A síron túl is üzen a hangja – 99 éve született Réti József operaénekes

–

Nem vagyok komoly operarajongó

Leginkább a csöndet szeretem, mégis vannak korszakaim, amikor kizárólag komolyzenét hallgatok, olyankor viszont sokszor és sokfélét. Bár tényleg nem mondhatnám, hogy különösebben járatos lennék ebben a világban, de Réti József hangját és alakját valamikor a húszas éveim elején ismertem meg, amikor megszállottan hallgattam mindent és bármit Mozarttól, persze még bakeliten.

Ez itt épp a Don Giovanniból Don Ottavio áriája Réti József előadásában és Medveczky Ádám vezénylésével, de bármelyik felvételét érdemes meghallgatni, már az első hangokból kiderül, hogy minden szerepét óriási átéléssel és hatalmas technikai tudással adta elő.

Nem volt egyenes az útja a zene felé

Románia mélyén született a két világháború között 1925. július 8-án, és akkor még nem is Rétinek hívták, hanem Rédl volt a neve. Édesapja Ploieşti-ben, dolgozott olajmérnökként. Az erdélyi szász polgári család az apa munkája miatt került az iparterületre Szatmárról, három testvére közül ő volt a legidősebb, öccse és húga mellett. Németül, románul és magyarul is anyanyelvi szinten beszéltek mindannyian, ez a soknyelvűség később nagyon jól jött Réti József zenei pályáján. 1949-ben magyarosította a nevét: Kodály Mátrai képek című vegyeskari művének egyik dalában szerepelt ez a sor: a „réten, réten, sej, a tari réten”, ebből kapta az ihletet ahhoz, hogy Rédl helyett Réti legyen a neve.

A háború közeledtével biztonságosabb területre költöztek, Nagykanizsára telepedett a család, majd Bázakerettyén éltek néhány évig. Csurgóra járt a Református Gimnáziumba, ahol azóta is híven őrzik az emlékét. Az úgynevezett kisinternátusban töltötte az első gimnáziumi éveket.

„Érdekes módon Réti Józsefet egy matematikaszakos tanár, Cser Andor kezdte bevezetni a zene birodalmába, de járt Rácz Dezső iskolai énekkarába és tanult zongorázni Rácz Dezsőnétől. Nem egészen öt évi itteni tanulás után az édesapát Budapestre helyezték, így Réti ott fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Ám csurgói osztálya rendkívül összetartó volt, így őt aztán a későbbiekben is úgy kezelték, mintha velük érettségizett volna. Ragaszkodásukat mutatja az internátusi emléktábla. De már korábban is számontartották őt, még a rendszerváltás előtt Csurgó kertvárosában utcát neveztek el róla, s ebben is »benne volt a kezük«. Mostanra az ő nevét viseli a zeneiskola is, amelyben már nemcsak zenét oktatnak, hanem egyesített művészi iskolaként társművészeteket is” – írta egy csurgói blogger, amikor 2013-ban felavatták az emléktábláját.

Budapesti élet

1942-ben költözött a család Budapestre, mert az édesapját ide helyezték, így a pesterzsébeti Kossuth Gimnáziumban érettségizett, de a csurgói osztályközösséggel is tartotta a kapcsolatot, már amennyire ez a háborús körülmények miatt lehetséges volt. A fővárosban egyértelműen kiderült, hogy komoly zenei tehetség, érettségi után mégis a Műszaki Egyetemre járt másfél évig, de aztán otthagyta, és a Zeneakadémiára nyert felvételt.

„Réti kezdetben zeneszerzést tanult, mesterei Lisznyay Szabó Gábor és Faragó György voltak. Később a Liszt Ferenc kórus tagja lett. Elmondása szerint pécsi IX. szimfónia koncert hozta meg életében a döntő fordulatot, ekkor határozta el, hogy énekes lesz. 1949-től a Honvéd Együttes, 1953-tól a SZOT Együttes énekkarának tagja. Az Operához 1953-ben került, előbb ösztöndíjasként, majd 1973-as haláláig magánénekesként” – írta róla Ókovács Szilveszter a tavalyi Magyar Örökség díj laudációjában. 

Más források szerint Sipos Jenő tanítványaként, kitüntetéssel vehette át a diplomáját 1953-ban, majd két évig még az operatanszakon folytatta tanulmányait.

Kóristából szólista

Kezdetben a Honvéd Művészegyüttes kórusában énekelt, ám hamar szólistává vált, 1953-tól pedig már a Magyar Állami Operaház tagja lett. Első szerepében kevés lehetőséget kapott, a Bohémélet játékkereskedőjeként egyetlen ismétlődő sort énekelhetett Parpignolként. Tóth Aladár, az akkori igazgató is türelmet kért még tőle, így beérte az apró szerepekkel, de belül már készülődött az igazán nagy megmutatkozásra, ami viszonylag hamar el is érkezett, még ha nem is hazai terepen.

