Ha már a félelmeknél tartunk: az öregedéstől sem félt. Ma, amikor mindenki az időt próbálja visszafordítani, vagy legalábbis eltüntetni valahogy annak nyilvánvaló jeleit, különösnek és talán igaztalannak hat a mondat: Gobbit nem érdekelte a kora. Pedig így volt, ezt állította legalábbis. Igaz, külsőleg nem nagyon volt mit vesztenie: ami ő volt, amit ő jelentett, annak semmi köze sem volt a szépséghez vagy a bájhoz: a madárcsontú, törékeny naivák közt ő volt a robusztus, dörgő hangú trampli, az egyszeri, az összetéveszthetetlen.

Magához öregedett

Már fiatalon nagymamák és boszorkányok szerepét kapta. Spiró pedig a legendás Csirkefej című darabjának főszerepét, a lepusztult, gangos pesti bérház Vénaszonyát konkrétan Gobbinak írta, aki ezzel a szereppel búcsúzott a színpadtól, és mondhatni, az élettől is: a bemutató után három évvel halt meg.

„Fiatal kolléganőim, tudom, iszonyúan nehezen esnek át a korszakváltáson, szinte tragikusnak érzik a ráncokat, a parókákat, pedig a parókák nem őszülnek. Az emberek igen, de a parókák és a lelkek nem” – írta önéletrajzi könyvében.

A színésznő és a prosti

Tizenkét-tizenhárom éves korában a szomszéd képzőművész fogdosta. Erről is beszélt a könyvben, megállapítva, hogy egy életre megundorodott a férfiaktól. Így magyarázta legalábbis, talán önmaga számára is nők iránti vonzalmát. Beszélni erről nem lehetett akkoriban, de Gobbi titkolni sem titkolta, hogy leszbikus, pedig '61-ig börtönbe csukták a melegeket, utána már „csak” betegségnek számított a „másság”.

Fotó: Fortepan.hu/Szalay Zoltán

A színésznő elmeséli a Közben című könyvében, hogy színinövendékként az esti statisztálások után gyakran ácsorgott a Rákóczi úti Góbé büfé előtt, éhes volt, de nem volt pénze, úgyhogy csak bámészkodott. Egyszer odalépett hozzá egy híres, Rozika nevű kurtizán, és meghívta vacsorázni. Ettől kezdve egy éven át etette a diáklányt, egészen addig, amíg már nem volt rászorulva a támogatásra, mert szerződtette a Nemzeti Színház. Valószínűleg a viszonyuk végét is jelentette ez a szerencsés fordulat.

„Olyan pasi vagyok én”

A szocializmusban bűnnek számított a homoszexualitás, de Gobbi „passziója” felett szemet hunytak. Kivéve a legjobb barátja, Major Tamás, aki 1959-ben „botrányos viselkedése” miatt kirúgta a Nemzeti Színházból. (Tíz évig nem beszéltek ezután, de később kibékültek, bár Gobbi sosem bocsátott meg, viszont testvérként szerette Majort.)

Balogh Erzsi, Gobbi Hilda és Temessy Hédi színművésznők Fotó: Fortepan.hu/ Hunyadi József

Tény, hogy színésznő meg sem próbált szolidan viselkedni, úgy, ahogy azt elvárták egy nőtől. Szeretett inni, mulatni, cigarettázni, csajozni – imádta a szép, fiatal lányokat. Budai villájában együtt élt Temessy Hédi színésznővel, akit mindig előreengedett az ajtón, akárcsak a többi nőt.

Férfiasan viselkedett, férfiruhákban járt, Hédit száz szál rózsával lepte meg egy-egy bemutató alkalmával. Sokszor kezdte így a mondatot: „olyan pasi vagyok én…”.

Fiatal szerelme a sírig kísérte

Miután Temessyvel sok év után szakítottak, Gobbi második „felesége” Galgóczi Erzsébet lett, a nyíltan leszbikus író, akinek nagy port kavart a Törvényen kívül című kisregénye, amely a nők közötti szerelemről szól. (Makk Károly Egymásra nézve címmel filmet forgatott a prózából, de színésznőket külföldről hozott a „kínos téma” miatt.)

Gobbi és Galgóczi intellektuálisan is összetartoztak, és osztoztak politikai meggyőződésükben. A színésznő 1988-as halálát csak egy évvel élte túl az írónő, aki 59 évesen szívinfarktust kapott.

