Texasból Hollywoodig

Selena Gomez 1992-ben született a Texas állambeli, Dallas-megyei településen, Grand Prairie-ben – ekkor mindkét szülője még csak tizenhat éves volt. Az eleven, életvidám kislány már kiskorában koncerteket rendezett a nappaliban. Ötéves volt, amikor a szülei elváltak, ezután pedig édesanyjával, Mandy Teefey-vel maradt, aki egyszerre három helyen dolgozott, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Selena már hétéves korától kezdve folyamatosan színészkedett. 2002-ben Demi Lovatóval együtt szerepet kaptak a Barney és barátai televíziós sorozatban, amelyet Selena nem tekintett munkának, sokkal inkább szórakozásnak, ahol egy lila dinoszaurusszal kellett táncolnia és jól éreznie magát. Három évvel később megkapta a Varázslók a Waverly helyből című sorozat főszerepét, emiatt édesanyjával Los Angelesbe költöztek, és innentől kezdve egyenes út vezetett a világhírnév felé. Selenából igazi gyereksztárt csináltak, színészkedett, énekelt, és 0–24-ben promotált valamit, ahogy fogalmaz,

az volt a munkája, hogy tökéletes legyen.

(A showbiznisz gyermekei címmel készült dokumentumfilmről Gyárfás Dorka ITT írt már korábban, mely tanulságos és sokkoló módon mutatja be, milyen megpróbáltatásoknak vannak kitéve azok a hírességek, akik már egészen kiskoruktól kezdve a rivaldafényben élik az életüket.)

A Varázslók a Waverly helyből című sorozatban

Viharos szerelem és mentális zavarok

Miközben megállás nélkül dolgozott, albumokat adott ki, filmeket és sorozatot forgatott, a 2011-es februári Vanity Fair Oscar-bálra az akkor már ügyeletes szívtipróval, Justin Bieberrel érkezett meg, megerősítve a hónapok óta tartó találgatásokat, miszerint a pár romantikus kapcsolatot ápol egymással. A média persze a „se veled-se nélküled” viszony minden tetten érhető hullámvölgyéről beszámolt. Vélhetően részben a magánéleti nehézségek miatt az énekes-színész 2014 elején, az első szólóalbuma, a Stars Dance nemzetközi turnéja közepén bejelentkezett egy rehabilitációs intézménybe. Kiégett és depressziós volt. Ha mindez nem lett volna elég,

Selenánál egy krónikus autoimmun-betegséget, lupuszt diagnosztizáltak, amely olyan súlyos volt, hogy kemoterápiás kezelésre szorult, két hétre intenzív osztályra került, végül pedig veseátültetésre volt szüksége,

amelynek következtében az egyik artériája sérült, emiatt egy hatórás életmentő beavatkozáson kellett átesnie. Veséjét egyik legjobb barátnője, Francia Raisa színésznő ajánlotta fel neki.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Selena Gomez (@selenagomez) által megosztott bejegyzés

Bár éveken át küzdött súlyos egészségügyi és mentális zavarokkal (2016-ban és 2018-ban is kezelőközpontba vonult egy időre), igyekezett folyamatosan dolgozni. Saját projektjei mellett például executive prodcere volt – édesanyjával együtt – a Netflixen futó 13 okom volt című sorozatnak, mely kiemelt jelentőségű projekt volt számukra, hiszen Selena édesanyja is komoly mentális problémákkal küzd. ADHD-val diagnosztizálták, és mindössze hétéves volt, amikor először kísérelt meg öngyilkosságot.

Gomez érzelmi spirálba került, folyamatos szorongás gyötörte, és fel kellett tennie magának a kérdést, hova tart az élete, hogyan tud jobban figyelni a testére.

A dialektikus viselkedésterápia (DBT) elkötelezett híve lett, és a mai napig nagyon büszke arra, hogy a Selenatorok – ahogy a rajongói nevezik magukat – nyíltan beszélnek arról, hogy segítséget kell találniuk a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmeik során. 

 

2018-ban (végre) végérvényesen elváltak útjaik Bieberrel, a szakításuk után, az NPR-nek 2020 januárjában adott interjújában Selena egyértelműen kijelentette, hogy bizonyos szempontból érzelmi bántalmazásnak volt kitéve a kapcsolatukban.

2020-ban bipoláris zavart diagnosztizáltak nála, majd ugyanebben az évben egyik legrégebbi barátjával, Miley Cyrussal élőben beszélgettek tabudöntögető módon a mentális betegségekről, és arról, hogy déli lányként, nem olyan közegben szocializálódott, ahol nyíltan lehetett volna beszélni az ilyen jellegű problémákról. A diagnózisát fontos lépésnek tekinti élete megalapozottabb irányításában.

„Amint az információ végre rendelkezésre állt, az egész sokkal kevésbé volt ijesztő”

– mondta.

