–

A 15 éves Charlie Spring (Joe Locke) a suli egyetlen nyíltan meleg diákja. Előző évben rengeteget bántották a többiek, mára mérséklődött a helyzet. Január van, most jönnek vissza a fiatalok a téli szünetről. Charlie a könyvtárban találkozik Ben Hope-pal (Sebastian Croft), aki egyáltalán nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Bár titokban csókolózni szoktak, Ben csak kihasználja a fiút, semmibe veszi az érzéseit, mások jelenlétében pedig egyenesen levegőnek nézi. Mindez a Truham nevű angol fiúgimnáziumban játszódik, ahol olyan órák is vannak, amelyeken egyszerre több évfolyam vesz részt. Így ismeri meg Charlie a 16 éves Nick Nelsont (Kit Connor), a népszerű rögbijátékost, aki a padtársa lesz. Bár elsőre úgy tűnik, semmi közös nincs bennük, hamar barátokká válnak.

Egyre több időt töltenek együtt, és olyan érzések szövődnek köztük, amelyek intenzitása őket magukat is meglepi. Az egész ijesztő, csodálatos és izgalmas is egyben, mint az első nagy szerelmek általában. 

A két főszereplőn kívül megismerjük Charlie barátait, Isaacet (Tobie Donovan), Taót (William Gao) és Elle-t (Yasmin Finney). Elle egy transz lány, aki szintén a Truhambe járt, de nemrég átment a lánytestvériskolába, a Higgsbe, ahol próbál beilleszkedni. A sorozat csak sejteti, miken mehetett korábban keresztül. Az ő osztálytársa lesz Tara (Corinna Brown) és Darcy (Kizzy Edgell), egy leszbikus pár, amelynek tagjai most készülnek előbújni. A sorozat egyik fő témája a változás: mindenki keresi önmagát, és a helyét a közösségben. 

A Heartstopperben kevés a felnőtt, de ők rövid jelenetekben, finom színészi eszközökkel nyújtanak emlékezetes alakításokat. Ott van például Mr. Ajayi (Fisayo Akinade), aki a Truham egyetlen nyíltan meleg tanára. Művészetet oktat, az ő termébe szokott visszahúzódni Charlie, amikor gondjai vannak, vagy amikor a bántalmazás miatt nem mer a többiek között enni. Mr. Ajayi az a tanár, akire mi, LMBTQ-emberek vágytunk volna gyerekkorunkban, és aki jó eséllyel nem adatott meg nekünk. Látnod kellene, ahogy ott ül az asztalánál. Javítja a dolgozatokat, előtte a kis szivárványos bögréje, a pulcsiján kitűző. Tudod, hogy bármikor fordulhatsz hozzá. Figyelmes, bölcs és vicces, az egész arcával mosolyog. 

A másik meghatározó felnőtt szereplő Nick édesanyja, akit az Oscar-díjas Olivia Colman alakít. Ő sem beszél sokat, de amikor igen, akkor nagyon fontos dolgokat mond. Például észreveszi, és ki is fejezi, hogy a fia Charlie mellett sokkal inkább önmaga, mint a többi barátja társaságában. Amikor pedig Nick coming outol neki biszexuálisként (bocsánat a spoilerért), a lehető legjobb reakciót adja.

Az egész jelenet egyszerű, szép és megható. Mindössze négy mondat hangzik el az édesanya részéről: „Köszönöm, hogy elmondtad.”; „Sajnálom, ha bármikor azt éreztettem veled, hogy nem mondhatod ezt el.”; „Mióta tudod?”; „Szeretlek.” És ez így van jól, első körben nem is nagyon lehet vagy kell ennél többet megbeszélni. 

