Lábas Viki (Margaret Island): Nem tudom, hogy szeressem magamat – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2020. március 4.
|
DTK
Az évad utolsó Elviszlek magammal forgatása előtt került ki a YouTube-ra, Lábas Viki TEDx-előadásának nagyon rendhagyó videója. A Margaret Island énekesnője azzal állt ki a sokak által vágyott színpadra, hogy miért nem lesz képes megtartani az előadását. Így hát nem tehettem mást, mint megkérdeztem tőle, mi vezetett a színpadon is említett összeomlásáig, az önszeretete elvesztéséig és a sokunk által túlságosan is jól ismert szorongás-spirálig. Viki elárulta, hogy hiába hasít már öt éve a Margaret Island, évekbe telt számára, hogy megtanuljon örülni egy-egy sikernek, ne csak a hibákat vegye sorra minden koncert után. Nem mondom, hogy nem ismerős. Közben nagyon örülök annak, hogy erről az egészről, meg persze a megoldásokról, a lelki egészségről, a pszichológushoz járásról is tudtunk nyíltan beszélgetni. És ez még nem volt minden, mert egyszer csak felvettük a zenekar két másik alapító tagját, és miután a fiúk behajtogatták magukat meg a két gitárt a hátsó ülésre, és így együtt megdöntöttük az egy köbméterre jutó gitárok és emberek Guinness-rekordját, elnyomták a kedvenc Margaret Island-dalomat. Én imádtam ezt az évadbúcsúztatót, remélem, ti is szeretni fogjátok! (Szpojler: most csak rövid szünetet tartunk, májusban jövünk is vissza.) Elviszlek magammal: Lábas Viki és a Margaret Island
Neked ajánljuk
WMN Play –
2021. április 11.
–
SZL
Wellhello vagy Juhász Gyula, Quimby vagy Ady, Halott Pénz vagy Tóth Árpád? Híres költők versrészleteit és magyar zenekarok dalszövegeit kevertük össze a játékban, felismeritek, kiktől származnak az idézetek?
0 like / 0 dislike
261 megosztás
WMN Life –
2024. október 3.
–
BSz
A Terézanyu-könyvek és a Kovácsné kivan írója feminizmusról, távkapcsolatról, és arról, miért kapott anno különdíjat a pályázatukon Novák Katalin.
0 like / 0 dislike
16 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. október 2.
–
DTK
Rácz Zsuzsa író, újságíró, közösségszervező nem fél feministának hívni magát, és tőle sem kell félni, amikor éppen a feminista beszél belőle. A férfiaknak sem, mert szerinte a patriarchátus a férfiakat is kicsinálja, nem csak a nőket. Hétköznapi feminizmusról, mérgező családokról, alávetettséget okozó „női parancsról” és külföldre költözésről: Rácz Zsuzsa az Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
41 megosztás
WMN Life –
2024. szeptember 27.
–
BSz
Élsportolónak, olimpikonnak készült, ám egy sérülés keresztülhúzta a számításait. Mivel kamasz volt még, magába roskadt, a tanulmányi eredményei romlottak, megbukott matematikából. Ebből az állapotból az édesapja kemény mondata lendítette ki: „semmi sem lesz belőled, ha így folytatod”.
0 like / 0 dislike
3 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. szeptember 25.
–
DTK
35 évet töltött színpadon, több mint ötszázszor énekelte el az Éj királynőjét. Nagy közösségszervező, de néhány éve elköltözött, mert „kivetette magából a falu”. Azóta új otthonra talált családjával, elköszönt a színpadtól, a fiatalok képzése felé fordult, eljött az Operából, politikai adok-kapokba keveredett kolléganőjével. Most igyekszik nyugodt életet teremteni magának. Egy nem mindennapi életút, kivételes mindennapjairól: Miklósa Erika az Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
30 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. szeptember 20.
–
BSz
Ha kíváncsi vagy, hogy miként vélekedik Gulyás Michelle a rendőrségről, hogyan végzi a munkáját, és miért választotta a rendőri hivatást, illetve hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük a női sportolóknak, nézd meg D. Tóth Kriszta és az olimpikon beszélgetését!
0 like / 0 dislike
5 megosztás