„Mindig bohóckodok meg vitatkozok” – Ma hatvanéves Szőke András

 –

Szőke András és a Micimackó

Az egyik legkedvesebb játékom, hogy mindenkiről megpróbálom kitalálni, ki is lehetne a Micimackó szereplői közül. Milne szerintem nagyon pontos társadalomrajzot is alkotott örökbecsű meséjében. Szinte nincs is olyan emberi tulajdonság, amit ne sűrített volna bele egy-egy (állat)figurájába.

Szőke Andrással nehéz dolgom van.

Nyilván Micimackó adott, már csak a mackós alkata meg a micimackós gombszeme miatt is. A csetlés-botlás is erősen stimmel. És Bagoly, ó, igen, Bagoly is benne van. Bár Szőke tényleg bölcs, az ő monológjait is elég nehéz megszakítani. És Füles! Na, ő, igazi telitalálat. Szőke András körül mindig ott leng valami furcsa bánat.

Még Zsebibabát is látom benne! („Biztos jobb lenne, ha lenne egy családom, de hát én még gyerek vagyok, és gyerekként fogok meghalni” – mesélte a róla szóló portréfilmben.) Na meg Tigrist is felismerem Szőke Andrásban, ahogy hatalmas ugrásokkal halad innen oda, és mindig határozottan kijelenti, hogy mi is az, amit a tigrisek szeretnek…

Szőke Andrásra az összes szereplő szinte minden tulajdonsága stimmel. Milne is kedvelte volna.

A vele kapcsolatos személyes élményemnek is a mackóságához van köze. Valamikor a kilencvenes évek közepén volt az Egyetemi Színpadon egy három napig tartó Mackófesztivál, ahol Szőke András mackós képeiből láthattunk egy kiállítást, és egy színpadi előadást is rendezett ebből az alkalomból az akkor leginkább filmrendezőként ismert alkotó. 

Én is énekeltem ebben az előadásban, és kaptam is ennek emlékére egy nagyon szép mackós képet tőle, amit a mai napig őrzök. Akkoriban ő is, én is a nyolcadik kerületben laktunk. Én egy brutálisan nagy, sok lépcsőházból álló, vasúti tisztviselőknek épített úgynevezett Sztálin-barokk szoba-konyhájában, lift nélkül a harmadikon, ő meg a Sárkány utcában, egy elképesztően lepusztult bérház udvari lakásában. Oda mentem el a képért.

Jó sok év eltelt azóta, már csak arra emlékszem, hogy szokatlanul hosszan próbáltunk az alkalmi előadásra, mert Szőke Andrásnak újabb és újabb ötletei támadtak (fékezhetetlen agyvelejű nyúl, ugyebár, igaz, hogy ez egy másik meséből való, Lázár Ervin klasszikusából).

A lehető legszabálytalanabb életpálya

Az egykori szentesi kisfiú messzire vágyott, és elég messzire is jutott. Anyukája varrónő volt, az apukája pedig szobafestő-mázoló. Az apja 51 éves múlt, amikor a negyedik házasságából végre megszületett az első gyereke. Szőke András a híres szentesi drámatagozatos gimnáziumba járt, mint oly sok neves színészünk Gáspár Sándoron és Gáspár Tiboron át Alföldi Róbertig vagy Náray Erikáig.

A serdülő András, oké, legyen Bandi, ahogy ő hívja magát, hiába próbálkozott a Képzőművészeti Főiskolával, ahogy a Színművészetivel is.

Festőművész, filmrendező, színész akart lenni, és diplomát is szerzett volna hozzá, de nyolcszor felvételizett, és mindannyiszor elutasították. Nem hiszem, hogy ne derült volna ki a tehetsége a felvételiken, talán inkább azért nem felelt meg, mert annyira szabálytalan volt, olyan öntörvényű, hogy semmilyen kategóriába nem fért bele. Túl eredeti volt.

Ma már úgy gondolja, kifejezett szerencse, hogy így alakult az élete, hiszen annyi mindenben kipróbálhatta magát akkor is, ha nem szerzett belőle diplomát. Balázs Béla-díjas filmrendező lett diploma nélkül, elsöprő erejű standupos, és Karinthy-gyűrű-díjas humorista színészdiploma nélkül. A mellékelt mackóképen pedig ti is láthatjátok, hogy igen tehetséges képzőművész. Ezt kaptam tőle huszonhét éve.