Amikor a CNN interjújában arról kérdezték, mit tesz annak érdekében, hogy együtt tudjon élni a bipoláris zavarral, az énekesnő elmondta: terápiára jár, dalokat szerez, és a benne kavargó érzésekből igyekszik értéket teremteni. Kiemeli, hogy felszabadítóan hatott rá a diagnózis, ami után végre egészséges kapcsolatot tudott kialakítani önmagával.

2021-ben az övé volt az ötödik legnagyobb követőtáborral rendelkező Instagram-profil (az Instagram saját fiókja, Christiano Ronaldo, Kylie Jenner és Lionel Messi előzték csak meg), jelenleg 337 millióan követik, ugyanakkor idén áprilisban, amikor édesanyjával és üzlettársával útjára indította a Wondermind oldalt – ahol a mentális egészség fontosságára hívják fel a figyelmet, és építenek egy egymást támogató közösséget, miközben destigmatizálják és mindenki számára átláthatóbbá, érthetőbbé igyekeznek tenni a mentális betegségeket – elárulta, hogy négy és fél éve nem ment fel az internetre, és az Instagram-profilját is szerkesztők készítik, ez a digitális detox pedig leírhatatlan hatással van rá:

„Teljesen megváltoztatta az életem. Boldogabb vagyok, képes vagyok a jelenben élni, és sokkal jobban tudok kapcsolódni az emberekhez. Úgy érzem magam, mint egy átlagos ember.”

A Vogue-nak adott interjújában elmondta, hogy CNN-t szokott nézni időnként, illetve egy hozzá közel álló idősebb nőtől – akinek nem szeretné a személyazonosságát felfedni – tájékozódik a világ eseményeiről, de ezt is igyekszik limitálni, a pandémia alatt ugyanis rengeteget sírt mások szenvedéseit látva. Nem a manír miatt, egyszerűen csak azért, mert szívügyének tekinti az olyan alapvető emberi értékeket, mint a tisztelet, a tisztesség, az elfogadás és a szeretet. Ugyanakkor a járvány arra is ráébresztette, hogy ideje komolyabb politikai szerepvállalásba kezdenie, még akkor is, ha ez megosztó lehet a rajongói körében, különös tekintettel arra, hogy egy déli, konzervatív államból származik. Ennek azért is volt nagy jelentősége, mert Gomez bevallotta, hogy 2020 előtt soha nem szavazott. Mint mondja, nem volt megfelelően tájékozott a témában, nem is különösebben érdekelte, és ezt éppen azért vállalta a nagy nyilvánosság előtt, hogy a kortársait arra biztassa, igenis emeljenek szót a saját jövőjük érdekében.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Selena Gomez (@selenagomez) által megosztott bejegyzés

Egy ideje nem fél vállalni a hibáit, sőt, hangosan beszél is róluk

„Elfogadtam a sebezhetőségemet, és úgy döntöttem, megosztom a történetemet az emberekkel – ekkor éreztem, hogy végre felszabadultam.”

Rare Beauty vegán és állatkísérletektől mentes sminkkollekciója is azt az üzenetet közvetíti, hogy mindannyian különlegesek és szerethetők vagyunk – úgy, ahogy vagyunk. Emellett pedig a márka azt a célt tűzte ki, hogy tíz év alatt százmillió dollárral támogatja azokat a közösségeket, amelyek nem rendelkeznek kielégítő infrastruktúrával, hogy megfelelő ellátáshoz jussanak a mentális zavarok területén. 

 

Selenát jelenleg még mindig inkább énekesnőként tartják számon – főként azért, mert dalainak szövegei önéletrajzi ihletésűek, melyekkel nagyon jól rezonál a közönség –, annak ellenére, hogy a 2021 óta futó, Gyilkos a házban című krimisorozatban Steve Martin és Martin Short alakítják a partnereit, akiket nyugodt szívvel hívhatunk Hollywood nagy öregjeinek. Steve Martin elismerősen nyilatkozott Gomezről, a játékát érettnek és gazdagnak írta le, aki minden sztárallűrt mellőzve, keményen dolgozik a forgatásokon.

A Gyilkos a házban című krimisorozatban

Bár a két hónappal ezelőtti Saturday Night Live-bejelentkezése arra enged következtetni, hogy a szerelem még nem talált rá, a jelek szerint minden kezd kikeredni és teljessé válni a sztár körül. A közelgő harmincadik születésnapja kapcsán így fogalmazott:

„Nem is lehetnék izgatottabb, hogy ez az új fejezet kezdetét veszi, amelybe egyedül, függetlenül, erősen, magabiztosan vágok bele.”

Mennyi minden van már mögötte, és mi minden következik még… Isten éltesse sokáig!

Krajnyik Cintia

Kiemelt kép: Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagi