Micsoda történet!

A varázslat, ami végigkíséri Bánsági Ildikó életét, már a születése előtt elkezdődött. Orosz édesanyja ápolónő volt a fronton a második világháború idején, tengerész édesapja pedig rácsok mögött gyógyuló, sebesült hadifogoly Oroszországban.

Natalia Lerasova és Bánsági Károly bimbózó szerelmét egy macska is segítette, mert a farkára kötözött cetlikkel váltottak üzeneteket, így titokban találkozhattak is néha.

A háború végén a tábort villámgyorsan felszámolták, így a szögesdróton keresztül csak arra volt ideje Bánsági Károlynak, hogy elhadarja a címét: „Magyarország, Budapest, Rákoscsaba-Újtelep, Kisvárdai utca 42.”

Natalia elszántan indult bele a vakvilágba, a front után nehéz volt közlekedni, de ment, ahogy tudott: szerzett biciklit, ha volt vonat, felszállt rá, ha pedig egyik sem, akkor gyalogolt.

Egy korábbi interjúban így mesélt a nagy találkozásról Bánsági Ildikó:

„Anyám így utazott állomásról állomásra, a végére pedig úgy kimerült, hogy átaludta a leszállást, és Öregcsabán ébredt csak fel. Onnan gyalogolt vissza, folyton érdeklődve, hogy merre is kell mennie, hogy odaérjen. Aztán egyszer csak ott állt a ház előtt. Nagyszüleim nyitottak ajtót. Az Ausztriából származó nagymamám és a Szerbiából jött nagypapám. Anyukám »Kárcsit« kereste, mondván, hogy ő a menyasszonya, nagyszüleim mondták, hogy még nem jött vissza a frontról. Anyu mondta, hogy akkor ő megvárná itt. És pár nap múlva valóban megérkezett egy hátizsákkal apukám.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Anyu kérte, hogy ne szóljanak arról, hogy itt van, beült a szobába, és ott várt. Mint mesélte, amikor apu szomorúan belépett, észre sem vette, ő meg a félhomályból szólt neki: »Kárcsi, itt vagyok!« Akkor odalépett hozzá, megölelte, és megpecsételődött a sorsuk!”

Villámcsapásszerű felismerés

Bánsági Ildikót eredetileg az egészségügy érdekelte, legalábbis a felvételi előtti estéig, amikor is elérkezett a villámcsapásszerű felismerés, hogy ő márpedig színésznő szeretne lenni. Félve mondta el édesanyjának ezt az ötletet, aki váratlan lelkesedéssel reagált, ugyanis kiderült róla, hogy egykor ő is ezt a vágyat dédelgette magában, ám a szülei megtiltották neki.

A Film Színház Muzsika 1975/6. számának címlapján – Forrás: Wikipédia

A felvételije nem sikerült, a versmondás nem az ő műfaja, azóta is ódzkodik tőle. A Nemzeti stúdiójába bekerült, ám ott is főleg verseket kellett volna mondania, ezért ott akarta hagyni. Bodnár Sándor, a stúdió legendás vezetője az utolsó este meghallgatta Bánságit, aki elmondta neki négyszemközt Júlia monológját. Ettől kezdve ő lett az egyik kedvenc.

Legközelebb már a főiskolai felvételi is sikerült neki, mert bátran jelezte a bizottságnak, hogy tőle ne várjanak verseket, monológokat annál inkább.

Elindult a pályája

Diploma után a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1973-tól a József Attila Színház, 1976-tól a Vígszínház következett, ahol nagyon sok szerepet osztottak rá, de nem érezte elég szabadnak magát. „Tíz meghatározó évet töltöttem a Vígben. A végén már én voltam Szása a Tizedes meg a többiekben. Azzal együtt, hogy kedvenc darabom, nem éreztem magam a helyemen, nem fejlődtem művészileg. Házmesternőt szerettem volna játszani Schwajda Csodájában, meg szaxofonozni a Szerelmeimben. Nem léphettem rá a partnerem lábára, mert fehér sevrócipőben próbált. Ezt sem bírtam”mesélte a HVG-nek erről a korszakról. 

1987-től három évadon át ismét a József Attila Színház tagja volt, majd következett a Nemzeti Színház. A Művész Színház után Tháliához szerződött, majd 1998 és 2013 között az Új Színházban szerepelt, innen ment 2013-ban újra a Nemzeti Színházhoz, ahol aztán váratlanul felmondott a FreeSZFE-tüntetések idején, amiről D. Tóth Krisztával is beszélgetett az Elviszlek magammal egyik adásában.

Szerepek filmen, tévében, színpadon és a szinkronban

Képtelenség felsorolni főszerepeinek számát, de emlékezetesek Shakespeare-alakításai is például a Makrancos hölgyben, vagy Hyppolita/Titánia szerepében a Szentivánéji álomban. Ahogy megmaradt Ilmaként a Csongor és Tündében is.

1979-ben az Oscar-díjra jelölt Szabó István-filmben, a Bizalom női főszerepében élete egyik legcsodálatosabb alakítását láthattuk tőle. Szabó István később az Oscar-díjas Mephistóba és az Édes Emma, drága Böbe című filmjébe is elhívta. Mészáros Márta Napló-sorozatának első három darabjában is meghatározó szerepeket játszott.

