A mamahotel ára: hogyan hat a késői különköltözés a párkapcsolatokra és a felnőtté válásra?

–

A magyar fiatalok viszonylag későn, 27,1 éves korukban költöznek el a szülői házból – derül ki az Eurostat felméréséből. Ezt a money.hu adatai is megerősítik, ugyanis kimutatásuk szerint a 25–34 éves fiatalok 29 százaléka él a szüleivel. Ez tulajdonképpen az európai középmezőny: az északi országokban az együttélési arány 2–5, a mediterrán régióban pedig 50 százalék feletti.

A K&H reprezentatív ifjúsági indexe szerint a 19–29 évesek 40 százaléka lakik még a családi fészekben, ugyanakkor ezen fiatalok harmada prioritásként kezeli a különköltözés tervét. 

Legalább ugyanennyien azonban egyelőre biztosan nem csekkolnak ki a mamahotelből, melynek hátterében a KSH adatai alapján a megnövekedett tanulmányi idő, a munkaerőpiaci elhelyezkedés kihívásai és az anyagi függetlenség megszilárdításának szándéka áll. A különköltözés a legtöbb esetben az egyre fokozódó egzisztenciális szorongás miatt nem valósul meg, amely összefüggésben van az inflációval – derül ki az ifjúsági index kutatásából.

A szülőkkel való együttélés nem feltétlenül rossz dolog

Szeberényi Adrián pszichológus azt mondja, bár a szülőkkel való együttéléssel kapcsolatban sokféle előítélet él a köztudatban, az ilyen típusú tartós együttlakás nem feltétlenül jár nehézségekkel, és egyáltalán nem tekintendő szükségszerűen egészségtelennek.

„Többféle pozitív hatása is lehet, ha valaki felnőttként is a szüleivel él. Az a társas és érzelmi támogatás, amit a családtagok egymásnak tudnak nyújtani, védőfaktor lehet a depresszió ellen, emellett az anyagi stabilitás, melyet a szüleivel élő felnőtt élvezhet, hosszú távon csökkentheti az egzisztenciális nehézségek, illetve a negatív jövőkép miatt kialakuló stressz mértékét” – mondja a szakember. – „A kölcsönös gyakorlati segítség szülők és gyerekük között növelheti a családi kötelék erősségét és csökkentheti az egyéni terheket, ami egyrészt szintén jótékony hatású lehet a stressz szempontjából, másrészt több idő és erőforrás juthat az így élő emberek önmegvalósító tevékenységeire.”

Vagyis, ha valaki felnőttként is a szüleivel él, és a családtagok tisztelik egymás határait és privát szféráját, szabadidejét, a helyzetből mindenki profitálhat. A „gyerek” érzelmi és anyagi biztonságban gazdálkodhat és tartalékot képezhet bevételeiből, támogató hátországgal vághat bele a karrierjébe, a szülők pedig közeli kapcsolatban maradhatnak vele.

Ennek a helyzetnek azonban vannak veszélyei és hátulütői is. „Világos szerepek és határok hiányában konfliktusok alakulhatnak ki a felnőtté vált gyerek és szülei között. Ezek jelentősen akadályozhatják a szüleivel élő felnőtt személyiségfejlődését: önállótlanabb maradhat a szülői kontroll és alacsonyabb fokú felelősségvállalás miatt” – vélekedik Szeberényi Adrián. - „A szülőkkel  való együttélés emellett akadálya lehet a társas kapcsolatok – különösen a romantikus kapcsolatok – kialakulásának is, ez pedig közvetetten az egyén önértékelésére is negatív hatással lehet.”

A szakember szerint az is sokat nyom a latban, hogy a szülők és felnőtt gyerekük életstílusa illeszkedik-e. Ha a szülők korán kelnek, napközben aktívak, a hétvégét pedig jellemzően otthon töltik, felnőtt gyerekük viszont éjjeli bagoly, aki a hétvégén szívesen marad sokáig ágyban, könnyen eszkalálódnak a konfliktusok. Hasonló a helyzet akkor is, ha alkalmi vendéget hívna, vagy a „gyerek” a szülők értékrendjével szemben fogalmazza meg sajátját.

„A nem tisztázott elvárások konfliktusok forrásai lehetnek, melyek növelhetik az együtt élők stressz-szintjét. Ha ezeket a feszültségeket nem tudják oldani, megbeszélni, az a szülő-gyerek kapcsolatra is rossz hatással van” – mondja a pszichológus. – „Nem szabad elfelejteni, hogy a felnőtté válás késleltetése együtt élő szülők–gyerekek esetén akár önértékelési problémákhoz, fokozott stresszhez és szorongáshoz is vezethetnek. Ez persze nem szükségszerű, de létező lehetőség.”

