95 éves korában meghalt Gina Lollobrigida

–

„Az isteni Lollo” szexszimbólum volt, a szerepek, mondjuk ki, elsősorban a szépsége miatt találták meg. Tökéletes arcvonásai, kiugró arccsontja, szemének finom ívű vonala, szimmetrikussága és legendás karcsúsága volt az, ami miatt az első szerepére felkérték, és aztán a későbbieknél is sokat nyomott a latban a külseje, mindamellett hogy ragyogóan tehetséges is volt.

Csak ő történetesen egy olyan korban élte a fénykorát, amikor elsősorban külsőségek alapján rangsorolták a színésznőket. Sophia Loren, Liz Taylor és Marilyn Monroe pályatársa volt, és közöttük a rivalizálás sem volt ritka. Bár Lollo szerint a híres Lorennel való harcát csak a sajtó generálta, azért az tény, hogy egy filmes sorozatbeli szerepét (Kenyér, szerelem, féltékenység, 1954) át kellett adnia Lorennek, mert a forgatás alatt éppen állapotos volt (más híresztelések szerint akkora gázsit kért, amit a készítők nem akartak megadni), sosem forgattak együtt, és a közös nyilvános megjelenéseket is kerülték.

Liz Taylorral is volt egy híres összekülönbözése: amikor a moszkvai filmfesztiválra egyforma Dior ruhában mentek, akkor Taylor összeesküvést kiáltott. 

„Nem állt szándékomban senkivel rivalizálni: én voltam a numero uno. Saját magamnak köszönhettem a sikert, engem nem támogatott producer. Mindent egyedül csináltam” – nyilatkozta egy interjúban.

Azt gondolom, nem kell két nőt összemérni, sem szépségben, sem tehetségben, de legenda- és ikonteremtésben igazából Sophia Loren volt erősebb. Lollóra ráadásul valahogy nem illettek az olasz mammaszerepek, egész egyszerűen nem működött anyaként a vásznon, ezek a szerepek viszont Lorenhez kiválóan passzoltak.

Lollo azonban elragadó volt A párizsi Notre-Dame Esmeraldájaként Anthony Quinn oldalán. Ha jól emlékszem, ez volt az első film, amit láttam az ő szereplésével, és az egzotikus szépségű cigány lány szerepe tökéletesen passzolt hozzá.

De gyerekkori emlékeim közé tartozik a Pinokkió olasz feldolgozása is tévéfilmen, amiben ő játszotta a Kék tündért 1972-ben. Egyébként ez egyike az utolsó szerepeinek aktív korszakából. Ugyanis a hetvenes években visszavonult a forgatásoktól. Ezután kábé a kilencvenes évek közepéig elvétve szerepelt egy-két tévéfilmben és moziban, de ezek már nem voltak jelentősek. A nagy szerepein az ötvenes és a hatvanas években átesett. Játszott Gérard Philipe oldalán a Királylány a feleségemben (1952), Humprey Bogart mellett az Afrika kincsében (1953) vagy a Trapézban (1956) Tony Curtis mellett.

Azt kevesebben tudják róla, hogy valójában szobrásznak és festőnek készült. Sőt, nem kisebb helyen, mint a Római Képzőművészeti Akadémián tanult. Miután visszavonult a filmezéstől, szobrászként, festőként és fényképészként aposztrofálta magát. Szobrászként kiállításokat jegyzett, fotógyűjteményéből készült könyvét, Az én Itáliám címűt Magyarországon is kiadták.

A szexszimbólumokról és a Lollóhoz hasonló szép nőkről hajlamosak vagyunk azt hinni, nekik mennyire könnyű dolguk van a szerelemben. Gondoljunk csak arra, hogy amikor Bradley Cooper és Lady Gaga viszonyáról felröppentek a hírek, akkor senki sem sajnálta Cooper világszép párját, Irina Shayk szupermodellt, mert ő annyira gyönyörű, hogy biztos azonnal talál magának bármelyik ujjára férfit.

A közvélemény sokszor fájdalmasan nem gondol bele abba, hogy egy szép nőnek is lehetnek gyötrelmei (lásd Marilyn Monroe).

Lollónak egy házassága volt egy szlovén orvossal, e frigyből egyetlen fia született, de az orvostól elvált még 1971-ben. Később sok férfival hírbe hozták, a legutóbbi állítólagos kapcsolata pedig eléggé nagy botrányt kavart főleg az olasz sajtóban. Egy nála negyven évvel fiatalabb spanyol ingatlanügynök volt sokáig a barátja (Lollo szerint sosem volt köztük semmi, ő csak a barátjának tekintette és a társalkodójának), ám a férfi egy álházassággal megpróbálta kicsalni tőle a vagyonának egy részét. Nem sikerült.

„Megszerezni egy férfit sokkal könnyebb, mint megszabadulni tőle. A megoldás az, hogy éljünk együtt, de szex nélkül, csak szeretetben.

És emellett nekem az a szerencsém, hogy örök szerelmeim, a szobrászat, a fényképészet meg az univerzális szeretet nagyon fontosak. Az én életem teljes. Elfogadtam az Istentől, hogy a szakmámban mindent megadott nekem, a magánéletemben pedig kevesebbet, de én ezt tényleg elfogadtam” – nyilatkozta Szenes Andreának egyik magyarországi útja során.

Merthogy többször is járt nálunk. Talán emlékeztek, 1972-ben Antal Imre és Vitray Tamás fogadta a szilveszteri műsorban, a Magyar Televízióban.

A Harvey Weinstein-botrány persze Lollobrigidához is elért. Ő ekkor nyilatkozott életében először arról, hogy kétszer is megerőszakolták.

„Az elsőnél tizenkilenc éves voltam, ártatlan, semmit sem tudtam a szerelemről, ezért nagyon fájt.”

A második alkalommal viszont már férjes asszony volt:

„Jobb, ha nem beszélek róla. Nem volt bátorságom, hogy feljelentsem a tetteseket. Ha több történik a zaklatásnál, azt nem tudod kitörölni, benned marad, befolyásolja a személyiséget” – nyilatkozta egy olasz tévéinterjúban a RAI 1 csatornán pár éve.

A díva-fotós-szobrász-festő-színésznő visszavonultan élt Szicíliában, egyedül, de mint mondta, teljes volt így az élete, és az öregedés sem zavarta túlságosan.

„Harminc meg harminc meg harminc… Egy nőnek hátrány, ha megöregszik, de az átélt megpróbáltatásokból tudtam annyi bátorságot meríteni, hogy szembenézzek a nehézségekkel.” 

Emlékezzünk együtt Lollobrigidára, írjátok meg kommentben, melyik volt számotokra a legemlékezetesebb filmszerepe!

(Forrás: ITT)

Kiemelt kép: Getty Images/Roger Viollet via Getty Images/Roger Viollet 

Szentesi Éva