„Azon gondolkodtam, láttam-e már hasonlót életemben” – A szabadtéri előadások kulisszáiba vezet Csepelyi Adrienn

–

Miután megszárítkoztam és felocsúdtam a kábulatból, azon gondolkodtam, láttam-e már hasonlót életemben. Focimeccsen például igen, de ott ugye megvan a valós idejű tét: vagy akkor állsz ott a lelátón, vagy nem. De az, hogy 4000-4500 ember közül alig néhányan szállingózzanak el, miközben tényleg zuhog az eső, egészen lenyűgözött. Jó esetben a Nabuccót az ember szinte bármikor megnézheti a legtöbb operaházban.

Körbekérdeztem hát az ismerőseim között, ki miért szereti a szabadtéri előadásokat, komolyzenei koncerteket. A leggyakoribb válaszok az alábbiak voltak:

• nem olyan feszengősek, mint a zárt térben rendezett programok, emiatt bátrabban választanak olyat is, ami kívül esik a komfortzónájukon;

• hangulatos, romantikus a szabad ég alatt élvezni az előadást;
• közben élvezhetik a jó időt és a friss levegőt;
• sokfelé lehet közben piknikezni, borozni stb.;
• sokkal nagyobb volumenű produkciókat láthatnak így a szabad ég alatt.

Más lépték

Ez egy nagyon fontos szempont: szabadtéren ugyanis egészen más léptékben gondolkodhat rendező, világosító, díszlettervező egyaránt. Sőt, muszáj is alkalmazkodnia azokhoz a kihívásokhoz, amelyekkel szembesül egy ilyen produkció létrehozásakor.

Hogy szemléltessem, íme, néhány adat az általam látogatott opera-előadásról:

• a színpad teljes területe 7000 négyzetméter – a szólisták beépített adóvevővel a testükön lépnek fel, hogy ha eltévednek, akkor a fülükbe mondhassák, merre menjenek;

• a színpadhoz és a díszlet vázához összesen 44 tonna fát használtak (amit lehet, ebből évről évre újrahasznosítanak!);
• a nyári produkciókhoz húsvétkor kezdik ácsolni a szerkezetet.

Az operáknál és musicaleknél, ahol nagy tánckar és/vagy kórus lehet a színen, ez persze csodálatos lehetőségeket nyit meg: gondoljunk csak bele, mennyivel látványosabb, magával ragadóbb az Álarcosbál, a Traviata vagy épp a West Side Story egy-egy tömegjelenete, ha nem 100, hanem akár kétszer annyi táncos, kórista ad bele apait-anyait.

Megoszlanak a vélemények

Azt azért nem szabad eltitkolni, hogy a komolyzene-rajongók egy része kifejezetten utálja a szabadtéri koncerteket, opera-előadásokat. Ennek magyarázata is van: nyílt térben egyszerűen muszáj hangosítást használni, és az olyan minőségű technika, amellyel igazán élvezhető a produkció, iszonyú drága, ezért nem mindenhol garantált a tökéletes hangzás, ami (egyébként érthető módon) nem jön be a műfaj keménymagjának.

A kérdés persze az, kell-e egyáltalán audiofil szempontok szerint megítélni egy olyan műfajt, amely eleve ki van téve az időjárás viszontagságainak. (Az eső mellett a szél is jócskán befolyásolhatja.)

Hajlok arra, hogy sokkal fontosabb azt néznünk, milyen sok ember van, aki a hasonló előadásokon kedvel meg egy-egy olyan műfajt, amelytől addig ódzkodott, vagy amelyre jegyet se mert venni korábban.

Voltam már a lengyelországi Wrocław olimpiai stadionjában olyan Álarcosbálon, ahol komolyabb pirotechnika volt, mint egy könnyűzenei fesztiválon – szerintem ezek az ingerek sokat adnak ahhoz, hogy (a zene szépsége által megnyerve) sokan ősszel, immár zárt térben is vállalkozzanak egy-egy operára, musicalre stb. Gyakran ugyanis épp a technikai truváj nyűgözi le a közönséget.

