„Nincs az az isten, hogy én ezt végignézzem!” – hangzott a fürdőből az erőteljes reakció, amikor közöltem, hogy kezdődik a Dancing with the Stars, és kritikát kell róla írnom. „Fákhundó Áráná…” (ezt követte egy bazmeg, de azt nem írhatom le.) 

Mondjuk, azt én sem értem, miért kell több mint húsz évvel ezelőtti sorozatsztároknak csúcsgázsit fizetni azért, hogy iderepüljenek a világ másik végéről. Ekkora büdzséből néznénk inkább, hogyan táncolnak olyan köztiszteletben álló személyiségek, akik még szerepelhetnek a TV2-n. Ehelyett nagyrészt a megszokott arcokat kaptuk, akik egyébként is sok helyen vállalnak szereplést. Persze a műsor lényege így is érvényes: mire képes egy jó (tánc)tanár a rábízott, esetenként ügyetlen és tehetségtelen nebulóval.

Ha ebből nem látják a politikusok, milyen feladatot vállalnak magukra országszerte a tanárok, akkor semmiből. 

Mert a képernyőn szereplő táncosok tudása vitathatatlan, tényleg lenyűgöző nézni ezeket a gyönyörű és tehetséges embereket mozgás közben, és igazából azt is látni akarom, mit tudnak kihozni az amatőr partnereikből, hiszen ez lenne ennek a show-nak a lényegi része.  

 

Helyette mire irányul a reflektor? A brutál gázsiért leszerződtetett, hajdani szappanoperasztárra, akinek semmi keresnivalója a magyar zsűriben, nem is érted, hogy kerül oda, mert még csak az sem derül ki csattanóként, hogy tud táncolni. A tolmács hangja ráadásul nagyon zavaró (hogy értsük is, amit mond). Valószínűleg a bemondásai is előre egyeztetettetek, mert ilyen villámgyorsan senki nem tud fordítani (értsd: szinte egyszerre beszél a tolmács Aranával), bár azokat a közhelyeket, amiket elpufogtat, felesleges is megjegyezni. Kicsit olyan érzésem van, amikor nagy csinnadrattával bejelentik majd felkonferálják a világsztárt, mintha egy South Park-részben lennénk, és csak ki akarnák gúnyolni: ugyan mitől lenne világsztár egy régi brazil szappanopera színésze?

De ha már a Vad Angyal-sorozatot húzták elő, amit anno tényleg szinte mindenki nézett, akkor miért nem Natalia Oreirót szerződtették, aki nem mellékesen kiváló énekesnő? Az nagyobbat szólt volna. 

A zsűri összetétele egyébként is változott, kikerült Molnár Andrea, helyére érkezett Szente Vajk, és szerződtették Juronics Tamást is a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjét. Ja, meg Ördög Nórát, aki korábban tíz évig versenytáncolt, és egyébként is a TV2 arca, tehát kábé automatikus belépője van a zsűri asztalához. Juronics miatt viszont elhiszem (ha csak egy pillanatra is), hogy lesz a jópofáskodáson kívül valódi ítészkedés is. De a műsort leginkább a kellemetlen és erőltetett, túlságosan hosszúra nyújtott poénkodások jellemzik. 

Mondjuk, Szente Vajk mondott egy jó poént. Amikor a legelején felkonferálták a párokat, és mindenkinek felsorolták a titulusát, is, például ki hányszoros bajnok, akkor Facundo megjegyezte: „mennyi bajnok egy színpadon!”, mire Vajk: „látod, ez Magyarország!” Majd nevetés. Az este egyetlen pontja volt, ahol tényleg felkacagtam, „a többi néma csend”.

A műsorvezetők párosa nem változott: Kiss Ramóna csodás, mint mindig és szerintem jó műsorvezető, tényleg képernyőre való,

Stohl Andrással kapcsolatban viszont az a véleményem, hogy egy igazán nagy színész kínos hattyúdalát nézhetjük évek óta az állami pénzekkel kitömött kereskedelmi csatornán. Egy szó van rá: fájdalmas. De mindegy, ahogy nagyanyám mondaná: „ő dóga”

Nézzük a produkciókat!

Nem elemezném végig, inkább csak kiemelném Csobot Adélt, aki szó szerint felszántotta a színpadot. Az nem most fog kiderülni, mennyire etikus egy korábbi profi táncost szerződtetni egy alapvetően amatőröket felvonultató műsorba, de az is igaz, Adél nem tánccal futott be, és öröm volt nézni a produkcióját. Az efféle előadások nélkül tényleg elviselhetetlen lenne a show. 

A fellépők egy részéről azt sem tudtam, kicsoda (én szegénységi bizonyítványom), például Pap Dorci esetében, de a képernyőről az jött le, ő is halálosan unja az egészet. Vavra Bencét szintén nem ismertem, és Berki Renátáról is csak most derült ki, hogy nem influenszer, hanem „üzletasszony”. Tudom, hogy ez a show is a bulvárral kooperál, értsd: az a jó, ha minél több cikk jelenik meg róla a szennylapokban. Mazsi pedig tökéletes alanya ennek, hiszen az egész életét ott éli, bár most azt nyilatkozta, hogy soha többé nem fogja megmutatni a magánéletét (ehhez képest az egyéves kislányával pelenkacsomagok mellett vigyorog az Instán, de mindegy.) 

Egyébként rettenetesen táncol, de én se csinálnám jobban, tényleg nagy bátorság kell ahhoz, hogy ezt az egyik legnagyobb kereskedelmi csatornán megmutassa valaki. 

Azt értékelem, hogy a paralimpikon úszó, Iván Bence is helyet kaphatott ebben a show-ban, remélem nem azért, hogy meglegyen a kvóta – erről Pásztory Dóri ÍRT egy remek anyagot korábban, érdemes elolvasni, hogy teljesebb képet kapjunk erről az olvasatról is.

Egy adás után természetesen még nem lehet látni, mi ennek a műsornak a kifutása, tehát azt, hogyan tanítják meg őket valóban táncolni (kinek-kinek tudásához mérten.) Most még csak annyit látunk, honnan indulnak a versenyzők, és ezek az emberek tényleg sokat próbálnak, és készülnek erre a műsorra, ezt nem lehet tőlük elvitatni.

Érdekes majd csak onnantól lesz talán, amikor már látjuk, hova jutnak el, de nincs az az isten, hogy még egy részt megnézzek belőle–mert vége lesz a párkapcsolatomnak

Képek:  TV2

Szentesi Éva