1956-ban is elismerték a berlini Schumann-versenyen egy kitüntető oklevéllel, de az 1957-es moszkvai Csajkovszkij-énekversenyen, már első díjat kapott.

Tito Schipa, a nemzetközileg elismert zsűrielnök, nem csupán az első díjjal tüntette ki, hanem életre szóló tanácsokkal is ellátta a kivételes énekest, aminek következtében végre Magyarországon is lehetőséget kapott.

Almaviva gróf volt az első főszerepe A sevillai borbélyban, a szakma és a közönség pedig végre megadta neki azt az elismerést, amit már régóta megérdemelt, mindenki ünnepelte a régi nagy nevű énekesek között szereplő egyetlen fiatal és alig ismert művészt. 

Szintén 1957-ben kezdett el oratóriumokban is tündökölni, ehhez pedig igen jól jött az, hogy kivételesen tisztán beszélt, nagyon gyorsan tanult, és szinte éteri magasságokba szállt lírai tenorja. Több mint száz oratóriumban szerepelt, később pedig a kortárs zeneszerszerzők is az ő hangjában gondolkodtak. Petrovics Emil Lysistrate és Jónás könyve című oratóriumai, valamint Vass Lajos Mathias Rex oratóriuma is Réti hangjára íródott 1971-ben. Réti halála után azonban Vass Lajos kénytelen volt átdolgozni az oratóriumot, mert senki más nem tudta elénekelni azokat a regisztereket, amelyek neki játszi könnyedséggel mentek.

Bartók Cantata profanája is úgy szólalt meg az ő hangján, hogy amíg élt, senki más nem lépett föl ezzel a művel, hisz nem voltak képesek elérni azt a szintet, amit Réti József mély átélése adott.

„Sokan mondták, hogy a világon nagyon kevesen tudják énekelni Bartóktól a Cantata profanát – mesélte a lánya, Réti Ágnes később egy interjúban.

Töretlen siker

Énekesi pályáját egyöntetűen méltatta a komolyzenei szakma minden elismert szakértője, emellett a visszaemlékezésekben sokan kiemelik emberi nagyságát is.

„Másik, világviszonylatban is párját ritkító produkciója Bach János-passiójából az Evangélista megformálása, amelynek köztudottan nehéz az előadásmódja. Várnai Péter így írt Réti passió-felvételéről a Magyar Hírlap hasábjain: »Éneklése a hangszerjátékos zenei biztonságával szólalt meg… Az evangelista tolmácsolásának nem a muzikalitás és nem a szép hangi teljesítmény a fő értéke, hanem az a hihetetlenül feszült és változatos kifejezési skála, amelyet megvalósít… Néha egy-két mondaton belül tudta váltani a hangszínt, az árnyalatot, a dinamikát és ezzel tökéletes jellemképet adott a passió szereplőiről«” – idézte Jánosi Ildikó az Opera-világ hasábjain megjelenő átfogó írásában a művész halálának negyvenedik évfordulóján az egyik korabeli kritikust.

All-round énekes

Szorgalmáról, alázatáról és elhivatottságáról ódákat zengtek a munkatársai.

Állítólag, egy teljesen ismeretlen darabot is képes volt előadni este, ha aznap délelőtt megkapta a kottát. A német nyelvű darabokat is kifogástalan kiejtéssel énekelte, Schumann dalciklusát, A költő szerelmét különösen szerette, de az olasz nyelvű áriák sem okoztak számára gondot.

Jánosi Ildikó írta a már idézett méltatásában:

„Az operák közül is elénekelte valamennyi »szerepálmát«: Mozart-hősöket: Ferrandót (Così fan tutte), Don Ottaviót (Don Giovanni), Belmontét (Szöktetés a szerájból); bel canto szólamokat Donizetti és Rossini operáiban: Ernestót (Don Pasquale), Nemorinót (Szerelmi bájital), Edgart (Lammermoori Lucia), Ory grófját, Almavivát (A sevillai borbély). Fontos szerepe volt még Paolino (Cimarosa: A titkos házasság), Lyonel (Flotow: Márta) és Fenton (Verdi: Falstaff). Később Puccini-hősöket is megformált: Rodolphe-ot (Bohémélet), Des Grieux-t (Manon Lescaut), és karakterszerepekben is nagy sikert aratott, mint Dávid (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok), Pong a Turandotban, a Kapitány (Berg: Wozzeck), illetve Monostatos A varázsfuvolában – érthetetlen, hogy ebben a műben színpadon nem énekelhette el Taminót, csupán rádió- és lemezfelvételen. […] Ory grófja – Albert István, Film Színház Muzsika, 1960. március 25.: »Réti József végre értékes olaszos lírai tenorjának megfelelő szerephez jutott. Teljes biztonsággal énekli a nyaktörően magas fekvésű áriákat, hangjának hajlékonysága, fénye, ereje igen jól érvényesült. Viharos sikere őszinte és nagyon megérdemelt«.”

