–

Fagyibaba. Sok szülő így nevezi egymás között a lombikozás során lefagyasztott embriókat. Zsuzsi és Peti nem hívták így. Nem is nevezték el sehogy. Ők csak egy babát akartak. Egy babát, amelyik pont olyan, mint bármelyik másik. Egy babát, akinek nincs külön embrióneve. Egy babát, akit korábban hiába hívtak minden erejükkel, mégsem érkezett meg hozzájuk. Csak egy gyereket akartak. De ezért az egyért mindent megtettek, amit csak lehetett. Hogy biztosra menjenek, nem volt kérdés, hogy több embriót is lefagyasztanak.

Mire Zsuzsi és Peti elkezdett lombikozni, a kudarc, a veszteség és a sikertelenség rég beköltözött hozzájuk. Végignyújtózott az ágyon, besétált a fürdőszobába és ridegen nézett vissza a tükörből. Zsuzsiék nem akartak együtt élni a hiánnyal. Fáradtan, meggyötörten, tele reménnyel és kétségekkel, de belevágtak a lombikba. Mert lombikra csak így lehet menni.

„Közhelyes, de van az a mondás, hogy egy nő két dologért mindenre képes. Hogy legyen gyereke, vagy hogy ne legyen gyereke. Nyilván ez így le van egyszerűsítve, de én mielőtt belevágtunk a lombikozásba tényleg azt éreztem, hogy bármit megtennék egy babáért. Nem gondolkodtam semmi máson. Anya akartam lenni és kész.”

Belevágtak. Zsuzsit pedig közben elbocsátották a munkahelyéről. Nem csinált titkot abból, hogy lombikoznak, meg sem fordult a fejében, hogy emiatt elveszítheti az állását.

„Nem vagyok megbízható munkaerő. Ezt mondta a főnököm, amikor felmondott nekem. Tudták, hogy mennyire megviselt a sok sikertelen próbálkozás, hiszen a munkahelyemen is meséltem róla, megbíztam bennük. Azt már nem várták meg, hogy viselem a lombikot. Elküldtek mikor belevágtunk.”