A színésznő, aki negyven éve keresi az igaz szerelmet (akárcsak mi) – Sophie Marceau születésnapjára
A frufru a régi, a szélfútta tincsek gesztenyés árnyalata is. A tartás még mindig egy balerináé. A mosoly némileg visszafogottabb, a tekintet pedig fáradtabb, de lehet, hogy csak a szarkalábak teszik. Külsőleg csak nüansznyi a változás ahhoz képest, amilyennek negyven éve először láttuk Sophie Marceau-t. A belsőt bizonyára jobban szétcincálták az évek, de erről nem beszél. Évtizedek óta bálvány, címlapsztár, de szinte alig tudunk róla valamit – ha jobban belegondolunk, művésze az ígéretes, valójában semmitmondó interjúadásnak. Pedig már akkor mélyen ismerni vélte mindenki, amikor 14 évesen berobbant az életünkbe, mint Vic, „a mi Vicünk”, a Házibuli főszereplője. Ma 56 éves, ami egyrészt hihetetlen – és másrészt is hihetetlen. Vele voltunk fiatalok, és vele öregszünk. És ettől teljesen függetlenül vele vagyunk szerelmesek. Kurucz Adrienn írása.
–
– Sophie? Sophie Marceau egy kurva! – közölte velem a tizenhárom év körüli lány raccsolva és affektálva, és rám csapta a kertkaput. Leforrázva bámultam utána. Nem értettem, mit beszél.
Valamikor a nyolcvanas évek vége felé jártunk, és a szomszédunkban vendégeskedett egy francia–magyar család. A velem egyidős lányukat küldte át a nagymama hozzánk, játszani. De nem igazán tudtunk mit kezdeni egymással, és erőlködésünknek Sophie Marceau felmerülő neve és az én látványos rajongásom pillanatok alatt véget is vetett, a vendéglány dühösen elviharzott.
Csak jóval később értettem meg, mi történhetett.
Nem arról volt szó, hogy a Házibuli (ahogy ő ismerte, La Boum) című filmet ő utálta volna, épp ellenkezőleg. Feltehetően imádta ő is, ahogy minden walkmanes tinilány abban az időben. Csakhogy, míg nekem ez a film (pontosabban kettő, a folytatásával együtt) jelentette Sophie Marceau-t, a szomszéd lány Franciaországban élt, ahol éppen azon csámcsogott a sajtó, hogy a „nemzet Sophie-ját” (nem vicc, így nevezték) tönkretették, meggyalázták, ringyót csináltak belőle.
Az történt igazából, hogy Marceau szakított az édes, ártatlan, babaarcú alteregójával,
és az őt a külvárosi panelban cseperedő lányból tehetős világsztárrá emelő Gaumont Film Companyval szerződést bontott, kiszállt. Másmilyen filmszerepekre vágyott.
Például az Eszelős szerelem című művészfilm főszerepére 19 évesen. Marceau egy prostituáltat alakított alig öt évvel a Házibuli I. forgatásának kezdete után: skandalum! Sok időnek kellett eltelnie, hogy a franciák ezt a húzást megbocsássák idoljuknak és a zabolátlan Andrzej Żuławski rendezőnek, aki azon túl, hogy leforgatta ezt a filmet Marceau-val, még el is csábította a nála 26 évvel fiatalabb lányt.
Más olvasatban: az iskoláit félbehagyó, a hirtelen jött sztárságtól teljesen összezavarodó lánynak évekre menedéket nyújtott a művész, a múzsájává tette, szerepeket adott neki, könyveket és ecsetet a kezébe, nyitogatta a szemét a világra, pótolta műveltségbeli hiányosságait, és tíz évvel később ő lett a fiának az apja.