A tanítást is szenvedéllyel végezte

1964-ben kezdett tanítani a Liszt Ferenc Zeneakadémián, Rösler Endre utódjaként, docensként fejezte be a tanári pályafutását. Bár szigorú pedagógus hírében állt, de a szüneteket nem a tanáriban töltötte, hanem a diákjaival, hozzáértése mellett kiváló humorát is dicsérték a tanítványai, sőt, ő honosította meg azt a szokást, hogy együtt lépett fel a diákjaival. A mester és a tanítványok ugyanazon a színpadon szerepeltek, együtt vitték vásárra a bőrüket, ez pedig mindannyiuk előnyére szolgált.

Az utolsó öt éve a betegség jegyében telt

Mindössze negyvennyolc év adatott neki, és az utolsó ötöt már a betegség határozta meg

Így mesélt erről a lánya, Réti Ágnes a korábban jelzett interjúban:

„Vidám ember volt. Amikor kórházban volt, mindenki tudta melyik kórteremben fekszik, mert kihallatszott a nevetése. […]

Mindenkinek, még a családnak is döbbenet volt, hogy ennyi jutott Édesapámból. A betegség okát csak a közvetlen családorvos tudta, de ezt még a családnak sem mondta el, tapintatból, mert tenni nem tudtak semmit.

[…] A betegsége halála előtt öt évvel kezdődött. Előadásokon lett rosszul, Bécsből mentő hozta haza, de nem volt hajlandó tudomást venni a betegségéről. […]

Fáradékony, aluszékony volt, mégis tagadta, hogy beteg lenne. Soha egyetlen próbát vagy előadást nem mondott le, csak közvetlenül a halála előtt, a Karácsonyi oratórium próbáját. […]

A mája volt beteg, persze születtek rosszindulatú pletykák, hogy ivott. Nem volt italozó ember, tizennégy éves korában fertőző májgyulladás támadta meg, későbbi betegsége ennek következménye volt.”

Kiállt az elveiért

Réti József annyira elégedetlen volt az Operaház vezetőségével, hogy csak szerepekre szerződött, a tagságát felmondta, és inkább a világot járta. Keveseknek engedték meg ezt abban az időben, de biztosak voltak benne, hogy mindig visszatér, mert bár bőven lett volna lehetősége arra, hogy külföldön élve nemzetközi karriert futhasson be, mégis nagyon szerette a hazáját.

Ő a „tűrt” kategóriába tartozott a három t-ből, ez azt is jelentette, hogy állítólag háromszor is kihúzták a nevét a Kossuth-díjra felterjesztett művészek listájából.

Ragaszkodott hozzá, hogy Petrovics Emil legyen az Operaház igazgatója, mert az ő szakmaisága megkérdőjelezhetetlen volt. Ezt sajnos már nem érhette meg, mert 1973. november 5-én elvitte a betegség.

Az emléke még mindig él

A Magyar Állami Operaháztól posztumusz Örökös Tagságot kapott, valamint tavaly a Magyar Örökség díjat is, 2002-ben pedig a Nemzeti Kegyeleti Bizottság örökre megváltotta a Farkasréti temetőben Réti József síremlékét. Szabó Iván szobrászművész a Cantata profana szarvassá vált fiúival díszítette a szobrot, a sírfeliraton pedig a Bartók-mű utolsó sora szerepel: „Csak tiszta forrásból!” A legszebb persze mégis az, hogy egy maroknyi lelkes zenerajongó külön Facebook-csoportban gyűjti Réti József emlékezetes felvételeit és szerepeit.

Herbert von Karajan nevelt lánya, Monique Montagne, 1990 nyarán A bal lábam (My left foot) című filmet nézte, amelynek főcímében felhangzik néhány ütem „Un’aura amorosa” a Così fan tuttéból.

Annyira elvarázsolta ez a néhány hang, hogy lázas nyomozásba kezdett, és hónapok kitartó munkájával kiderítette, ki énekelte azt a szólamot. Akkor Réti már tizenhét éve csak az égben énekelt, Monique Montagne mégis Magyarországra utazott, elment Réti síremlékéhez, megkereste az özvegyét, és alapos kutatómunkával egy hosszú filmet készített Réti Józsefről, majd pedig 1995-ben tanulmányt írt a New Opera Quarterlybe.

Ez is jelzi, micsoda fényes pályát futhatott volna még be ez a csodálatos énekes, ha máshova születik, és hosszabb életet adott volna neki a Teremtő. Így is hálásak lehetünk persze, mert a hangja tényleg mindig itt marad nekünk!

Kiemelt kép: Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Both Gabi