Ez van, ha a társadalom semmibe veszi a nőket – Megnéztük a Nő a reflektorfényben című filmet
Anna Kendrick első rendezése a Netflixen
1978-ban egy Rodney Alcala nevű férfi részt vett a The Dating Game című társkereső tévévetélkedőben, aminek lényege, hogy egy nő három ismeretlen férfi közül választ egyet úgy, hogy nem látja őket, csak kérdéseket tehet fel nekik, a választott férfival pedig randira mehet. Ez eddig nem túl érdekes, azonban van egy csavar a történetben: Alcala sorozatgyilkos volt, Cheryl Bradshaw pedig pont őt választotta a három versenyző közül. Anna Kendrick rendezői debütálásaként ezt az igaz történetet dolgozza fel a Nő a reflektorfényben című filmjében, és jó arányérzékkel és fókuszált történetvezetéssel kerüli el azt a mostanában sokak által elkövetett hibát: hogy romantizálja az elkövetőt. Dián Dóri ajánlója.
–
Ahogy a megfilmesített igaz történetekre általában, erre a sztorira is igaz, hogy ha ezt valaki kitalálta volna, túlzásnak éreznénk: hiszen hogyan lehetséges, hogy egy aktív sorozatgyilkos két rémtett között önként megy a tévébe, ahol milliók láthatják az arcát és ismerik meg a nevét? Nem beszélve arról, hogy a szerkesztők hogyan lehetnek olyan hanyagok, hogy nem néznek utána a műsorukban szereplőknek?
Csakhogy mindez megtörtént: 1978-ban Rodney Alcala nemcsak szerepelt az amerikai ABC csatorna műsorában, de meg is nyerte azt, Cheryl Bradshaw ugyanis őt választotta ki magának randizásra. A felvétel után azonban, amikor már nem forogtak a kamerák, beszélgetett még egy kicsit a férfival, és úgy döntött, mégsem utazik el vele, ugyanis furcsának találta Alcalát.
Valószínűleg ennek köszönheti az életét, hiszen a férfi addigra már több nőt megölt és megerőszakolt.
Igaz történet alapján
A Nő a reflektorfényben tehát ezt a bizarr és ijesztő történetet veszi alapul, de ez nem egy dramatizált dokumentumfilm és nem is Alcala a főszereplő. Kendrick és a forgatókönyvet író Ian McDonald Cherylre és az áldozatokra helyezte a hangsúlyt, történetük pedig arról szól, milyen szélsőséges és bestiális dolgok történhetnek meg abban a szexista társadalomban, amely lenézi, tárgyiasítja és lekezeli a nőket.
A filmben Cheryl egy feltörekvő kaliforniai színésznő, aki nagyon nehezen talál munkát úgy, hogy nem hajlandó engedni az elveiből – például nem akar bikinis fotókat küldeni magáról a castingokra. Ügynöke végül rábeszéli, hogy vegyen részt a társkereső vetélkedőn azért, hogy megismerjék az arcát és a nevét a tévében, a nő pedig beadja a derekát és elmegy a forgatásra.
Ez azonban a film cselekményének csak az egyik szála. A másikban Alcalát látjuk, aki megnyerő modorával fotósként csábít el nőket, hogy képeket készítsen róluk. Csakhogy néhány kattintás után kijön belőle az állat: áldozatait megerőszakolja és megöli, és nemegyszer az is előfordult, hogy újraélesztette szegényeket csak azért, hogy tovább kínozhassa őket, és még egyszer végezhessen velük.
A két történetszál a forgatáson aztán összeér, miközben bejön egy harmadik is: a felvételen a közönség soraiban egy nő felismeri Alcalát, az ugyanis megölte a barátnőjét.
A nő hiába kért segítséget a rendőrségtől anno, hiába adott pontos személyleírást, nem vették komolyan, nem csoda hát, hogy meghűl az ereiben a vér, amikor meglátja a paraván mögött a megnyerően mosolygó gyilkost.
Szexizmus a gyakorlatban
Lassan Dunát lehet rekeszteni a gyilkosokról szóló true crime-filmekkel és sorozatokkal, a repertoár bővítésében pedig a Netflix az egyik éllovas. Dahmer, Gacy, Bundy és Menendez-testvérek – csak néhány azok közül az elkövetők közül, akikről ezen a platformon jelent meg film vagy sorozat az elmúlt években, és egyre hangosabbak azok a hangok, amik szerint öncélú és kizsákmányoló ezeknek a történeteknek a feldolgozási módja, amelyek romantizálják a gyilkosokat, és figyelmen kívül hagyják az áldozatokat és a hozzátartozóik érzéseit. Gondoljunk csak a Dahmer-sorozat utóéletére: voltak, akik a sorozatgyilkosnak öltöztek halloweenkor, és ez talán még a legkevésbé meredek megnyilvánulása annak, hogy tömegek kezdtek rajongani valakiért, aki brutális módon ölt meg másokat.