Mennyivel izgalmasabb, életszerűbb, szenvedélyesebb és titokzatosabb történet ez annál, mint amit mi tiniként, sokadszorra nézve a moziban a Házibuli-filmeket, románcetalonnak tekintettünk, és amelynek bűvköréből oly nehezen szakadtunk ki éveken át! (Nézzetek csak képeket a Marceau–Żuławski-párosról, és ámuljatok!)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ha egy mai negyvenesnek azt mondod, Házibuli,
jó eséllyel máris elkezdi dúdolni magában a Reality című betétdalt, vagy a Your Eyest, mely slágerek nélkül elképzelhetetlen volt a „lassúzás” azokban az időkben. Emlékszem, mi az osztálytársnőimmel gyakoroltunk, hogy élesben majd ne rontsuk el (ugyan mit?!), és olyanok lehessünk egy nap valakivel a táncparketten, mint Vic és Mathieu, illetve Vic és Philippe.
Akkor még csak vágytuk a szerelmet, kergettük az álmainkat, ahogy később is különben. A sztárok sincsenek másként ezzel, miért is lennének, Sophie Marceau sem kivétel. Filmtől filmig, szerelemtől szerelemig röppent az elmúlt 40 évben. Már Żuławskitól is el-elszaladt, vonzotta a népszerűség, a sikerfilmek gyártása (amely világba a férje nem kívánta követni), Amerika, Hollywood, és még inkább egy hollywoodi producer (Jim Lemley, tőle születik majd a lánya), akivel az Anna Karenina forgatásán jöttek össze 1996-ban, pontot téve a Marceau–Żuławski-kapcsolat végére.
A Christopher Lambert-rel való, 2007-ben kezdődő Marceau-szerelem is közismert volt – meg a hivatalos magyarázat is: Lambert alkoholbetegsége miatt váltak szét útjaik később.
Bár Marceau óvni igyekszik magánéletét, a lesifotósok le-lecsapnak rá,
amikor csak tehetik, így értesül a világ időnként arról, hogy a színésznő „mélyen le van sújtva” (Żuławski 2016-os temetésén agyonfotózták a fájdalmát, ha rákeresel, elborzadsz, hogy tehetik ezt vele – is) vagy épp „sugárzik” például a nála tizenkét évvel fiatalabb sztárséf (Cyril Lignac) karjában (azóta szakítottak).
Csináljon szinte bármit Marceau, forgasson, rendezzen, könyvet írjon vagy fessen, a magánélete mindig jobban érdekli az embereket, mit az alkotásai.
Érthető tulajdonképpen, ha arra gondolunk, hogy egy egész generáció azonosította magát világszerte egykori figurájával. Naná, hogy kíváncsi mindenki, mi lett „belőlünk”! Vagy mi lett belőle hozzánk képest.
Vicek voltunk mindannnyian kicsit (vagy Vické szerettünk volna válni), és egy személyben képviselt mindannyiunkat: az érzéseinket, a gondjainkat, az álmainkat.
Sophie Marceau ugyan nyilvánosan szakított réges-rég a vicséggel, ahogy, finoman szólva, mi sem vagyunk már hamvas tinédzserek, és számtalanszor megtagadtuk, elárultuk akkori önmagunkat, de az indulás azért mégis csak közös és feledhetetlen.
Hogy Marceau-nak nem lehet könnyű saját szobraként létezni? Valószínűleg nem az. Azzal együtt sem, hogy sokat köszönhet a Házibuli rendezőjének, Claude Pinoteau-nek, aki nemcsak súlyt pakolt a vállára, de meg is látta benne a hősét. Azaz a mi hősünket. Aki negyven éve kitartóan, és romjaiból mindig fel-felépülve mutatja fel nekünk filmjeiben (és életében) a szerelem különféle arcait. Kamaszként, fiatal és már nem fiatal nőként, szingliként és elvált asszonyként, szeretőként, anyaként, tulajdonképpen mindegy is: a lényeg(ünk) változatlan.
Kurucz Adrienn
Marceau-t egy korábbi születésnapján DTK köszöntötte, elmesélte, hogyan segített neki a Házibuli túlélni a kamaszkort, olvassátok el azt a cikket is!
Kiemelt kép: Getty Images / Pascal Le Segretain
