Bántalmazott feleség volt, Afrika első választott női államfője lett Ellen Johnson Sirleaf

–

Nem indult könnyen az élete

Az 1938-ban, Libériában született Sirleaf korai életére mélyen rányomta bélyegét az, hogy elveszítette az édesapját hétéves korában, és az a példamutató erő, kemény munka és áldozatvállalás is inspiráló volt számára, amivel édesanyja gondoskodott a családról. 

Sirleaf 17 évesen ment férjhez – még abban az évben, amikor leérettségizett. A következő évtizedet az egyre csak gyarapodó családjának szentelte: gyors egymásutánban négy fia is született. Amikor férjének lehetősége nyílt arra, hogy az Egyesült Államokban tanuljon, ő is csatlakozott hozzá, majd a wisconsini Madison Üzleti Egyetemen szerzett könyvelői diplomát. Később aztán visszatértek Libériába, ahol Sirleaf a pénzügyminisztériumban helyezkedett el, ám az élet újabb nehézségeket tartogatott számára.

Miközben férje rendszeresen verte – Sirleaf pedig indítványozta a házasság felbontását –, a libériai vezetők börtönbüntetéssel fenyegették meg, amiért az ország demokráciához való visszatérését követelte.

Végül Sirleaf ismét az Egyesült Államokba utazott, hogy folytassa tanulmányait. A vietnámi háború elleni tiltakozások csúcspontján, 1971-ben a Harvardon szerzett mesterdiplomát közigazgatásból, majd visszatért Libériába, és gyorsan elhelyezkedett a kormányban – az országát sújtó korrupcióról azonban mégsem volt hajlandó hallgatni.

„Ne féljetek elítélni az igazságtalanságot, még ha túlerővel álltok is szemben. Ne féljetek a békét keresni, még ha a hangotok csekély is. Ne féljetek békét követelni” – nyilatkozta.

Viharos politikai karrier  

Dacára a kendőzetlen őszinteségének, 1979-ben pénzügyminiszter lett – ezt a pozíciót viszont csak addig töltötte be, amíg 1980-ban puccs áldozatává nem vált a kormány. Az elnököt, aki alatt Sirleaf szolgált, és kabinetjének legtöbb miniszterét kivégzőosztaggal ölették meg, ő és három másik miniszter azonban megmenekült. 

Sirleaf ezúttal Washingtonba utazott, ahol a Világbanknak dolgozott, majd Kenyába ment, ott a Citibank afrikai regionális irodájának alelnökeként tevékenykedett.

De lehetett bármilyen távol is az otthonától, továbbra is úgy érezte, hazáját kell szolgálnia, így 1985-ben visszatért Libériába, hogy újraindítsa politikai karrierjét.  

Miközben az alelnöki posztért indult, a nyilvánosság előtt többször is bírálta a korrupt rendszert. Ennek következtében felbujtásért tíz év börtönbüntetésre ítélték, de nem sokkal később – nemzetközi nyomásra – kegyelmet kapott, azonban a választások és egy újabb puccskísérlet után ismét rács mögé került. 1986-ban szabadult, majd visszatért az Egyesült Államokba, ahol az HSBC Equator Banknál vállalt munkát. Végül az ENSZ-nél helyezkedett el, bár folyamatosan követte a hazájában zajló eseményeket.   

1989-ben kitört az első libériai polgárháború, ami egészen 1996-ig tombolt. 1997-ben Sirleaf visszatért az országba, hogy induljon az elnökválasztáson, de Charles Taylor elnök legyőzte. Taylor többször is fenyegetőzött Sirleaf megölésével, ezért ismét elhagyni kényszerült Libériát.  

A libériai nők felemelkedése  

Nem sokkal később Taylor háborúba sodorta Libériát, ennek következtében pedig a libériai nők, akiknek elviselhetetlen kegyetlenségekkel, bizonytalansággal és kitelepítéssel kellett szembenézniük, tiltakozásul fellázadtak. Sikerült meggyőzniük a Taylor-rezsim vezetőit, hogy kezdjen párbeszédbe a lázadó csoportokkal, ugyanez a női mozgalom, a Women of Liberia Mass Action for Peace azonban nem érte be ennyivel. Tagjai biztosítani akarták, hogy a nők olyan politikusokra szavazzanak, akik segítik az ország felvirágzását, ezért a 2005-ös választások előtt mozgósították a választókat.  

Így vált Sirleaf Afrika első női államfőjévé, ami fordulópontot jelentett nemzete számára. A polgárháború alatt ugyanis Libéria a világ egyik legszegényebb országává vált, ahol a munkanélküliség bénítóan magas volt. Ellen Johnson Sirleaf elnökként azonnal az adósságok rendezésén és a kereskedelmi szankciók feloldásán kezdett dolgozni, és tette mindezt olyan sikerrel, hogy 2010 végére Libéria teljes adósságát eltörölték.

2011-ben ő és két másik afrikai női aktivista Nobel-békedíjat kapott „a libériai béke biztosításához, a gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdításához, valamint a nők helyzetének megerősítéséhez való hozzájárulásáért”, a díjátadó után néhány nappal pedig másodszor is elnökké választották.

„Az én hivatásom elsősorban az volt, hogy biztosítsam a békét az országban, mert könnyen visszatérhettünk volna a háborúba” – emlékezett vissza később a hivatalban eltöltött idejére Sirleaf. Elnöksége alatt bevezette az ingyenes, általános alapfokú oktatáshoz való jogot, érvényesítette a nők egyenjogúságát, komoly előrelépéseket tett a háború sújtotta ország újjáépítésében, új klinikák, iskolák és képzési központok létrehozásával segítette az egészségügyi rendszer fejlődését, és sikeresen megnyerte az Ebola-járvány elleni küzdelmet.   

Távozott a politikából, de nem adta fel a céljait

Ellen Johnson Sirleaf az elnöki tisztségről való lemondása óta, és az Ebola-járvány idején szerzett tapasztalataira építve a közösségi egészségügyi dolgozók és az ingyenes egészségügyi alapellátás, valamint a fertőzőbetegségek terjedése elleni védekezés eszközeinek elkötelezett szószólója lett.

2016 júniusában megválasztották a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közösségének elnökévé, és ezzel ő lett az első nő, aki a közösség megalakulása óta betölti ezt a tisztséget.

Alig két évvel később megalapította az Ellen Johnson Sirleaf Elnöki Női és Fejlesztési Központot, amelynek célja, hogy „felszabadítsa Afrika leggazdagabb kiaknázatlan erejét – a nőket”, 2019 óta pedig az Egészségügyi Világszervezetben is dolgozik.

Sirleaf jelenleg a világjárványokra való reagálással foglalkozó bizottság társelnökeként tevékenykedik. A független testület célja, hogy utat mutasson a jövőre nézve annak biztosítása érdekében, hogy az országok és az intézmények hatékonyan tudjanak fellépni az egészségügyi veszélyekkel szemben, miközben támogatja a vakcinák igazságos elosztását világszerte. „A világ egészségügyi rendszere csak annyira erős, amennyire a leggyengébb láncszem az. Az egészségügyi alapellátásba való befektetés a legjobb módja annak, hogy a helyi járványokat felismerjük és megállítsuk, mielőtt azok globális járvánnyá válnának” – vallja.

Források: ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Getty Images/Charles Ommanney

Mózes Zsófi