Csúnya dinó, nyughass! – Miért bűn az utolsó bőrt is lehúzni egy gigasikerről?

–

Michael Chrichton zseniális könyvét, az Őslényparkot a filmmel párhuzamosan olvastam, és nem volt olyan diáktársam a környezetemben, aki ne rajongott volna a dinós moziért. Azt is lássuk be, Spielberg nagyot ütött azzal, hogy elnyerte Chrichtontól a megfilmesítés jogát, hiszen ez a történet eleve kasszasikerre volt ítélve. Oké, kellett hozzá egy olyan remek rendező, mint amilyen Spielberg, és egy olyan páratlan casting, ami miatt majdnem harminc évvel az első film után újra beültem az elvileg most már tényleg utolsó részre. 

Merthogy újra összehozták a Jurassic Park: Világuralom című filmre Laura Dernt, Sam Neillt és Jeff Goldblumot, és engem semmi más nem csalogatott be a premierre, kizárólag ők. 

Egyrészt azért is, mert ahhoz tényleg fel kell nőni, hogy rájöjjek, a Dr. Ian Malcolmot alakító Goldblum az egyik legszexibb pasi a világon (igaza volt Ráskó Eszternek, akinek ő az idolja.) Ezt a Szenvedélyek viharában (Brad Pitt) meg a Titanicon (Leo DiCaprio) rebegő pillákkal felnövő tinifejeddel egész egyszerűen még nem érted, nem látod, de ez tényleg csak mellékes megjegyzés. 

Ami a lényeg: a Jurassic Park 2. – Az elveszett világ után abba kellett volna hagyni (ezt még Spielberg rendezte). Annál több bőrt ugyanis nem lehet erről a sztoriról lehúzni anélkül, hogy ne legyen fájdalmasan erőltetett, rettenetesen felületes, százszor szétrágott fordulatokat durrogtató klisé a film.

És ennek az új Jurassic Parknak nemcsak hogy örülni nem tudsz, de elveszett belőle még a rettegés is, amit például a nagy T-Rex jötte okozott anno.

Soha nem felejtem el, mennyire be voltunk fosva csupán annyitól, hogy az asztalra lerakott vizespoharakat mutatták, és azt ahogy a türannosz lépteitől megremeg benne a folyadék. 

Most pedig csak ültem, és semmit nem éreztem (de szó szerint semmit,) amikor a dinó orra meleg párát fújt ki az egyik főszereplő arcától tíz centire. 

Eleve, milyen főhősök már azok, akik nem tudnak meghalni? Az első részben még tényleg volt tétje annak, amikor üvöltve rohantak a rájuk vadászó állatok elől. Abban a menekülésben nem volt túlzás. Ezek a főszereplők pedig önmaguk karikatúrájává válnak, amiért nem tudnak meghalni. Átugrabugrálnak tetőkön, közben korlátnak csapódnak hassal, és egyik ízületük se remeg bele, sőt: miközben egy kurva gyorsan futó raptor üldözi őket, a sminkjük, a hajuk, de még a ruhájuk se roggyan meg, és emiatt egy komédia lesz az egész.

Mintha a Horrorra akadva Jurassic-változatát látnánk.

Vagy amikor a szétszakadó jégtáblákon állnak, esetleg, amikor lezuhannak a géppel, és ugyanolyan makulátlan fizimiskával bukkannak fel, mintha semmi sem történt volna. Oké, értem én, hogy akciófilm, de az első Jurassicban legalább mocskosak lettek a triceratopsz szarától.

Ez így inkább csak egy elnagyolt karikatúra, és frankón röhögőgörcsöt kapsz, amikor rettegned kéne. 

Természetesen ebben a filmben is megvan a főgonosz, a kapzsi, önmagát piedesztálra emelő, kapitalista rosszarc – akiről már az első másodpercben megmondod, hogy őt fogják kinyírni a pici galléros, genyó hüllők a végén. Itt is megvannak az önző érdekek, és még az az üzenet is csodálatos lenne, amit mondanivalónak szántak, hogy helló, ki fog pusztulni a Föld, ha nem kapunk észbe, de egyszerűen nem jön át a dolog, mert nem működik az egész. 

Van egy jó meg egy rossz hírem viszont: a Föld tényleg el fog pusztulni, ha így folytatjuk (márpedig mi így folytatjuk, mert soha semmiből nem tanulunk, akárcsak a Jurassic Park főgonoszai), viszont több erőltetett franchise-t sem fognak rányomni az utókorra, ha ez a vég bekövetkezik. 

Szentesi Éva

A kiemelt képen Bryce Dallas Howard, a film egyik főszereplője látható (Forrás: Jurassic Park: Világuralom, 2022,UIP-Duna Film)