Néhány éve a Varázsfuvolát néztem szintén Szentmargitbányán, és rendkívül tanulságos volt, milyen lelkesedéssel reagáltak a követőim az Instagram-sztorimra, amelyben megmutattam, milyen szürreálisan gyönyörű díszletek közt énekeltek a szólisták. Záporoztak a döbbent emojik, a kérdések, hogy hogyan lehet ide eljutni, jegyet venni stb. Volt, aki visszajelzett arról, hogy már abban az évben megnézte az előadást, de olyat is tudok, aki azóta már a sokadik operáját nézi ugyanitt, pedig előtte alig volt dolga a műfajjal.

Első kézből tapasztaltam hát, hogy nem szabad elhamarkodottan ítélni: a zenés színház rendkívül drága mulatság (a szokásos összetevőkön túl zenekar, kórus, tánckar stb. kell hozzá), így a fennmaradásához nagyon fontos, hogy szélesebb körben is népszerű legyen.

Ehhez egy-egy olyan látvány, mint a mörbischi tó vizén álló musicaldíszlet vagy a Torre del Lagó-i Puccini Operafesztivál szintén vízi színpada rengeteget tud adni. Igaz, cserébe nem könnyű kenyér ez…

Technikai nehézségek

Ahhoz, hogy értsük, mennyire felesleges kőszínházi produkciókhoz hasonlítgatni, nézzük meg, milyen technikai megoldásokra van szükség ahhoz, hogy létrejöjjön például ez a produkció:

• mivel az, hogy a 80 fős kórus valamennyi tagját megfelelő hangminőségben kihangosítsák a színpadról, annyira drága lenne, hogy nem térülne meg, a színen statisztákat látunk, az énekkar pedig a színfalak mögött, egy külön épületben énekel, ezt a hangot vezetik ki a díszletbe beépített hangfalakon keresztül;
• a zenekart értelemszerűen nem hallanák ekkora területen az énekesek, így a muzsikusok (magyarok!) egy másik épületben játszanak;
• a karmester értelemszerűen ott vezényli őket, ugyanakkor a szólistáknak fontos látniuk, mikor kell belépniük. Ehhez a nézőtér végébe felszerelnek egy kivetítőt, amin látszik a karmester;

• igen ám, de a kép csúszása miatt a maestrónak be kell gyakorolnia, hogy mennyivel előbb kell intenie, mint a valódi belépés, hogy az énekesekhez pont jó pillanatban érkezzen a mozdulat!

Szerintem ez lenyűgöző. És azt hiszem, nem is összehasonlítható azzal, ami egy zárt térben, kőszínházban történik – hiszen teljesen más műfajról van szó.

Arról nem is beszélve, hogy egy énekesnek a hangja a legnagyobb kincse, így rendkívüli kitartásra és eltökéltségre vall, ha valaki vállalja, hogy esőben, szélben is helytáll. Természetesen az is érthető és jogos, ha valaki nem kockáztat, és fontos tudni, hogy a rendezők sokszorosan odafigyelnek mindenki testi épségére, beleértve a közönséget is. A kulisszák mögött ilyenkor hatalmas konténerekben áll a víz és mindenféle egyéb oltóanyag tűz esetére, mindenütt biztonsági őrök vigyázzák a tömeget, stb.

A távolság miatt a színészek, énekesek természetesen kénytelenek más színészi eszközökkel, másfajta mozgással dolgozni (különösen, ha a közönség számára nincs kivetítő), ugyanis ekkora térben egészen másként érvényesülnek vagy sikkadnak el mozdulatok. Érthető módon tehát az effajta produkcióktól senki ne a leheletfinom rezdüléseket és nüanszokat várja.

Sokkal inkább a színháznak, a szórakozásnak azt az ősi, semmihez nem hasonlítható formáját, amelyet már az ókori teátrumokban is olyan nagyon élveztek a nézők. Csak nekünk már sokkal látványosabb eszközeink és másfajta műveink vannak erre. 

Kívánok nektek sok-sok kellemes, langyos, esőmentes nyári estét, és ugyanennyi látványos, jól hangzó, szórakoztató előadást, koncertet hozzá! 

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép: Jelenet a Nabuccóból – Forrás: Jerzy Bin