Legyen több nő a pénzérméken, bankjegyeken!

Amikor kvízműsorokban felmerül a kérdés, kik szerepelnek a magyar bankjegyeken, pénzérméken, mindig zavarba jövök. Hiába használjuk ezeket a tárgyakat nap mint nap, képtelen vagyok megjegyezni, kiket ábrázolnak. De most utánanéztem: az érméken van nagy kócsag (5), címer (10), nőszirom (20), kerecsensólyom (50), ismét címer (100), Lánchíd (200); a papírpénzeken II. Rákóczi Ferenc (500), Mátyás király (1000), Bethlen Gábor (2000), Széchenyi István (5000), István király (10 000) és Deák Ferenc (20 000). Ez annyi, mint nulla, azaz nulla nő, mintha ők teljesen hiányoznának hazánk történeleméből.

Holott a pengőkorszak idején több bankjegyünkön is előfordultak női portrék, illetve az 1946-ban kibocsátott 100 forintoson is nő volt látható. Ezzel szemben manapság maximum csak emlékérméken találkozhatunk velük, például 2021-ben Hugonnai Vilmával. 

Pedig forgalomban lévő pénzeken is ott lenne a helyük. Ezt ismerte fel az Egyesült Államok Kongresszusa is, amely az American Women Quarters Program részeként utasította az állami pénzverdét, hogy 2022 és 2025 között minden évben öt női művészt, történelmi személyiséget tüntessenek fel a negyeddollárosokon. A sort Maya Angelou íróval kezdték, majd jött az űrhajós Sally Ride, az őslakos aktivista Wilma Mankiller, negyedikként pedig a szüfrazsettmozgalom egyik vezéralakja, Nina Otero-Warren. A napokban Anna May Wong színésznő arcképével ellátott érmék fognak megjelenni az amerikai bankokban, üzletekben, és röviden áttekintve a filmsztár életét, aligha van nála jobb választás, ha valaki előtt tisztelegni szeretne az utókor.  

Tizenhat évesen már anyaszerepet játszott – életében utoljára

Anna May Wong harmadik generációs kínai-amerikaiként született Wong Liu-tsong néven (jelentése: fagyott sárga fűzfa) 1905-ben, Los Angelesben. A szülei mosodát üzemeltettek Chinatownban, de maga a család mindig pár utcával arrébb lakott, ahol írek, németek, japánok, később mexikóiak, kelet-európaiak voltak a szomszédjaik. Bár ez nem volt jelentős fizikai távolság, mégis lehetővé tette Wong számára, hogy jobban beolvadjon az amerikai társadalomba. Vegyes iskolába kezdett járni, de a fehér gyerekek annyit csúfolták, hogy átiratkozott egy olyan suliba, amelyben kizárólag kínai gyerekek tanultak. 

Wong gyerekkora egybeesett azzal az időszakkal, amikor a filmgyártás a keleti partról Los Angeles vidékére költözött, és elkezdett létrejönni az a Hollywood, amelyet mi is ismerünk. Sorra nyitottak a mozik, és Wong hamar a filmek megszállottja lett. Állítólag már kilencévesen filmszerepekért rágta a felnőttek fülét, a környéken csak C.C.C. (curios chinese child, azaz kíváncsi kínai gyerek) becenéven emlegették a színészek. Kiskamasz volt, amikor modellt állt fotósoknak, illetve pár mellékszereppel is megbízták, például 1921-ben a Toy Sing című filmben. 

