Ezen a sorozaton, bár tele van humorral, nem kacarászik az ember. Inkább a fejét fogja, kínjában nyerít, időnként iszik egy nagy pohár vizet. És közben leesik az álla, mennyi ötlet, tehetség és profizmus van ebben az ötször fél órában. Kurucz Adrienn ajánlja figyelmetekbe a Cunk on Earthöt (Philomena Cunk szerint a világ).
–
Apám festőművész. Egy kiállításán gyönyörködtem épp az egyik erdőt ábrázoló tájképében, amikor is odalépett hozzám Philomena Cunk férfi alteregója, és azt mondta összevont szemöldökkel: „Nem jó ez a kép, nézze csak, nem fért ki a fák lombjának csúcsa itt-ott.” Azt hittem, a vendég hülyéskedik, felnevettem. Aztán kiderült, komolyan gondolja a dolgot. Ez az emlék ugrott be, amikor elkezdtem nézni a mini-áldokumentumfilmsorozatot, a Cunk on Earthöt (Philomena Cunk szerint a világ), amelyet talán ki sem szűrök a streamingszolgáltatók bőséges ajánlatai közül, ha Szászi Móni, a hazai abszurd humor királynője nem ajánlja a figyelmembe. Nos, nagy kár lett volna kihagyni, már csak azért is, mert a Cunkot alakító Diane Morgan nagy kedvencem volt már Ricky Gervais After Life-jában is (ITT írtam arról a sorozatról).
A Netflixen ámokfutó, eredetileg a BBC-hez köthető Cunk-karakter amúgy már tízéves,
az elsősorban a rendkívül sikeres Black Mirror alkotójaként világhírű Charlie Brooker tévés műsorvezető-író teremtette meg – eredetileg egy korábbi műsorának a mellékszereplője volt, majd elszabadult.
A bornírt, flegma riporter, aki abszurd kérdésekkel bombázza a tudósokat, már más sorozatokban is feltűnt (Cunk on Shakespeare, Cunk on Britain), és a legfrissebb szériában a civilizáció történetét ismerhetjük meg a szemüvegén keresztül: ötször fél órában.
Ha meg kellene határozni, mi értelme ennek az egész őrült agymenésnek, talán azt mondhatnánk legegyszerűbben, hogy a népszerű, látványos és hatásvadász, tizenkettő egy tucat dokumentumfilmek paródiáját kapjuk, amelyben magukat rettenetesen komolyan vevő, okoskodó műsorvezetők ígérik, hogy választ adnak minden kérdésünkre – de csak egy szép nagy lufit fújnak pár hangzatos mondat köré, amiket jó sokszor ismételnek el eltérő megfogalmazásban.
Ugyanakkor, és talán ez még fontosabb szempont: Cunk nemcsak a futószalagon készülő, sokat ígérő, keveset adó dokumentumfilmeknek, hanem a kornak is tükröt tart, amelyet általános véleményezés- és közléskényszer jellemez, és amelyet féligazságok, álhírek és indulatvezérelt, félművelt vagy műveletlen (előbbiek veszélyesebbek) megmondóemberek uralnak.
csodás (és az emberiség története szempontjából kiemelkedően fontos) helyszíneken forgat, és amikor épp nem maga narrálja a látottakat, a szellemi elit tagjait: neves tudósokat, szakértőket bombáz a kérdéseivel. Beszélgetőpartnerei tudják, hogy szatirikus műsor készül, ám a kérdésekkel csak „élesben” szembesülnek, nem kapták meg azokat előre, és nagyon, de nagyon mulatságos figyelni, ahogy habitusuktól függően a legkülönbözőbb módokon próbálnak uralkodni a vonásaikon: hol a röhögést fojtják vissza, hol a szájuk marad tátva a döbbenettől, vagy láthatóan majd felrobbannak az idegességtől (valószínűleg sokszor futnak bele Cunkhoz hasonló agresszív okostojásokba).