Emellett azonban tagadhatatlan, hogy hatalmas a kereslet a megtörtént bűneseteket feldolgozó történetekre, nem véletlen hát, hogy a legtöbb streamingplatform igyekszik hasonlókkal bővíteni a kínálatát.
Kendrick és McDonald valószínűleg meghallották a kritikákat, és filmjük középpontjába nem a gyilkost helyezték, hanem felismerték, hogy Alcala története egy szélsőséges látlelete annak, hogyan működött a hetvenes évek Amerikájának szexista társadalma.
Az író-rendező páros fókuszában ugyanis a nők állnak: Cheryl, akit folyton baszogatnak a kinézete miatt, hogy nem elég szexis, akire megjegyzéseket tesznek a forgatáson, akinek fürdőruhás képeket kellene küldenie ahhoz, hogy egyáltalán részt vehessen egy meghallgatáson, és akinek a szájába akarnak adni előre megírt, bugyuta kérdéseket, mert az egyetlen elvárás felé, hogy legyen bájos és csinos, de még véletlenül se látszódjon, hogy esze is van.
Aztán ott van a gyilkost felismerő nő, akinek a saját barátja sem hisz, akit átver és lepattint még a műsort gyártó stúdió portása is, akit nem vesz komolyan a rendőrség, és aki se tisztelettudóan, se ordítva nem képes elérni, hogy a férfiak adjanak a szavára, és nézzenek már utána annak az embernek, aki minden valószínűség szerint megölte a barátnőjét.
És persze látjuk Alcalát is, amint kihasználja a nők sebezhetőségét azért, hogy a saját beteges vágyait kiélje, de azt is, hogyan kínozza őket kedvére – mindezt óriási magabiztossággal teszi, hisz önszántából megy be a tévébe élő adásba, hogy újabb áldozatot vadásszon magának.
Alcala elbizakodottsága nem volt alaptalan: hiába volt többször is börtönben, mindig kiengedték, a gyilkosságokat csak nagyon későn kapcsolták össze vele, és a tévé producerei sem néztek utána annak, kit is engednek kamerák elé.
Alcala a műsor előtti és utáni gyilkosságait bemutató része azonban nem csap át öncélú erőszakpornóba. Amikor kioltja áldozatai életét, az mindig kamerán kívül történik – nem az a lényeg, hogyan végzett velük, hanem az: milyen az a társadalom, amiben ilyen megtörténhet.
Alcala ugyanis egyes becslések szerint több mint 130 emberrel végzett (köztük több kiskorú lánnyal és fiúval), mire végleg börtönbe zárták.
Ám hosszú és keserves út vezetett odáig – jól mutatja, mennyire félvállról vették a hatóságok az ügyet, hisz 1979 februárjában Alcalát egyszer úgy fogták el, hogy egy kamaszlány megszökött előle, és ő értesítette a rendőrséget, ám a férfi még ezután is szabadlábon védekezett – ezalatt pedig megölt további két embert.
Végül még abban az évben újra elfogták, és végre elkezdték felgöngyölíteni a rémtetteit. Kiderült, hogy tíz éven át hiába érkezett számos feljelentés civilektől és az Alcala elől megszökő áldozatoktól, ezeknek semmilyen következménye nem lett a férfira nézve.
Végül hét nő és egy kislány megölése miatt ítélték halálra, azonban sosem végezték ki, 2021-ben 77 évesen, természetes halált halt egy börtönkórházban.
Kendrick filmje korántsem tökéletes, nehéz követni az időbeli ugrásokat és a dramaturgia kedvéért született egyes változtatások mesterkéltnek hatnak. De mind Kendrick (aki a Cherylt alakítja), mind az Alcalát megformáló Daniel Zovatto remek alakítást nyújt, a film feszes tempójú, tele van feszültséggel, és tökéletesen rávilágít arra, hogy milyen rettenetes dolgok történnek egy olyan társadalomban, ami másodrendű állampolgárként tekint a nőkre.
A Nő a reflektorfényben a Netflix kínálatában érhető el.
Kiemelt képünk forrása: Netflix