakkal megcsonkították, majd maradványait elégették a város falain kívül.

Mítosz és valóság

Hüpatiát nem egyformán ítélték meg a különböző korokban. A középkorban a „gonosz szolgájának” vagy boszorkánynak tartották. A reneszánsz és az ébredő felvilágosodás idején az utolsó „valódi” tudóst látták benne, akinek a halála szimbolikus: kihunyt az értelem kora, és eljött a sötét középkor. Manapság sokszor a vallási intolerancia és női tudósok elleni erőszak szimbólumaként emlegetik. Hogy ki is volt valójában, talán soha nem tudjuk meg, hiszen mára a mítosz eltakarja Hüpatia valódi arcát.

Miklya Luzsányi Mónika