A minap (pontosabban két hete, egy másik születésnap kapcsán) azon vitatkoztunk a szerkesztőségben, hogy vajon Jennifer Lopez mennyire jó színésznő, van-e olyan jó, mint, mondjuk, Sandra Bullock. Abszurd felvetés, persze, hiszen a művészi teljesítményeket nem lehet összemérni (bárhogy is sugallják az ellenkezőjét a díjak), és a tehetségnek sincs mértékegysége, de jól jelez valamit: sztárnak lenni és jó színésznek lenni ma sem jár kéz a kézben egymással (valószínűleg sosem fog), mi pedig sokkal szívesebben olvasunk híreket, nézegetünk képeket sztárokról, mint az egyértelműen jó színészekről, akik adott esetben nem szeretnek vörös szőnyegen vonulni, nem mutogatják magukat a közösségi felületeken, nem abban áll a tudományuk, hogy menőn tudnak menni, nézni vagy fegyvert fogni, és valóban őrzik a magánéletük szentségét.

2019-ben egy interjún az off-Broadway-darabról, a Szókratészről mesél - Fotó: Getty Images/Monica Schipper

Michael Stuhlbarg egy közülük. Egy igazi antisztár. Viszont az egyik legkiválóbb színész, nagyon komoly képzéssel a háta mögött, színházi szerepek (köztük főszerepek) sorával, nem kifejezetten előnyös külsővel, annál komolyabb intellektussal, és teljes elutasítással a magánéletével vagy a privát véleményével, gondolkodásával kapcsolatban. Ha véletlenül ilyesmiről kérdezik, elegánsan kitér, semmitmondó választ ad. Nem udvariatlan, de nagyon vastag falat húzott a munkái és a privát élete közé. Egy kedves mosollyal mindent leráz magáról, tartja a határait.

Szóval a nyilvánosság előtt semmi más nem létezik, csak a munkái. Ha úgy vesszük, a színészetet ő tényleg úgy értelmezi, mint aki elbújhat a szerepei mögött, és soha, senki kedvéért nem hajlandó mögülük kikandikálni.

Michael Stuhlbarg nincs – csak a saját, szűk köre számára. Helyette Larry Gopnikot találjuk az Egy komoly emberből, vagy Arnold Rothsteint a Gengszterkorzóból, vagy dr. Nic Westet a Doctor Strange-ből, vagy dr. Robert Hoffstetlert A víz érintéséből. Vagy – ha New Yorkban élnénk –, akkor Hamletet, II. Richárdot, Xerxészt vagy Szókratészt, akiket a Broadway-n alakított (sok-sok más szerep mellett).  

A Doctor Strange-ben dr. Nic Westet alakítja (Walt Disney Pictures, 2016)

Az az érdekes, hogy mégsem mondhatjuk, hogy „született színész”, mert csak a véletlen vezette ebbe az irányba, igaz, már egészen korán. A kevés történetek egyike, amit egy interjúban elmesélt magáról, hogy 11 éves korában, amikor még rajztehetségének köszönhetően képzőművésznek készült, az anyukája elvitte a helyi színjátszókörbe (Kaliforniában), hogy a díszlettervezésben és -készítésben részt vegyen. A társulathoz azonban csak úgy lehetett csatlakozni, ha beáll a kórusba is – ez ugyanis egy musical előadás volt (Bye Bye Birdie címmel). És ott a kis Michaelt elkapta valami, mert a színháztól soha többé nem akart elszakadni. A rajzolás ugyan megmaradt hobbinak (a mai napig űzi), de a hivatása a színészet lett.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Már 15 évesen nyári egyetemre iratkozott be a gimi mellett, hogy felsőfokon tanulhassa a dráma művészetét. Aztán pedig, az érettségi után elvégezte New York legnevesebb előadóművészeti egyetemét, a Juilliardot

(amelynek színész szakára olyanok jártak, mint Oscar Isaac, Adam Driver, Viola Davis vagy Jessica Chastain), tovább képezte magát Oxfordban és Vilniusban, de tanult pantomimet is a világ leghíresebb pantomim művészétől, Marcel Marceau-tól is. (Mostanában hiányolja is, hogy olyan feladatot kapjon, aminek a fizikai játék fontosabb része – az utóbbi években rendre nagy szövegtudást igénylő, verbális-intellektuális szerepek találják meg, így ez a képessége egyelőre kihasználatlan maradt.) 