Galgóczi Erzsébet fényképe a Körkép című antológiában Fotó: Wikipedia/Vahl Ottó

Gobbi, a forradalmár 

A felmenői olaszok voltak, jómódú polgárok, a nagyapja ismert zeneszerző-karmester, a másik tapétagyáros, ám bohém veje elszórta a vagyont, és mire Gobbi Hilda kamaszodni kezdett, a család elszegényedett. A szülők elváltak, a lányt imádott édesanyja, „Gréti néni” nevelte fel egyedül, ahogy a nyomort eufemizálva leírni szokás: „nehéz körülmények között”, előfordult, hogy lakásuk sem volt, ismerősöknél húzták meg magukat.

Gobbi Hilda a Színművészeti Akadémiára jelentkezett a gimnázium után, fel is vették, habár Júlia-monológgal készült, amivel alkata folytán nem könnyítette meg a saját dolgát.

Osztálytársai, tanárai támogatták, etették, Bajor Gizi a régebbi cipőit nekiadta. Később, amikor már módjában állt, ő is hasonlóképp segített a nélkülözőkön.

Akadémista korában szippantotta be az ellenállási mozgalom, ekkoriban ismerte meg Kádárt, Aczélt, Majort. A második világháború alatt bátorság kellett ezekhez a körökhöz tartozni.

Fotó: Fortepan.hu/Szalay Zoltán

Gobbi gyűlölte a fasizmust, lelkes volt, tele világmegváltó vágyakkal, és nem félt vásárra vinni a bőrét: röplapozott, szavalt, barátaival baloldali irodalmi matinékat szerveztek, apja segítségével, aki akkoriban zászlóalj-parancsnok volt, munkaszolgálatosoknak szerzett mentesítő papírokat.

A háború vége felé illegalitásba vonult, a nyilasok keresték, de egy ismerőse lakásán bujkált. Titkos, földalatti összejövetelekre járt, üzeneteket továbbított, végignézte titokban, ahogy nyilasok lőnek zsidókat a folyóba – hogy később tanúskodhasson.

A háború után saját kezűleg pakolta a téglát a Nemzeti Színház újjáépítésekor. Szervezte az előadásokat, toborozta a fellépőket, áramot szerzett a városparancsnok elvtárstól. Üresen álló házakat kért a párttól, hogy színészotthonokat létesítsen.

Fotó: Fortepan.hu/Hunyadi József

Hithű kommunista maradt később is – egészen 1956-ig, amikor csalódottan kilépett a pártból, viszont a közügyekért továbbra is kiállt –, de annak ellenére, hogy a párt vezetőivel jó viszonyban volt, leginkább arra használta kapcsolatait, hogy másokat kihúzzon a slamasztikából. Munkát, lakást, ennivalót szerzett a nehéz sorsú kollégáknak. Küzdött a Bajor Gizi Színészmúzeum és a Jászai Mari Színészotthon létrehozásáért, 1983-ban, a 70. születésnapjára rendezett gálaműsor százezer forintnyi bevételét ajánlotta fel az új Nemzeti Színház felépítésére, és országos gyűjtést kezdeményezett, melynek végeredményeként 3,3 milliárd forint gyűlt össze.

Az új színházat sajnos már nem láthatta.

„Nézd, a Sulyok milyen rossz bőrben van”

Ezt állítólag a szinte fiaként szeretett Ujlaki Dénesnek mondta, amikor az cigarettát és piát csempészett be neki a kórházba, ahol nemcsak Gobbi feküdt akkoriban, hanem az öntudatlan Sulyok Mária is.

Gobbinak még egy éve volt hátra: elvitte a rák. Utolsó hónapjaiban sem fogta vissza magát, konyakozott, bagózott, interjúkat adott, és nem akart meghalni. Végrendeletében díjat alapított az epizodisták jutalmazására, visegrádi nyaralóját pedig a Nemzeti Színháznak ajánlotta fel.

Síremléke a Farkasréti temetőben áll. Hamvai egy vasládába kerültek, végakaratának megfelelően teste mellé fektettek egy-egy téglát a lerombolt Nemzetiből és a visegrádi nyaralójából, egy patkót, amely az Imperial nevű versenylóé volt, és némi fűmagot. Hogy miért? A Képes Hétnek nyilatkozta egyszer:

„Egyetlenegy valamivel kacérkodom. A reinkarnációval. Mert nem igaz, hogy nincs folytatás, az lehetetlen. Kell, hogy legyen, a világ nem szűnhet meg. Én fű szeretnék lenni, mert az kinő, levághatják, letaposhatják, akkor is kinő.”

Kurucz Adrienn

Kiemelt kép: Várkonyi László felvétele