Forrás: Getty Images / William Davis / General Photographic Agency

Ez azért is volt érdekes, mert 16 évesen egy édesanyát formált meg, amire soha többé nem adódott lehetősége. 1934 és 1968 között lépett életbe az úgynevezett Hayes-törvény, Hollywood első önkorlátozó szabálygyűjteménye, amellyel a stúdiók évtizedeken keresztül cenzúrázták saját magukat. Egy filmnek ahhoz, hogy megjelenhessen, meg kellett szereznie a szabályok betartását igazoló pecsétet. A filmekben nem hangozhattak el például olyan káromkodások, amelyek az Isten”, Úr”, Jézus Krisztus” szavakat tartalmazták, árnyképként sem lehetett bennük meztelenség vagy gyerekszülés. A törvény „a fajok keveredését” is szigorúan tiltotta, ezért ázsiai nők nem igazán jelenhettek meg anyaszerepben, illetve nem válthattak csókot fehér színészekkel. 

Még ahhoz is túl kínai volt, hogy kínait játszhasson

Wong egy 1933-as esszében hívta fel a figyelmet az ázsiai-amerikai színészeket érő negatív sztereotípiákra.

„Miért van az, hogy szinte mindig a kínai szereplő a gonosz a filmekben? Durva gazember, gyilkos, áruló, kígyó a fűben. Mi nem vagyunk ilyenek. Hogy is lehetnénk azok egy olyan civilizációval a hátunk mögött, amely sokkal régebbi, mint a Nyugat?” 

Hiába volt Anna May Wong korának kiemelkedően tehetséges, nagy formátumú, eszméletlen munkabírású színésze, életének központi drámája volt, hogy az őt ért rasszizmus korlátozta a művészi kibontakozásban. Filmjeinek listáját áttekintve látszik, mennyire egydimenziós és sztereotip kínai szerepeket kapott, az ember néha azt sem tudja, sírjon vagy nevessen rajta. Wong alakított mongol rabszolganőt és mandzsúr hercegnőt (hiába volt kínai származású), bosszúszomjas sárkányhölgyet (dragon lady), özvegyasszonyt, fehér férfi után epekedő, és érte önmagát feláldozó szerelmest (szigorúan fizikai kontaktus nélkül!), valamint ő volt Lily tigris a Pán Péterben.     

Forrás: Getty Images / John Kobal Foundation

Amikor viszont adódott volna egy lehetőség, hogy fontos kínai szerepet alakíthasson, durván megalázták. Az eset a szereposztás során megvalósuló diszkrimináció egyik legdurvább példájaként vonult be a filmtörténetbe. Történt ugyanis, hogy az 1930-as években nagyon népszerűek lettek Pearl S. Buck írásai, köztük Az édes anyaföld című Pulitzer-díjas regény, amely a kínai vidéki életet, a nők helyzetét mutatta be. Wong már megjelenésekor olvasta a könyvet, és mindig reménykedett abban, hogy egyszer megfilmesítik, és eljátszhatja benne a főszerepet. Igen ám, de a férfi főszerepre a gyártó az ukrán származású Paul Munit választotta.

Ebben az időben elterjedt volt nemcsak a blackface, hanem a yellowface jelensége is, tehát az, hogy fehér emberek játszottak ázsiai embereket. Így viszont, hogy Muni lett a férfi főszereplő, a rasszista szabályozás miatt Wong nem kaphatta meg a női főszerepet, hiszen nem lehetett köztük intim kapcsolat a vásznon. Helyette a kínai nő megformálását a német Luise Rainerre bízták. Wongnak felajánlották ugyan az álnok kurtizán, Lotus mellékszerepét (megint a gonosz kínai!), de azt visszautasította, Luise Rainer pedig Oscar-díjat kapott a Wong által hőn áhított szerepért, amelyet szakértők, és az utókor egybehangzó véleménye szerint hozzáértését tekintve is teljesen megérdemelt volna. 

Az övé volt a legszebb kéz a korabeli sajtó szerint

Érdemes tudni, hogy Anna May Wong filmjei kezdetben némafilmek voltak. Első jelentősebbnek mondható alakítását tizenhét évesen a The Toll of the Sea című filmben nyújtotta, amely Puccini Pillangókisasszony című operájára hajazott, és amely a világ egyik első színes, technicolor eljárással készült alkotása. Ettől kezdve a lapok folyamatosan dicsérik Wong kivételesen szép színészi játékát. A színésznő nagy hangsúlyt helyezett a kézmozdulatokra, a ruházkodásra, a hajviseletre.

