–

A kapcsolatainkról való beszéd ma már a mindennapjaink része – nemcsak a barátainkkal osztjuk meg ezt a témát, de vannak, akik sokan az interneten is bepillantást engednek a párkapcsolatukba. De mi a helyzet az úgynevezett interabled párokkal? Bár nem igazán létezik jó fordítás erre a kapcsolati formára, talán az ép–sérült pár kifejezés írja le a legjobban azt, amikor a pár egyik tagja mozgáskorlátozott, a másik pedig ép. Az, hogy itthon még nincs bejáratott, széles körben ismert szavunk erre, egyben arra is rámutat, mennyi információhiány, ennek következtében pedig tabu övezi az ép–sérült párkapcsolatokat. Pedig tőlünk nyugatabbra egyre több interabled couple vállalja a nyilvánosságot, hogy eloszlassa az előítéleteket, és rámutasson: a párok ebben a felállásban is ugyanúgy vitatkoznak, nevetnek, sírnak, gyereket nevelnek és igen, szexuális életet is élnek.

Mézes Gergő és Gregor Niki kezdeményezése, a TetraSutra nevű podcast (tetra = tetraparesis, avagy négy végtagot érintő részleges bénulás) épp ezért is hiánypótló: beszélgetéseikben nemcsak ők osztják meg történetüket, de az általuk meghívott más interabled párok és gerincsérült egyedülállók is. Ezzel nemcsak érzékenyítenek, normalizálnak, de tabukat is döntögetnek egy olyan országban, ahol a szexedukáció, a szexuális felvilágosítás egy ideje a tiltott kategóriába esik.

„Faszagyerek vagyok, úgy is felállok”

Gergő 26 éves korában, 2002 júliusában szenvedett balesetet. Házasságban élt, fia épp öt hónapos volt, sikeres számítástechnikai vállalkozást vezetett. Azon a nyári éjjelen legénybúcsút tartottak, és lementek a Tiszára csobbanni. „A Tisza egy gyorsan mélyülő folyó, beleszaladsz a vízbe, és amikor térdig, combig ér, akkor előre ugrasz, és onnantól kezdve úszol. Egy ilyen ugrásnál sikerült beleverni a fejemet valamibe. A C4-es csigolyám összetört, abból pedig tüskék fúródtak a gerincvelőbe, amik elvágtak idegszálakat, ezáltal pedig részleges gerincsérülést szenvedtem, négyvégtag-bénult lettem” – meséli Gergő.

Ez azt jelenti, hogy a bicepsze és a deltaizma mozog, de a többi, például a hasizom nem, vagy épp csak „működget”. Az érzékelése mellkastól lefelé nem esett ki teljesen, és bár a lábán, hasán nem érez nedvességet, hideget, meleget, de érzi az érintést, a fájdalmat és azt is, ha megfogják. Evőeszközt használni, katéterezni, fogat mosni tud egyedül, de öltözködni nem.

„Úgy szoktam fogalmazni, onnantól, hogy kiültetnek a székbe, addig míg be nem szállok az ágyba, funkcionálisan önellátó vagyok. És igen, van merevedésem is”

– teszi hozzá Gergő, mert bár ez egy összetett folyamat, az erekciót lényegében a vegetatív idegrendszer szabályozza, a hímvessző barlangos testeinek vérrel telítődése okozza. 

Gergő rehabilitációja különböző hullámokban másfél évig tartott, utána tért vissza a családjához, majd a munkába és a rögbibe is, amit 16 éves kora óta játszott. Edzeni kezdte a csapatát, és boldog-boldogtalan riportot készített vele, mert – ahogy fogalmaz – „tényleg menő volt székből ép embereket edzeni”. 2017-ben elvált, élt egy darabig otthonban is, majd teljesen egyedül, amiről blogot vezetett Életrevaló néven. 

Crossfit edzőtermet nyitott Pécsen, és azóta is sportból él. Versenyeket szervez, második feleségével, Nikivel résztulajdonosai egy budapesti edzőteremnek, és együtt posztolnak Tetrapofi és Bismacska nevű Facebook-oldalukra.