   

Az is az állandó önképézésének köszönhető, hogy sok évnyi színházi munka után egyszer csak felfedezte őt a film is. Ugyanis amikor élete addigi legkomolyabb sikerét aratta a Broadway-n A párnaember című előadásban (amelyért Tony-díjra is jelölték, a Drama Desk Awardot pedig meg is kapta), abban az évben jelentkezett egy gyerekszínházi workshopra, ahol Frances McDormanddel került egy csoportba, akinek feltűnt a tehetsége, és ezután megnézte a férjével, Joel Coennel több előadásban. Ez vezetett ahhoz, hogy Stuhlbarg mindjárt egy abszolút főszereppel debütálhatott a szélesvásznon 2008-ban, mint az Egy komoly ember című Coen-film fizikus professzora, aki egzisztenciális válságba jutott.

Larry Gopnikként az Egy komoly ember c. filmben (Palace Pictures, 2009)

És ha ez a film nem is lett széles körben ismert (már csak a témája miatt sem), de neki meghozta az áttörést, azóta kézről kézre adják a megnagyobb rendezők: Steven Spielberg (akivel a Lincolnban és A Pentagon titkaiban dolgozott), Martin Scorsese (akivel a Hugóban), Ridley Scott (a Hazugságok hálójában) Danny Boyle (akivel a Steve Jobsban), Guillermo del Toro (akivel A víz érintésében), Denis Villeneuve (akivel az Érkezésben) vagy Luca Guadagnino (akivel a Szólíts a neveden!-ben), és ugye, ott vannak még a sorozatok is, mint a Gengszterkorzó, a Fargo, vagy Az utolsó lépcsőfok (és sok másik).

Colin Firth-szel Az utolsó lépcsőfokban (HBO, 2022)

Az egyetlen, akit hiányolok a pályájáról, pedig tökéletesen beleillene a sorba (de sajnos már valószínűleg lemaradt erről), az Woody Allen.

Ha ugyanis valaki tökéletes a New York-i értelmiség különböző típusainak megformálásában, az Stuhlbarg, és ez egyértelműen egy Woody Allen-film után kiált, amiben ő játszhatná a rendező alteregóját, de miután a mester lassan visszavonulóban van (és az utolsó éveiben amúgy is nehezen szerez pénzt a filmjeire, meg nem is olyan jók), ez valószínűleg már csak ábránd marad. Egyébként egy pici szerep erejéig dolgoztak együtt a Blue Jasmine-ban, de akkor még Stuhlbarg messze nem tartott ott, hogy szóba kerülhessen főszereplőként. Azóta sok víz lefolyt a Dunán.

Stuhlbarg a Szólíts a neveden! szimpatikus apafigurájaként (Sony Pictures Classics, 2017)

Ma ott tartunk, hogy ha lesz a Szólíts a neveden!-nek folytatása, akkor az részben éppen őmiatta fog elkészülni (márpedig beharangozták), mert a regény szerzője, André Aciman neki írta. Addig is izgatottan várjuk Luca Guadagnino legújabb filmjét, a Bones and All-t, amiben Stuhlbarg ismét Thimothée Chalamet-val, valamint Chloë Sevigny-vel és Mark Rylance-szel játszik együtt. De szintén izgalmasan hangzik a Rothko című filmje Sam Taylor-Johnson rendezésében, amiben Russell Crowe-val, Aaron Taylor-Johnsonnal és a Csernobilból ismert Jared Harrisszel dolgozott, sőt azt is reméljük, hogy egy nap kikerül a fiókból a Kevin Spacey-vel forgatott Gore című filmje, ami a partnere botrányai miatt még a premier előtt a süllyesztőben landolt. (Neki mindenesetre – mint nyilatkozta – „csodálatos élmény” volt a forgatása.) 

 

Ezen kívül pedig elégedjünk meg annyi információval róla, hogy nős (felesége Mai-Linh Lofgren, akiről még annyit sem lehet tudni, mint róla), gyereke nem született, a munkájának él, és állandóan új kihívásokat keres. Mert – amint vallja – a művészet éppen a véletlen balesetekből születik, és direkt jó, ha egy ajánlat megrémíti, mert abból fakadnak a meglepetések. Ha pedig egy rendező kér tőle valamit – hacsak nem veszélyes –, ő boldogan ugrik akár a kútba is – mint láthatjuk, elég szép eredménnyel. 54 éves lett ma, itt volt az ideje, hogy legalább a nevét megjegyezzük.   

Gyárfás Dorka


Források: ITT, ITT, ITT és ITT (többek között)

Kiemelt kép: Getty Images/Matt Winkelmeyer