Az Egyesült Királyság uralkodójának unokája

Amikor Károly herceg 1948. november 14-én megszületett, édesanyja még nem volt királynő. Mivel a leendő II. Erzsébet után Károly eredetileg nem örökölhetett titulust, ezért nagyapja, VI. György uralkodói rendeletben szabályozta, hogy lányának a születendő gyerekei viselhetik a királyi herceg, illetve hercegnő címeket.

Trónörökösként később megillette a Wales hercege és Chester grófja cím, emellett az uralkodó legidősebb gyerekeként hagyományos, a mindenkori trónörököst megillető rangokat is kapott.

1969. július 1-jén megkapta a walesi hercegi címet – Fotó: Getty Images / Anwar Hussein

Károly az északkelet-skóciai Gordonstoun Schoolba járt, ugyanabba a bentlakásos iskolába, amelyben az apja, Edinburgh hercege is tanult korábban, és amiről a brit uralkodó saját bevallása szerint nem őriz szép emlékeket.

Ezt követően Károly a Cambridge-i Egyetemen tanult tovább, ahol antropológiából, régészetből és történelemből szerzett diplomát – ezzel pedig ő lett az első brit uralkodó, akinek egyetemi végzettsége van. 

1969 áprilisában a Windsor-kastély előtt – Forrás: Getty Images / Fox Photos

Egyetemi évei után csatlakozott a Királyi Haditengerészethez, amelynél öt évig, 1971 és 1976 között tisztként szolgált, emellett helikopterpilóta-engedélyt is szerzett.

Egy mesebeli házasság, amelynek a következményeivel sokáig küszködött a királyi család

Fiatalkorában a herceg arról volt ismert, hogy több, jómódú családból származó nővel is közeli kapcsolatba került. Végül 1981-ben, 32 évesen vette feleségül az akkor mindössze 20 éves Lady Diana Spencert. Az esküvőt világszerte több mint 750 millióan követték a képernyőkön keresztül, a közkedvelt párnak később két fia született, Vilmos 1982-ben, Harry pedig 1984-ben.

Diana hercegnével és két fiukkal: Vilmossal és Harryvel 1985-ben – Fotó: Getty Images / Mirrorpix

A mesésnek tűnő kapcsolat szomorú véget ért, a pár útjai 1992-ben szétváltak, nem sokkal azután, hogy Diana rájött, férje hosszú ideje viszonyt folytat gyerekkori szerelmével, Camilla Parker Bowlesszal. A hercegné és a walesi herceg közötti, részben a nyilvánosság előtt zajló konfliktusok következtében Károly imázsa erősen megroppant.

Nyolc évvel Diana tragikus halála után, 2005-ben végül feleségül vette szerelmét, a britek pedig szép lassan egyre inkább elfogadták kettejüket.

Károly és Kamilla házasságkötésük napján – Fotó: Getty Images / Anwar Hussein

A zöld herceg

Károly, akit sokáig hűtlen férjként tartottak számon, mindent megtett annak érdekében, hogy javítson saját közmegítélésén. Szívügye mindig is az éghajlatváltozás ellen folytatott harc volt, ennek kapcsán húszéves kora, vagyis 1968 óta szólal fel rendszeresen.

Az azóta eltelt évtizedekben a téma egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, sőt egyenesen politikai kérdéssé vált.

Joe Biden amerikai elnök szerint Károly volt az, aki állandó kiállásával „elindította” a klímaválság kezelését, nélküle a környezetvédelemért folytatott harc közel sem lenne azon a szinten, ahol ma.

Fiával, Vilmos herceggel, 2004-ben – Forrás: Getty Images / Tim Graham

2007-ben Károly létrehozta a Prince’s Rainforests Projectet, hogy felhívja a figyelmet az erdőirtásra, de ő az Egyesült Királyságban a WWF elnöke is. Hatalmas vidéki birtokán, a Highgrove Gardensben biokertet működtet, és kampányt folytat a biogazdálkodás népszerűsítéséért is. Emellett kiemelkedő támogatója volt a 2015-ös párizsi klímaegyezménynek, és 2019 decemberében stílszerűen egy tea mellett vitatta meg az egyezmény fontosságát Donald Trumppal, amikor a korábbi elnök azt fontolgatta, hogy kivezeti az Egyesült Államokat a paktumból.