„Dióhéjban és kronológiailag ennyi, persze a lelki rész egészen más. A rehabon mindannyian egy nagyon hasonló folyamaton megyünk át. Az elején mindenki azt gondolja, hogy ő lesz az, aki föl fog állni a balesetből, nem marad kerekesszékben. Egy idő után szembesülsz azzal, hogy de, te is székben maradsz. Az akkori szobatársam egyszer megkérdezte: »Voltál már depressziós?« Mire én: nem, és nem is leszek, faszagyerek vagyok, úgyis felállok.

Erre azt mondta, hogy a kerekesszékes élet a depresszió után következik. Én ezt inkább úgy fogalmaznám meg, hogy van egy pillanat, amikor el kell gyászolnod az előző élethelyzetedet, és kitalálnod, hogyan tovább”

– mondja Gergő, aki egy műtétből való hosszú lábadozás és ágyhoz kötött hónapok alatt szembesült végül azzal, hogy nem minden fordul jóra. Ekkor érkezett meg a gyász, majd abból a továbblépés lehetősége. „Két motivációm volt, az egyik a fiam felnevelése, a másik pedig, hogy dolgozzak. Emlékszem, egyedül voltam épp otthon, és azt kalkulálgattam, mennyi pénzt kerestem. Akkor döbbentem rá, hogy anyagilag önellátó lettem. Akkor még legkevésbé sem volt tervben, hogy egyedül éljek, mégis

nagyon jó érzés volt, hogy tudok magamról gondoskodni. Ez rengeteget segített az érzelmi feldolgozásban.

Odáig eljutni, hogy férfiként miként fogok működni ebben a világban, sokkal hosszabb idő volt.”

Aszexualizáltak vagyunk az ellátórendszerben

Gergő szerint, ha az ember kitöri a nyakát, elég hamar elkezd azon gondolkodni, miként fog működni a férfi-nő kapcsolat. Mindenki más utat jár be, van, aki egyedül megy haza, más a párkapcsolatába tér vissza. „De valamilyen módon meg kell találnod magadat újra mint férfi vagy mint nő, és rá kell jönnöd, hogy te ugyanúgy tudsz vonzó lenni, mint régen – mondja Gergő. – Amikor megtanulsz sérültként újra felnőtt kapcsolatban létezni, az olyan, mint amikor kamaszként először csajozol. Egyrészt minden új, felfedezed, mi lehetséges, ráébredsz, hogy kellesz, másrészt feltűnik, hogy nemcsak egy, hanem több nőnek is tetszel, és egyre nagyobb önbizalommal mész a későbbi kapcsolataidba.

Hogy mire vagyok képes, az azóta is egy tanulás. Amióta Nikivel vagyok, egyre kevésbé érzem azt, hogy bármiben korlátozva lennék ezen a téren.”

A rehabon azonban nem igazán kapnak az érintettek szakszerű válaszokat a szexualitással kapcsolatos kérdéseikre. Miközben 20 évvel ezelőtt Ausztriában az orvosokon és ápolókon túl munkaterapeuta, szexuálterapeuta is dolgozott ezeken az osztályokon, és együttesen azon munkálkodtak, hogy a gerincvelői sérültek mihamarabb visszailleszkedjenek a munkába és a családjukba, addig itthon ezekre a „speciálisabb igényekre” nincs ember. „Nálunk az a modell – és nem hiszem, hogy ez az elmúlt 20 évben sokat változott –, hogy nyakigerinc-sérültként tanulj meg ülni, valamelyik családtagodat pedig tanítsuk meg arra, hogy ellásson téged, és ha ez megvan, mehetsz haza.

Azok a rokik, akik hangzatosan fogalmazva teljes életet élnek, dolgoznak, párkapcsolatuk van, még mindig ufók az ellátórendszer számára itthon. Konkrétan meglepődnek az egészségügyi dolgozók, ha dolgozol, el akarsz menni színházba, vagy szexuális életed van.

Egyszerűen aszexualizáltak vagyunk ebben a rendszerben” – fogalmaz Gergő.