A sorozatba Olivia Colmanen kívül egyébként egy másik híres brit színészt is sikerült bevonni, bár eléggé trükkös módon. A Truham igazgatóját végig csak hangosbemondón keresztül halljuk, de ez a hang nem máshoz tartozik, mint Stephen Fry angol humoristához. A televíziós személyiség a Mr. House-ból ismert Hugh Laurie-val közösen alkotta annak idején a legendás Fry és Laurie duót, de játszott a Fekete Viperában is Rowan Atkinsonnal, illetve ő volt Oscar Wilde az Oscar Wilde szerelmei című filmben. Fry maga is meleg, partnerével 2015-ben kötött házasságot. 

A Heartstopperre egyébként is jellemző, hogy a színészek többsége az LMBTQ-közösséghez tartozik. Az Elle-t alakító Yasmin Finney civilben is transz aktivista, rengetegen követik a TikTokon, a Charlie-t játszó Joe Locke nyíltan meleg, ahogyan a Mr. Ajayit megformáló Fisayo Akinade is. Utóbbinak általános iskolai tanár a partnere, így részben róla mintázta Mr. Ajayi karakterét. A Nick szerepében látható Kit Connor hárítja a szexualitására vonatkozó kérdéseket, szeretné magánügyként kezelni a témát. Vele korábban a Rocketman című filmben találkozhattunk, amelyben Elton John kiskori énjét alakította. Joe Locke és Kit Connor a valóságban mindketten 18 év körüliek, elmondásuk szerint sokat segített nekik, hogy életkorban is közel állnak Charlie és Nick karakteréhez.

A stábnak egyébként a Stonewall nevű civil szervezet tartott érzékenyítő foglalkozásokat a közös munka kezdeti szakaszában, hogy biztonságos teret tudjanak teremteni a forgatáshoz. 

És akkor még nem is beszéltünk Alice Osemanről, a Heartstopper-képregények szerzőjéről, aki az utolsó epizódban szintén felbukkan pár másodpercre, Nick és Charlie utastársaként a vonaton. Oseman 1994-ben született Kentben, egy kis faluban nőtt fel Rochester mellett, majd angol irodalomból szerzett diplomát. Eddig négy young adult könyvet írt, az elsőt 19 évesen. Ez volt a Solitaire című regény, amely egy különc lány, Tori Spring történetét dolgozta fel. Ő Charlie elképesztően furcsa, de rokonszenves nővére, aki mindig váratlanul megjelenik az ajtóban, mond valami okosat vagy vicceset, nagyot szürcsöl az üdítőjéből, és távozik. Charlie és Nick karaktere tehát ebben a korai Oseman-könyvben debütált, majd a 2016-ban induló online képregényben bomlott ki igazán.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alice Oseman (@aliceoseman) által megosztott bejegyzés

A Heartstoppernek hatalmas rajongótábora lett: eddig több mint 52 millióan olvasták a webes, több mint 1 millióan a nyomtatott verziót. Ezért is előzte meg óriási várakozás a sorozatot, de úgy látszik, ez inkább inspirálta, semmint nyomasztotta a készítőket. 

A sorozaton meglátszik a képregényes háttér. Nemcsak azért, mert Oseman lett a forgatókönyvíró, hanem azért is, mert a stáb igyekezett ugyanazt a képi világot megteremteni, amit a webcomicban megszokhattunk. Charlie és Nick szobája ugyanúgy van berendezve, mint a rajzokon, ugyanazok a ruhák, táskák, kiegészítők, iskolai és iskolán kívüli helyszínek láthatók, sőt a színészek is feltűnően hasonlítanak a képregényes karakterekre. A sorozat megőrizte azt az elemet is, hogy gyakran a szereplők mobiljáról kapunk közeli képet, így élőben követhetjük, ahogyan a fiatalok megírják, kitörlik, újraírják, megint kitörlik az üzeneteiket… Mi minden játszódik le bennük, te jó ég! Charlie kijelzőjén egyébként a „gay panic” felirat olvasható, ami telitalálat. De a Heartstopper tele van ilyen kedves aprósággal, amit elsőre nem is feltétlenül veszünk észre. Nem úgy az animációs megoldásokat, amelyek általában az intenzív érzelmeket jelzik. Amikor például Nick azon gondolkodik, megfogja-e az alvó Charlie kezét, és elkezdenek rajzfilmes szikrák pattogni az ujjaik között. Vagy amikor egymásra néznek, és szívecskék keringenek a fejük körül. 