A Bizalom című filmben

Számos televíziós sorozatban, sőt kabaréjelenetben is feltűnt, az ő hangján hallhatjuk például Helen Mirrent is, aki később üzent neki egy újságon keresztül, hogy Szabó István „Az ajtó” című filmjében mennyi mindent hozzátett szinkronalakításával Emerenc figurájához.

És persze Meryl Streep is az ő hangján szólal meg bennünk.

A filmrendezőkkel való különlegesen erős és mély kapcsolatáról így mesélt a Filmtekercsnek

„Szövegtanulásban volt már olyan Grunwalskynál [Grunwalsky Ferenc], amikor egy 40 perces monológot kellett megtanulnom, egy skizofrén nő monológját, hogy azt gondoltam »Ez a vég!«. De megtanultam. Attól is függ, milyen kihívás érkezik az ember elé és milyen rendezővel találkozik össze. Hogy tudja-e őt reptetni, mert egyedül nem megy ez a repülés.

Mindenki másképp repített. Gyuri [Fehér György, róla ITT írtam korábban – B. G.] leizzasztott, rettegtem tőle! De olyan állapotba tudott hozni, hogy onnan kirepült a szerep valahogy. Szabó Istvánnál hét kilót fogytam kapásból. […] Ezt nagyon meg kellett szenvedni. De megérte! […] Grunwalsky olyan mondatokat mondott, hogy magától kinyílt az agyam, a szívem, a lelkem, és egyszer csak ismeretlen tájakon hajóztam. Elfelejtettem izgulni, elfelejtettem, hogy félelem is van, mindent elfelejtettem! Mészáros Márta olyan bizalommal volt… Nem tudom ezt így elmondani! […] Én így képzelem el A rendezőt: hogy csak áll, mint egy karmester és kinyitja a lelket. És semmi feszkó, olyan szép kép van előttem. De nyilván az eredmény a lényeg… És persze senki nem akart engem meggyilkolni, nem azért kellett nekem rettegnem vagy lefogynom. Csak így tudták bennem azt a gombot megnyomni, hogy valahogy létrejöjjön a pillanat.”

A Mephistóban

Díjrengeteg, idealizmus és mozgalmárság

Gyakorlatilag nincs olyan magyarországi művészi elismerés, amit ne kapott volna meg. 2009 óta a Halhatatlanok Társulatának is a tagja, 2019-ben pedig ő kaphatta meg elsőként a Magyar Filmakadémia életműdíját.

Bánsági Ildikó nem csupán önmagáért áll ki, ha úgy adódik, hanem pályatársai sorsát is a szívén viseli. Sok-sok konfliktusba beleállt már:

[…] Egy csomó dologban nem értek egyet, ami felé megy a pályánk. Azon gondolkodom, hogyan lehetne ezeken segíteni? […] Én például szeretném, ha minden színházban lennének olyan szerződések, amikben pontosan legyenek meghatározva, hogy mettől meddig legyen próba, hány órát lehet használni a színészt. Rengeteg dolgot kellene csinálni! Elég sok minden nincs jól. Komolyan el is határoztam magamnak, hogy én majd mikor hagyom abba, mert nem akarok szerencsétlenül vergődni ezen a pályán. Tudnék mondani olyanokat, hogy na, de hát nem lehet, mert vagy az egészet abbahagyod, vagy, ha nem, akkor próbálj ott, helyben valamit tenni. Ha majd nem tudok, akkor azt mondom, hogy csókolom, feladtam.”

Forrás: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt

Megbékélés önmagával

Gáspár Sándorral 25 évig tartott a házassága, a válásuk hatalmas törést jelentett neki, de tovább kellett élniük… Fiuk, Gáspár Gergely zenészként lett ismert, lányuk, Gáspár Kata pedig folytatta szülei pályáját. Ő is hatalmas tehetség.

Bánsági Ildikó évtizedek óta egyedül él, pomázi kertjében, az ablaka előtt temette el szülei hamvait, gyönyörű virágokkal ültette be a sírhalmot, így amikor kinéz, mindig úgy érzi, hogy szülei most is vele vannak.

Szerepeit a Duna-parton sétálgatva memorizálja, már hozzászoktak a környékbeliek, hogy sétál a kutyájával, és fennhangon énekel vagy beszél.

„Hosszú évek óta élek egyedül, de ez nem tragédia. Párt tudtam volna találni, akadtak is jelentkezők, de a lelkem másik felét, vagyis társat nem. Ennyi egyedül töltött év után nem is tudom, mit szólnék ahhoz, ha valaki akárcsak szeretetből is, de beleszólna, mit tegyek. Sosem éreztem magam magányosnak, a családom és a barátaim mindig ott vannak mellettem, nem beszélve a közönségről.”

Adjon neki az Isten még sok-sok boldog esztendőt ebben a szeretetkörben, amit ő épített magának, mi pedig legyünk hálásak azért, hogy ha csak a nézőtéren vagy a moziban, esetleg a képernyő előtt is, de úgy érezhetjük, mindannyian a bűvkörében lehetünk ennek a csodálatos, ma is szikrázóan játszó, kivételes színésznőnek.

Kiemelt kép: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt

Both Gabi