Így marad a tapasztalatmegosztás. „Amikor fölfogod, hogy székben vagy, akkor esténként a szobában vagy gyógytorna közben a gyógytornászokkal – akik amúgy mindig meghallgatják az ilyenfajta nyűgjeinket – elkezdtek beszélni arról, mire lesztek képesek az ágyban, és jobb híján, egymásnak adtok ötleteket. Az egyik srác közölte, hogy van ez a bizonyos kék kapszula, vidd haza, vedd be egy órával a lefekvés előtt, és majd minden fasza lesz. Amikor az orvost kérdeztem a szexről, annyi volt a válasza, hogy fel tudja írni a kapszulát, és ebben ki is merült a szexedukáció. Még az urológus sem tudott a kérdéseinkre válaszolni, csak visszakérdezett: »miért, nem elégedett a párom?«. Ezzel le is van tudva a dolog.”

„Nőként el kellett fogadnom, hogy én leszek az aktív fél a szexben”

Amikor arról kérdezem őket, kapnak-e bántó reakciókat, Niki azt mondja, nyíltan nem jellemző. A kiskorúsítás viszont igen. „Gergőt nem veszik emberszámba, amikor ketten megyünk valahová. Ilyenkor gyakran hozzám beszélnek, nekem adják a számlát, vagy letegezik Gergőt, amire különösen érzékeny.

Olyan is előfordult, hogy egy orvos megsimogatta a fejét, mint ahogyan a kisgyerekeknek szokás, de elhangzott már fogorvostól, hogy »van egy rossz fogacskája«, és fogalmazott úgy ápoló, hogy »lábikója«.

Sokszor megbámulnak az utcán is, nem megszokott az interabled kapcsolat még itthon” – sorolja Niki. Gergő mosolyogva átveszi a szót: „A férfiak néznek inkább értetlenkedve, hogy milyen jó csajom van. De tényleg gyakori ez az infantilizálás. Megállunk a zebránál, át akarunk menni, és odajön egy idős nő, aki Nikitől kérdezi meg, hogy nincs-e nagyon melegem.”

Gergő szerint a jelenség azzal magyarázható, hogy a rendszerváltás előtt nem volt divat láttatni a kerekesszékeseket az utcán, hiszen a „szocializmusban nem élhettek sérült emberek”. Akik először kijöttek az utcára kerekesszékkel, azok főleg olyan értelmileg sérült gyerekek voltak, akiket az anyukájuk tolt. „Vagyis arra szocializálódott a szüleink korosztálya, hogy ha egy kerekesszékest az utcán tolnak, értelmileg is sérült. A traumás gerincsérültek közül azonban sokan önellátók lettek, elkezdtek autót használni, az utcán pedig egyedül közlekedtek.

Ha egyedül vagyok kint a motorral, akkor egészen másképp viselkednek velem az emberek, mert ebben a kontextusban azt feltételezik, hogy értelmes vagyok”

– magyarázza Gergő.

Niki is úgy tapasztalja, inkább az idősebb generáció fogalmaz meg ítélkező véleményt a kapcsolatukról. „Szüleim korosztályától találkoztam olyan véleményekkel, hogy mekkora terhet vettem a vállamra, Gergő pedig milyen szerencsés, hogy vele vagyok. Erre mindig azt válaszolom, én is szerencsés vagyok vele.” Gergő irányába ez fordítva fejeződik ki: „Nekem azt mondják, hálás lehetek, hogy Niki velem van. Mintha a kapcsolatunk nem egyenrangú lenne, hanem arról szólna, hogy Niki akart a feje fölé egy glóriát, ezért bevállalt egy rokit.”

Pedig Niki már a kapcsolat elején tisztában volt azzal, mivel jár egy interabled kapcsolat. Egy baráti társaságban találkoztak először Gergővel, és nyolc hónapig beszélgettek, mielőtt randiztak volna, igaz, a szex már előbb megtörtént köztük. Akkor Niki még Bécsben élt, és sokat utazott haza Gergőhöz. „Egyszer, mikor Gergőnél voltam, hirtelen és egyben zúdultak rám az együttéléssel járó feladatok, az öltöztetés, a székből ki- és beszállás. Akkor egy pillanatra elgondolkodtam, hogy fog ez így működni, és le is ültünk beszélgetni erről.