Hát igen, itt valami egészen más történik, mint az Eufóriában. Ezek a srácok bowlingozni járnak, imádják a kutyájukat, hóangyalkákat csinálnak, és versenyt futnak egymással, amikor boldogok.

Elfogadják, hogy tízre értük jön az apukájuk a buliba, és néha, amikor kivannak, még magukhoz szorítják a plüssállatukat, ha senki se látja. Közben meg olyan őszintén és figyelmesen képesek kommunikálni egymással, hogy öröm hallgatni. Hiába zűrzavarosak az érzelmeik, igyekeznek tudatosan kezelni őket. Türelmesek önmagukkal és másokkal is, felmérik a határaikat. Mert a coming out ebben a sorozatban elsősorban nem a külvilágról szól, hanem arról, hogy te mikor állsz készen. És teljesen oké, ha ehhez idő kell. 

Ezek a szereplők azt is tudják, hogy nem csak melegnek vagy heterónak lehet lenni, mert a szexuális irányultság egy spektrum. Nick karaktere igazi úttörő a biszexuális férfiak reprezentációjában. Rengeteg embernek segíthet majd az az ötletes jelenet, amikor újranézi az anyukájával A Karib-tenger kalózai című filmet, és leesik neki a tantusz. Rájön, hogy nemcsak Keira Knightley, hanem Orlando Bloom is bejön neki.

Mert a biszexualitás ilyen, nem kell dönteni, bárki is helyez rád nyomást. Ahogy a külső alapján sem lehet megmondani, ki milyen nemű emberekhez vonzódik. Lám, a rögbicsapat irányítója is szerelmes lehet egy bongyor hajú, nyúlánk, kocka fiúba. 

Másfelől a Heartstopper nagyon is klasszikus tinisorozat, és én ezt is szeretem benne. Ahogy a gimis szereplő pakolászik a folyosón, becsukja a szekrényajtót, és akkor hopp, hirtelen ott áll előtte a szerelme. Zavarba jön, kiesnek a kezéből a könyvek, és együtt szedegetik fel a tárgyakat. Hányszor láttuk már ezt? Legalább ezerszer. De egy LMBTQ-film esetében ezek a motívumok végtelenül megnyugtatók, mert visszahúzzák a történetet a tipikusba, a természetesbe. Azt üzenik, hogy hé, ezek a gyerekek a különbségeik ellenére egy csomó dologban pont ugyanolyanok, mint a többiek. 

Leírom egyszerűen: ebben a sorozatban rengeteg kedvesség és szeretet van. Miközben Alice Oseman nem hallgatja el a bullying, a mentális betegségek, vagy a szorongás létezését sem. De úgy adagolja a feszültséget, hogy közben végig azt érezheted, biztonságban vagy. Egy olyan szerzőről van szó, aki pontosan tudja, meddig terhelheti közönségét. Figyelembe veszi, hogy az olvasók, nézők nagy része olyan emberekből áll, akiket életük egy pontján bántottak már azért, aki, vagy azért, akit szeret.

Sokan az identitáskrízisük kellős közepén találkoznak ezzel a sorozattal. Mi pedig, akik felnőtt fejjel nézzük, újraélhetünk egy olyan kamaszkort, ami nem lehetett a miénk. 

Reális ez a sorozat? Valóban ennyi tudatosság, nyitottság, őszinteségre törekvés jellemzi a mai fiatalokat, legalábbis egyes csoportjaikat? Vagy a Heartstopper inkább csak egy gimisekről szóló fantázia? Nem tudom. De hogy gyógyulni lehet tőle, abban egészen biztos vagyok. 

Milanovich Domi