A következő hónapban a Davosban megrendezett 2020-as Világgazdasági Fórumon Károly erőteljes beszédet mondott, amelyben a következő kérdést szegezte a közönségnek:

Úgy akarunk bevonulni a történelembe, mint azok, akik nem tettek semmit, hogy visszarántsák a világot a szakadék széléről, pedig megtehették volna? Én biztosan nem.”

A fiai és Sir David Attenborough társaságában – Fotó: Getty Images / John Phillips

A különcnek tartott Károly gyakran került vitás helyzetek középpontjába

2005-ben, II. János Pál pápa temetésekor ellenérzést váltott ki azzal, hogy kezet fogott Robert Mugabe zimbabwei diktátorral, aki kampánya során többször is éles kritikával illette Nagy-Britanniát. Később, a tízévnyi pereskedés után nyilvánosságra hozott, Tony Blair kormányának tagjaihoz intézett levelekből nyilvánvalóvá vált, hogy

a trónörökös némileg beavatkozott politikai ügyekbe, ami teljes mértékben szembemegy a királyi család semlegességének hagyományával.

2017-ben őt is elérte a Paradise Papers-botrány, amelyből kiderült, hogy a saját magánalapjait kezelő Károly több millió eurót fektetett be offshore cégekbe a Kajmán-szigeteken. Tavaly júliusban aztán egy újabb ellentmondás közepén találta magát, amikor azzal vádolták, hogy egymillió fontot fogadott el Oszama bin Laden családjának tagjaitól jótékonysági célokra. Népszerűsége ekkor jelentősen visszaesett, messze lemaradva idősebb fia, Vilmos mögött. 

A kritikák ellenére a királyi család ökoharcosaként folytatott küzdelme miatt Károly az elmúlt években továbbra is úttörő szerepet játszott a zöldügyekben

A 2021 novemberében, Glasgow-ban megrendezett COP26 csúcstalálkozón arra kérte az országokat, hogy az iparágakkal együttműködve dolgozzanak az éghajlatváltozás elleni megoldásokon.

Az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése nagy veszélyt jelent, és a világnak „háborús alapokra” kell helyeznie az ezek ellen folytatott küzdelmet, mondta akkor.

Károly mindezek mellett a genetikailag módosított növényektől kezdve a homeopátiás szerekig egy sor kényes kérdésben szólalt már fel nyíltan. Ez megosztóbb alakká tette őt, mint édesanyja volt, aki uralkodása alatt alig-alig foglalt állást, azonban Erzsébet legendás képessége, hogy ne sértse meg és ne idegenítse el az embereket, sokkal inkább volt stratégiai jelentőségű.

Faültetésen – Fotó: Getty Images / Pool

Az új király uralkodási ideje sokkal rövidebb lesz, mint elődjéé, hosszú és jól ismert elkötelezettsége a zöldügyek iránt azonban minden bizonnyal fémjelzi majd a brit trónon töltött éveit.

A környezetvédelem érdekében tett erőfeszítéseinek köszönhetően, amelyek miatt egykor különc hírében állt (állítólag minden elültetett fa ágát megrázza, és minden jót kíván neki), Károly most mégis rendkívül alkalmasnak tűnik a szerepére.

Egy olyan korban, amikor az éghajlatváltozás kezelése a legtöbb fejlett ország számára elsőrendűvé vált, és amikor a téma rendszeresen az első helyen szerepel a fiatalabb nemzedékek aggodalmainak listáján, talán épp egy zöldkirály az, akire szüksége van az embereknek – nemcsak Nagy-Britanniában, de a világ minden táján.


Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images / WPA Pool / Pool

Mózes Zsófi