Szeberényi Adrián ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a helyzet hazai értelmezése sok tekintetben kultúraspecifikus, hiszen a nyugati, individuális szemléletmód értékrendjét tükrözik. Más kultúrkörökben – például a konzervatív értékrendű európai országokban, vagy a Közel-, illetve Távol-Keleten az a furcsa és szokatlan, ha valaki nem a szűkebb-tágabb családjával él együtt. 

Szülőkkel élni oké?

Sokféle élethelyzet van, sokféle nézőpont lehet érvényes. Az olvasóim válaszai azonban mégis nagyon egy irányba mutatnak. A negyvenes Feri például azt mondja, sosem ismerkedne olyan harmincas nővel, aki még a szüleivel él.

 „Nem mintha ezzel bármi baj lenne egy ilyen nővel, de azt gondolom, hogyan is lehetnénk kompatibilisek bármi másban, ha én egészen mást, bizonyos értelemben sokkal többet tapasztaltam az életben, mint ő?”

A harmincas Petra is hasonlóan gondolkodik. 

„Megismerkedtem egy sráccal. Elmesélte, hol dolgozik, hol sportol, kik a barátai, mit szeret és mit nem szeret. Azt valahogy nem említette meg, hogy a szüleivel lakik, ez pedig, amikor kiderült, duplán red flag volt. Az is, hogy otthon lakik és az is, hogy elhallgatta előlem” – meséli. – „Elmondtam neki, hogy miért zavar ez engem. Egyrészt azt gondolom, ha én tizenkilenc éves korom óta a szüleimtől külön élek, ha voltam már egyedül és komolyabb párkapcsolatban is, akkor olyan tapasztalatokkal rendelkezem, amelyekkel ő még nem. Másrészt nem tudom elképzelni azt a szituációt, hogy átmegyek hozzá este borozgatni, és közben csevegek az anyjával.”

Márti sokkal megengedőbb ebben a kérdésben. Közel a negyvenhez úgy gondolja, a jelenlegi gazdasági viszonyok között egyszerűen nem lehet alapelvárás, hogy valaki egyedülállóként is önálló lakást tartson fenn.

„Bár valószínűleg megszeppennék, de nem mondanék azonnal nemet egy ilyen kapcsolatra. Ugyanakkor nagyon kíváncsi lennék rá, mennyire áll felnőtt férfiként a helyzethez” – mondja. – „Ha az anyukája egyedül főz, mos, takarít, bevásárol, akkor nagyon gyorsan futok a másik irányba. De ha mondjuk a férfi élettere egy külön lakrész, tisztázott határokkal és támogató együttlétezéssel, akkor az még imponáló is lehet.”

Heni szerint egyáltalán nincs jelentősége annak, ki hol lakik, ha egyébként rendezettek a körülmények.

„Simán ismerkednék olyan férfival, aki a szüleivel lakik, amennyiben az egzisztenciája rendben van. Tehát amúgy van munkája, ad magára és nem azért lakik a szüleinél, mert rájuk szorul, hanem mert például gondozásra szorulnak, vagy mert szinte csak aludni jár haza és értelmetlen külön albérletet fenntartani. Soha nem lehet tudni, miért alakul így az élet, ezért nem utasítanám vissza kapásból a közeledését” – osztja meg gondolatait.

„De ha idővel kiderül, hogy csak azért lakik otthon, mert anyu kiszolgálja, akkor azonnal lépnék.” 

Joci a harmincas évei közepén jár, külföldön dolgozik sofőrként. Hétvégén viszont még a szüleihez megy haza. Azt mondja, gyakran előfordul, hogy a nők abban a pillanatban leírják, hogy kiderül, a szüleivel él. Ezekben az esetekben el sem mondja, hogy egyébként egy családi ház tulajdonosa, de nem él ott, mert egyelőre csak ház van, család még nincs.

„Heti hat napot dolgozom külföldön, legfeljebb egy-két estét töltök otthon, de olyankor is inkább jövök-megyek. Ehhez nincs értelme egy négyszobás házat kifűteni. De idáig általában el sem jutunk. Ha elmondom, hogy otthon lakom, automatikusan azt gondolják, hogy alkalmatlan vagyok az önálló életre” – mondja. – „Ugyanezen az elven nekem nem kizáró ok, ha egy nő a szüleivel él. Lehet, hogy hasonló helyzetben van, mint én. Vagy anyagilag nem áll úgy, hogy továbblépjen. Esetleg pénzt gyűjt egy majdani önálló életre.”

És te, kedves Olvasó, ismerkednél olyan emberrel, aki a szüleivel lakik?

Források ITT, ITT, ITT, ITT, ITT,

Z. Kocsis Blanka