Gergő azt mondta, ha soknak érzem, majd többet jön az ápoló, a takarító, ezek mind megoldhatók, és nem kell kimerülnöm bennük. Azóta ezek rutinfeladatokká váltak, és nem jelentenek több elfoglaltságot, mint egy olyan ép–ép kapcsolatban, ahol inkább a férfi a kenyérkereső és a nőre esik a házimunka nagyobb része”

– avat be Niki, hozzátéve, hogy bár sokan úgy gondolkodnak róla, mintha lenne egy felnőtt méretű gyereke, akit ki kell ültetni a székbe, az övék egyenrangú párkapcsolat, ahol már az elején mindent tisztáztak. 

„Amikor megbeszéltük, mi vár rám, nagyon őszintének kellett lennem magamhoz azzal kapcsolatban, mire van szükségem, mik az igényeim. Megbeszéltük, hogy ha ez bármikor változik, kimondom, nem görgetem magam előtt. Ez az első kapcsolatom, ahol akár mondhatok nemet a szexre, és Gergő nem sértődik meg, kezd el nógatni, nyomasztani, mondván, hogy ez a kötelességem nőként. És ez fordítva is igaz.”

Mindketten azt mondják, teljes őszinteség nélkül a kapcsolatuk nem is működhetne, ahogy a szex sem. „Teljesen egyértelmű volt, hogy ha le akarok feküdni egy nővel, akkor előre beszélni kell arról, mire vagyok képes, neki mit kell csinálnia.

Itt nem lehet kamuzni. Amikor elkezdtünk telefonon beszélni arról, hogy szeretnénk szexelni is egymással, tételesen végigbeszéltük, mi működik, mi nem.

Niki mindig kihangsúlyozza a podcastban: nőként tudnia kellett, hogy ő lesz a szexben az aktív fél, ő fog betenni az ágyba, levetkőztetni és így tovább.”

Sérült fél nem csak az interabled kapcsolatban van

Minden párkapcsolatban vigyázni kell arra, hogy egyik fél se essen bele túlságosan egy segítői szerepbe, és ez Niki és Gergő esetében sincs másként. Bár a szexben és a legtöbb lakással kapcsolatos dologban Niki az aktív, a telefonon, gépen elintézhető ügyeket Gergő vállalja, és ő cipeli haza a nehezebb dolgokat is a boltból. Bár ebben minden interabled pár más, Gergőék nagyon vigyáznak arra, hogy az ápolással vagy a higiéniával kapcsolatos dolgokat ne együtt, hanem szaksegítséggel oldják meg.

„Nálunk nem működhet a párod az ápolód felállás. A legtöbb reggel jön hozzám ápoló, a higiéniás részét mindig vele végzem, és van gyógytornászom is, aki rendszeresen kimozgat.

Hogy Nikivel menjek vécére vagy ő tusoljon le, számomra elképzelhetetlen. A legtöbb dolgot képes vagyok elintézni, csak sokkal lassabban. Éltem már egyedül is, bár ketten sokkal jobb.”

Azt remélik, podcastjuk megerősítést nyújt azoknak, akik régebb óta székben ülnek, és azoknak is, akik friss sérültként keresik a kapaszkodókat. Az épek számára pedig kiderülhet, hogy egy interabled kapcsolat ugyanolyan hétköznapi, mint minden más párkapcsolat, sőt erőt adó is lehet. Gergőéktől már olyanok is tanácsot kértek, akik ép–ép párkapcsolatban élnek, de intimitásproblémákkal küzdenek.

„Hibás azt gondolni, hogy sérült fél csak az interabled kapcsolatban van – állítja Gergő. – Mindenki hordoz magával valamilyen sérülést. Lehet, hogy az egyik túl van egy alkoholizmuson, a másiknak rossz a szülői háttere vagy sokáig bántalmazó kapcsolatban élt. A sérüléseket, amiket a párkapcsolatokba viszünk, a két félnek kell menedzselnie. A mi életünkben csak annyi a különbség, hogy ezt a sérülést az én fizikai sérülésem jelenti.”

WMN szerkesztőség