Hogyan kell orkesztrán játszani?
Miért nincs a bringákon vécé?
Ki találta fel a civilizációt?
A Beethoven írta „tadadadam, tadadatam”, németül jelent valamit?
Efféle kérdésekkel sokkolja Cunk a tudósokat, és ha ez még nem lenne elég, ki is oktatja őket. „Milyen messzire jutott az első repülőgép?” – kérdezi egyik szakértőjétől, és amikor az bemondja, hogy „pár száz métert haladt”, Cunk így reagál: „Azt le is sétálhatták volna.”
Jelenet a Cunk on Earth című sorozatból – Forrás: Netflix
Diane Morgan nagyon szórakoztatóan kelti életre a figurát:
totális érdektelensége a drámai körítés tökéletes ellenpontja. Zseniálisan improvizál, érezhetően nem csak a betanult szöveget nyomja. Világról alkotott elképzeléseit fölényes stílusban tárja elénk, és az emberiség szempontjából legfontosabb problémákat saját életének piszlicsáré ügyeivel állítja párhuzamba: mindenről eszébe jut egy ismerőse vagy családtagja. A nukleáris katasztrófát például exférje, Sean kertjébe vizionálja, Leonardo da Vinci repülőgépterveit látva pedig eszébe jut, hogy az egyik haverja is tervezett futópadot a kígyójának, igaz, a konstrukció letépte az állat fejét. A kereszténységgel kapcsolatban bevillan neki, hogy Carolnak, a nagynénjének is volt spirituális megvilágosodása. El is meséli, hogy akárcsak az apostolok, Carol is egy „izgalmas gurut” kezdett el követni a barátnőivel, igaz, Krisztus követői „nem hagyták el a férjeiket, hogy egy walesi farmon éljenek a gurujukkal és nyolc másik nővel, de erről nem beszélhetek bővebben, mivel az észak-walesi rendőrség jelenleg is nyomoz az ügyben” – mondja.
A reneszánsz témája is megihleti: „Akkoriban a legtöbb ember olyan komor és boldogtalan volt, mint Martin bácsikám. A kimerítő munkán, a pestises haldokláson és a kínzáson kívül nem volt más hobbijuk. Tehát ők nem tartották olyan dögunalomnak az ókori görög filozófiát, mint mi ma, sőt inkább egy elmét tágító élményt jelentett számukra, ami megváltoztatta az önképüket, mint mikor Paul haverom megevett öt ketaminos sütit, és azt hitte, telepatikusan tud kommunikálni az állatokkal a tévében. Bár Pault végül kényszergyógykezelésre küldték a saját biztonsága érdekében, őseink végül elhatározták, hogy megváltoztatják a világot.”
A festmények, szobrok értelmezése és a zenetörténet különösen izgatja Cunkot: a fonográf feltalálása kapcsán például megállapítja: „Edison pornográfiájának köszönhetően a klasszikus zene immár milliókat untathatott.”
Jelenet a Cunk on Earth című sorozatból – Forrás: Netflix
Aki vevő az abszurd humorra, annak folyamatosan le kell állítania a filmet,
hogy kiröhöghesse magát: gyakorlatilag nincs kegyelem, záporoznak ránk a képtelenebbnél képtelenebb ötletek, szótévesztések és -facsarások, nyelvi sziporkák.
És, ha az ütős poénok mögé nézünk, akkor azért felfedezhetjük a kemény társadalomkritikát is. „A rabszolgaság barbár gyakorlata továbbra is elterjedt volt Amerikában, különösen a déli államokban. De amikor végre alaposan átgondolták a témát, az északi államok lakói szörnyű felfedezést tettek: minden rabszolgában egy emberi lény lakozik. Az északiak megkérdezték a délieket, milyen államban akarnak élni, olyanban, ahol a fehérek kizsákmányolják a fajokat és alábbvalónak tekintik őket, vagy olyanban, ahol tettetik, hogy nem úgy van.”