Sokoldalúságát jól mutatja, ahogy egy korábbi interjúban beszélt magáról: „1985-ben készítettem az első egész estés játékfilmet. Tizennégy nagyjátékfilmet és hozzávetőlegesen közel hatszáz kisfilmet, dokumentumfilmet rendeztem televízióknak. 1994-ben Balázs Béla-díjat kaptam addigi munkáim miatt. Mások mozifilmjeiben játszottam színészként, írtam forgatókönyveket, dialógokat (például Roncsfilm, 1992). A saját személyes életteremből adódóan vagyok jelen hétköznapi történésekben, ez okozza az emberi karakterekben a »kisemberek« jelenlétét filmjeimben. Szakemberek meghatározásai szerint a szatírák, vígjátékok világába tartoznak filmjeim. Emellett zenével, rádiózással és festészettel is foglalkozom.” 

Komplexusok minden téren

A kisebbségi komplexusát azonban semmilyen díj és elismerés nem szüntette meg – talán mind a mai napig.

Ugyanakkor ma is abból a hitből él elmondása szerint, amit a szüleitől kapott. Nem a templomban gyakorolt hitről van szó, hanem arról, ahogyan látta a szüleit, hogyan küzdenek meg a mindennapokban a nehezen kezelhető valósággal. Az édesanyja ráadásul alkoholbeteg volt, zugivó, így a kis Bandinak igen hamar szembesülnie kellett azzal, hogy a valóság legyőzhetetlen. Talán ezért menekült az alkotás világába, és talán ezért lett annyira bölcs, mint Bagoly a Micimackóból. Egy most szeptemberben készült felvételen láthatjátok, milyen elképesztően mélyen elemzi a létet, és hogyan vezet föl egy ecetkóstolót több mint egy órányi folyamatos beszéddel. Az eceteket ő maga készíti, ahogyan a bennük lévő gyógynövényeket is ő termeszti. 

Minden bohóc szomorú?

Kurucz Adrienn írt korábban egy nagyon pontos elemzést arról, hogy az osztály bohóca valószínűleg a legszomorúbb gyerek, Szőke András állandó „bohóckodása és vitatkozása” innen olvasva is mélyen érthető.

A róla készült kétrészes portréfilmet is érdemes végignézni, amelyben nagyon sokat beszél arról, hogy valójában milyen picikének érzi magát, hiába tűnik néha harsánynak, hiába megállíthatatlan dumagép, hiába pörög megállás nélkül… Ő legbelül még mindig egy sérülékeny kisfiú, aki nehezen lép túl azon, hogy az anyukája elérhetetlen számára, mert elválasztja őket az alkohol.

Új valóság egy kisközösségben

Amikor 1989-ben Taliándörögdre költözött a húsz évig tartó budapesti élete után, kinyílt számára a világ, és megtalálta azt a valóságot, amelyet mindig is keresett. A fentebb már jelzett interjúban így beszélt a mostani munkájáról:

„Illés Sándor atyával több mint tizenöt éve működtetjük a Római Katolikus plébániát, az Ősök Házát. Itt a térség tárgyi és szellemi értékeit gyűjtjük, mutatjuk be. Nem egyszerűen egy »múzeumról« van szó, vagy »skanzenről«, hanem interaktív és nonprofit élettér működik itt, amely segít az odaérkezőnek megismerni a »falut«, a vidéket, a hagyományt. Működik ezen a helyen pékség és rádió, ide eljöhetnek, és aktívan részt vehetnek a kenyér sütésében. Több mint 200 ezer ember fordult meg nálunk az elmúlt tizenöt év alatt.”

Ebben a házban „a Jézuskától a géppuskáig” minden van

– legalábbis Badár Sándor meghatározása szerint.  

Gyógynövényes kert, őrlőmalmok, a népi gyógyászat és a kolostori gyógyászat régi írásos emlékei, illóolajok, házi készítésű szappanok, negyvenféle háziecet… 

Arról még nem is esett szó, hogy a zsidó kultúra emlékeit is kutatja a Káli-medencében, és Bede Róbert mesterszakáccsal együtt járja az országot, régi népi ételeket főznek együtt, kulináris kultúrtörténeti előadásokkal tarkítva a gasztronómiai élményt.

Igazi reneszánsz ember lett a szentesi kisfiúból, aki minden pillanatban értéket teremt. 

Talán nem véletlen, hogy épp egy 650 lelkes faluban valósította meg a céljait, nem pedig a kereskedelmi televíziós és a filmes sikereiben éli meg azt, hogy létrehozott valamit. Az igazi elismerést az jelenti számára, hogy Taliándörögdre vitte mindazt, amit máshol kapott. Például a szobafestő apukájától azt a tudást, hogy képes volt a plébániát saját kezével felújítani, és az 1762-es barokk falat öt héten át restaurálta. Neki köszönhetjük például azt is, hogy tudjuk, mit néztek majd' háromszáz évvel ezelőtt az eleink.

Adjon még neki elegendő erőt a Teremtő ahhoz, hogy ezt a fontos, és a szó szoros, legnemesebb értelmében vett népművelő munkát sokáig folytathassa!

Boldog születésnapot, Bandi!

Kiemelt kép: YouTube

Both Gabi