Filmes kosztümjei is mindig a saját ruhatárából kerültek ki, az öltözéke, a frizurája, a gesztusai igazi jelentése sokszor ismeretlen volt a kollégái, illetve az amerikai publikum előtt, viszont a kínai közönség számára gazdag utalásokkal, további jelentésrétegekkel szolgált. 

Az első hangosfilmjét 1930-ban forgatta. Az alkotást három nyelvváltozatban készítették el: angolul, németül és franciául. Bár a férfi főszereplőt mindegyik verzióban másik színész játszotta, Wong mindegyik filmben maga szerepelt, hiszen folyékonyan beszélte ezeket a nyelveket. Annyira, hogy a német kritikusok állítólag azt hitték, biztosan szinkronizálták a hangját. A britek háborogtak egy kicsit az amerikai akcentusa miatt, így Wong a Cambridge-i Egyetemen keresett nyelvtanárt, hogy megtanulja a szigetországi angol kiejtést – hihetetlen elszántság, szorgalom jellemezte.  

Bendl Vera: Mindet megdugnám

Kult – 2022. október 18. – WMN

Sosem ment férjhez

Anna May Wong egy francia interjúban arról beszélt, színészi karrierje végét jelentette volna, ha hozzámegy egy kínai, vagy kínai-amerikai férfihoz. A kínai tradíciók szerint ugyanis egy férjezett, többgyermekes nő nemhogy nem vállalhatott fizetett munkát, de emberek közé is csak ritkán mehetett: ideje túlnyomó részét otthon kellett töltenie, ahol a háztartásért, a gyereknevelésért felelt. A kozmopolita Sanghaj és Peking kivételével, ahol sztárként ünnepelték, a kínai közönség sem mindig tudott vele mit kezdeni:

az, hogy valaki hajadon, ráadásul színésznő, sokak számára a prostitúció kategóriájába tartozott.

Bár Wongnak voltak szerelmi kapcsolatai fehér férfiakkal, Kaliforniában egészen 1948-ig tiltott volt a „vegyes házasság”, így szóba sem jött, hogy hivatalos formában kösse össze valamelyikükkel az életét. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Wong egy ideig Berlinben is élt, ahol megmerítkezett a helyi bohém életben, a művészvilág avantgárd forgatagában. 1928 őszén találkozott olyan színész kollégákkal, mint Marlene Dietrich vagy Leni Riefenstahl (aki később Hitler propagandafilmese lett), és akikhez állítólag rövidebb-hosszabb ideig szerelmi viszony is fűzte, bár életrajzírói hozzáteszik: az azonos nemű emberek közti intimitás ezekben az értelmiségi körökben jóformán mindennapos volt. Németországban egyébként a fotósok, lapkiadók sorban álltak Wong előtt, jöttek a filmes lehetőségek is, és az európai sikereken felbuzdulva a Paramount Pictures visszacsábította Amerikába: komoly szerződést ajánlottak neki, magas fizetéssel, mondván, ezentúl fontos szerepeket játszhat. 

Ezt az ígéretüket sajnos nem tudták teljesíteni, így Wong, noha 1961-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan dolgozott, sosem kaphatott a kvalitásainak megfelelő főszerepet. Később kitört a hidegháború, amelynek hatására még inkább fellángoltak a kínai emberekkel szembeni előítéletek, és ez végképp ellehetetlenítette a színésznő munkakörülményeit. 

Most 2022-t írunk, és Anna May Wong lesz az első ázsiai-amerikai személy, aki pénzérmén szerepel az Egyesült Államokban. Vajon milyen pályát futhatott volna be, ha egy évszázaddal később, egy elfogadóbb közegbe születik? 

Kiemelt kép: Getty Images / General Photographic Agency

Milanovich Domi