Vagy: „A nők szavazati jogot kaptak, így végre eldönthették, melyik férfi parancsolgasson nekik.”
Cunk remekül hozza a médiából szintén ismerős, hatásvadász, riporteri (ál)megrendülést is. Bár a műalkotások láttán unatkozik és fanyalog, néha azért elöntik az érzelmek. (Ha nem is vehetők komolyan ezek az érzelmek egy pillanatig sem.) Egy perces néma csönddel emlékezik meg Lajka kutyáról. Sírva fakad, amikor megtudja, hogy a hazájának vannak nukleáris fegyverei. Beyoncé munkásságát a rajongó elszántságával védelmezi – és „mansplaininget” kiált felháborodottan, amikor egy (férfi) tudós megpróbálja kijavítani a sületlenségeket, amiket összehord.
Egészen döbbenetes, egyszersmind szintén beszédes információ, hogy Cunk-Morgan évtizednyi képernyős garázdálkodása ellenére a mai napig érkeznek olyan hozzászólások a sorozathoz a közösségi médiában, amelyeknek szerzői kikérik maguknak a borzalmas riporter működését, aki rosszul tudja az adatokat és lejáratja a BBC-t. Azaz: egy csomó ember még mindig azt hiszi, Cunk valóban riporter, és egy igazi dokumentumfilmet lát. (Erről például ITT beszél Diane Morgan.)
Krajnyik Cintia nagy izgalommal várta, hogy a moordale-i gimisek visszatérjenek, de nem azt kapta, amit várt. És nem csak azért, mert a középiskola bezárt. Vigyázat, a cikk spoilereket is tartalmazhat!
A Juult az e-cigik iPhone-jának nevezték, amikor felbukkant, de a függővé tett kamaszok miatt óriási bukás lett a vége. Közben viszont megágyazott az olyan, elsősorban a fiatalok körében népszerű vape-eknek, mint az Elf Bar. A Juul történetéről a Netflixen jelent meg egy érdekfeszítő dokusorozat.
„Pont a korom szól amellett, hogy megpróbáljam, és nem fordítva” – mondta Diana Nyad, amikor 60 évesen elhatározta, hogy újra megkísérli teljesíteni a Kuba és Florida közti 160 kilométeres távot. Miért teszi ki magát valaki ilyen veszélynek? Miközben válaszokat keres, az életéről készült új játékfilm az igazi mélységekbe is belemegy.
„Próbáljuk meg, mi történik, ha szabadon megteheted, amit szeretnél, de bűntudat és gyónás nélkül!” Ezt írta Felicia Montealegre a házasságkötésük előtt a biszexuális Leonard Bernsteinnek. Erről az időnként rettenetesen fájdalmas kísérletről mesél a Maestro című film. Íme, a háttér:
Szereted az izgalmas világvégés filmeket? A rejtélyeket, a lappangó feszültséget és a nagy fordulatokat, amiktől a film végén leesik az állad? És az A-listás színészeket, akik csak megkoronázzák az egyébként is briliáns történetvezetést? Ja, Anna Eszter is. De a Távol a világtól sajnos nem ilyen.
Halász Anna története olyan, akár egy népmese. Csupán annyi csavarral, hogy az esetek többségében nem a magyarországi ember telepedik át Erdélybe, ez általában fordítva történik. Őt mégis hajtotta a vágy, hogy valami újat és izgalmasat tapasztaljon.
Hogyan hat a vallás, a spiritualitás az idegi működésünkre? Egy friss tudományterület, a neuroteológia legizgalmasabb eredményeiből válogatott Milanovich Domi.
Áronnak, a kisfiúnak, akit rákkal diagnosztizáltak az egyéves születésnapja körül, lezárult az aktív kezelés időszaka, ám a szülők még távolról sem dőlhettek hátra.
