Nü-su: a nők nyelve, amit évszázadokon át titkoltak a férfiak elől
Ha a társadalom korlátozza a szabadságukat, majd az asszonyok megteremtik maguknak
A kínai Hunan tartomány több mint 80 százalékát hegyek borítják, ennek következtében a területén számos falu egymástól teljesen elszigetelve fejlődött. Itt, a sziklás hasadékok között rejtőzködve született meg a nü-su: a világ egyetlen olyan nyelve, amelyet kizárólag nők alkottak és használtak. Mózes Zsófi írása.
–
A kínaiul „a nők írását” jelentő nü-su a XIX. században kezdett terjedni azzal a céllal, hogy a tartomány Csiangjung (Jiangyong) megyéjében élő han, jao és miao nemzetiségű nőknek olyan kifejezési szabadságot kínáljon, amilyenre az akkori közösségekben nem volt példa. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a kizárólag nők számára fenntartott nyelv a Szung-dinasztia (960–1279) vagy akár a Sang-dinasztia idejéből is származhat, több mint 3000 évvel ezelőttről, mások szerint viszont a szimbólumokat néhány száz évvel ezelőtt alkották meg.
A nü-su a megyében beszélt négy helyi dialektus keveréke
Minden szimbólum egy szótagot jelöl, és kihegyezett bambuszrudakkal, valamint a vokban hagyott égett maradékokból készített tintával írták. A tudást parasztasszonyok adták át a lányaiknak, és a titkos kódot a feudális Kínában testvérek és barátnők használták egymás között egy olyan időszakban, amikor a nők számára elérhetetlen volt az oktatás. Közülük sokan írástudatlanok voltak, így másolással gyakorolták az írásjeleket. Idővel a nü-su egy minden tekintetben egyedi, női kultúrát hozott létre.
A nyelv segítségével a nők könnyebben birkóztak meg a háztartásbeli és társadalmi nehézségekkel, és hozzájárult a baráti és családi kapcsolataik fenntartásához is.
A barátsághoz és a boldogsághoz kapcsolódó szavakat nü-su nyelven hímezték zsebkendőkre, fejkendőkre, legyezőkre vagy pamutövekre, majd cserélgették egymás között. Bár a nü-su nyelvet nem beszélték, a nők a társas összejöveteleken énekeltek és verseket költöttek, amikbe beleszőtték a nü-su kifejezéseket, amik a gyermekdaloktól kezdve a születésnapi köszöntőkön át egészen a személyes problémákig vagy házassági panaszokig terjedtek. Az idősebb nők gyakran komponáltak önéletrajzi dalokat, hogy elmeséljék barátnőiknek szerencsétlen tapasztalataikat, vagy hogy megtanítsák a többi nőt arra, hogyan legyenek jó feleségek a tisztaság, a jámborság és a tisztelet jegyében.
A nyelv a kor erősen patriarchális társadalma elleni lázadás jele volt
Bár a nü-sut ma már az írni és olvasni nem tudó nők kommunikációs eszközeként értelmezik, eredetileg úgy vélték, hogy ez egyfajta dackódex az erősen patriarchális társadalommal szemben. Azokat a nőket, akik ezt az erős köteléket létrehozták, esküdt nővéreknek nevezték, és általában három-négy fiatal, nem rokonokból álló csoportot alkottak, akik levelek írásával és nü-su nyelvű dalok éneklésével fogadtak hűséget egymásnak.
Az esküdt nővérek kénytelenek voltak alárendelődni a családjukban élő férfiaknak, de egymás társaságában vigaszt találtak.
Az eredetileg írott nyelvnek szánt nü-su idővel egy összetettebb, szóbeli nyelvvé fejlődött, köszönhetően annak, hogy a férfiak az idejük nagy részét a gazdaságokban, vagy harcokkal, politikai és egyéb polgári feladatokkal töltötték, míg a nők otthon maradtak, és háztartási teendőket végeztek – közben pedig dalokat énekeltek, verseket írtak és a politikáról beszélgettek. És ami a legfontosabb, hogy a nyelvet generációról generációra adták tovább.
Amikor a lányok nagykorúvá váltak, arra kényszerítették őket, hogy olyan férfihoz menjenek feleségül, akikkel még soha nem találkoztak. Annak érdekében, hogy a fiatal menyasszonynak segítsenek a nehéz pillanatokban, az édesanya vagy az esküdt nővérek a házasság harmadik napján kézzel készített füzeteket adtak át neki.
„Rehabilitációs programra” kötelezték azt, aki ismerte és használta a nyelvet
Az 1966–1976-os kínai kulturális forradalom idején Kína kommunista vezetői szerették volna felszámolni az ország feudális múltját, és mindenkit, akit a nü-su nyelv használatán értek, elítéltek. De szintén a nyelv előfordulásának ritkulásához vezetett, hogy a nők az 1950-es évektől kezdve egyre inkább részt vehettek a hagyományos oktatásban.
És bár azóta a helyi hatóságok és szervezetek több kísérletet tettek a kódnyelv megőrzésére, ma már ritkák az eredeti leletek, mivel a forradalom alatt sok füzet, hímzés és más tárgy megsemmisült.
Az utolsó, aki behatóan ismerte a nyelvet, Jang Huan-ju (Yang Huanyi) volt, aki 2004 szeptemberében 98 évesen halt meg. Gyermekkorában sajátította el a titkos kódokat, és képes volt kifejezni magát a nyelven. Bár ma már senki sincs ennek a tudásnak a birtokában, és a nyelv hivatalosan is halott, nagyjából hat olyan ember létezik még, aki bizonyos fokig képes értelmezni a nü-sut.
A külvilág csak az 1980-as években szerzett tudomást róla
Csiangjungon kívül több száz, sőt talán több ezer éven át maradt rejtve a titkos írásmód. Jelenleg az ősi kód egyfajta újjászületésen megy keresztül, aminek középpontjában a Hsziao (Xiao) folyó által körülvett – és csak egy kis függőhídon keresztül megközelíthető – Puvej falu áll. Miután a tudósok az 1980-as években három nü-su írót találtak az alig kétszáz fős faluban, Puvej a nü-su-kutatás központjává vált.
2006-ban a kínai államtanács a nemzeti szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította a nyelvet, egy évvel később pedig múzeumot építettek Puvej szigetén.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Universal Images Group; adoc-photos / Corbis
