A regényt, ami hozzájárult az amerikai polgárháború kirobbanásához, ma már sokan inkább mérgezőnek tartják – Tamás bátya kunyhója, a XIX. század bestsellere

–

Határozott elvek mentén 

A szerző, Harriet Beecher Stowe, 1811. június 14-én született a Connecticut állambeli Litchfieldben, és ötéves volt, amikor elveszítette édesanyját. Presbiteriánus lelkész édesapjának a három házasságából összesen 13 gyereke született – közülük tizenegyen érték meg a felnőttkort. Az apa mindig is arra biztatta a gyerekeit, hogy álljanak ki a környezetükben tapasztalható igazságtalanságok ellen. Hét fia követte a példáját, és szintén lelkészek lettek, legidősebb lánya, Catharine megalapította a Hartford női szemináriumot, a legkisebb, Isabella, a nők választójogáért harcolt, Harriet pedig a legenda szerint Biblia feliratú kosarakban küldetett fegyvereket Kansasba és Nebraskába az abolicionista telepeseknek.

Amikor Harriet Beecher Stowe 1832-ben Cincinattibe, a rabszolgaság-ellenes mozgalom fellegvárába költözött, megismerkedett több egykori rabszolgával is, a tőlük hallott történetek pedig mélységesen felkavarták.

Ez sarkallta arra, hogy nem sokkal később több újságban is megjelentessen rövid jegyzeteket a rabszolgaság eltörlésével kapcsolatban. A pozitív fogadtatáson felbuzdulva a The National Era szerkesztője száz dollárt küldetett Stowe számára biztatásul, hogy továbbra is írjon e fontos témában. Az olajat a tűzre a szököttrabszolga-törvény 1850-es passzusa jelentette, ami arra kötelezte a szabad észak hatóságait is, hogy jelentsék, ha szökevény rabszolgát látnak, illetve megbüntette azokat, akik segítették a menekülőket. Erre válaszul Stowe úgy döntött, nagyobb lélegzetvételű művel hívja fel a figyelmet a rabszolgatartás patriarchális berendezkedésének igazságtalanságaira, méghozzá a saját személyes benyomásai alapján. Ezen felül bevallottan inspirálták Josiah Henson egykori rabszolga visszaemlékezései is – akit ma már sokan csak úgy ismernek: 

Az igazi Tamás bátya

Josiah Hensont is felkapta a világhír, fogadták a windsori kastélyban és a Fehér Házban is, a brit miniszterelnök, Lord John Russell még meglepetésbankettet is szervezett a tiszteletére, Canterbury érseke pedig fájdalmasan zokogott, miután meghallotta az egykori rabszolga 40 évig tartó rabságának, majd szabadulásának a megrázó történetét.

Tamás bátya ihletőjének valóban keserű sors jutott. 1789-ben született Port Tobaccóban,

élete első emléke, ahogy az apja testéről ostorral a csontig leverik a húst, levágják a fülét, majd büntetésképpen eladják délre, mindezt azért, mert megütött egy fehér férfit, aki meg akarta erőszakolni a feleségét.

Henson soha többé nem látta az apját. Pár évvel később az édesanyjától is elválasztották, majd eladták egy gyerekkereskedőnek. A kisfiú azonban megbetegedett, így a rabszolga-kereskedő gyorsan túladott rajta a következő feltételekkel: ha meghal, akkor ingyen volt, ha életben marad, az új gazda, egy iszákos kovács, cserébe megpatkolja a lovát. Bár kicsi volt rá az esély, de Henson életben maradt. Később ő lett a gazdája birtokának felügyelője, ebbéli pozíciójában pedig lehetősége nyílt ügyvédekkel, üzletemberekkel és egy metodista lelkésszel is megismerkedni. Utóbbitól tanult meg hatásos prédikációkat tartani, illetve ő segített neki a felszabadításához szükséges pénzalapot összegyűjteni.

A szükséges összeg – 350 dollár, egy fehér munkás háromévnyi bére – össze is gyűlt, ám Riley, a gazda, megpróbálta átverni az emberét: elküldte Hensont látogatóba a bátyjához, Amoshoz Kentuckyba azzal a titkolt céllal, hogy a férfi eladja a szabadságra vágyó rabszolgát délre. Henson hajszál híján menekült meg: Amos kamasz fia, akit megbíztak az aljas feladattal, hogy eladja a rabszolgát, maláriás lett, a nemes lelkű Henson pedig nem hagyta meghalni, hanem feltette egy gőzhajóra, hogy biztonságban hazajuthasson. 1830-ban aztán északra szökött a családjával – feleségével és négy gyerekével gyalog tették meg a közel ezer kilométeres utat a kanadai határig: éjjel vándoroltak, nappal pedig meghúzódtak valamilyen rejtekhelyen. A Niagara folyóhoz érve egy skót kapitány segítette őket.

Önéletrajza szerint amikor a kapitány megkérdezte Hensont, hogy jó emberként fog-e élni az új országban, ő azt felelte: „Igen. Jó célokra fogom használni a szabadságom.” Így is történt.

Henson rendszeresen felszólalt az egyenlő lehetőségek mellett, egymaga 118 rabszolgát mentett meg (köztük a saját bátyját), templomokat épített, családokat támogatott, amelyeknek a tagjai a polgárháborúban harcoltak, segített létrehozni az afroamerikai menekültek számára egy telepet, feketék vállalkozásainak anyagi támogatásáért kampányolt, illetve épített egy olyan iskolát is, amelyben feketék és fehérek integráltan tanulhattak – közel száz évvel az 1960-as deszegregáló törvények előtt. Josiah Henson emellett megírta a visszaemlékezéseit is, ami így Stowe-hoz eljutva a Tamás bátya kunyhójának ihletője lett. 

Soha nem látott siker

Harriet Beecher Stowe az újságtól 300 dollárt kapott a sorozatért, majd amikor már csak pár rész volt hátra, leszerződött vele egy könyvkiadó (John P. Jewett and Co.) is, hogy könyv formában is világot láthasson a sorozat.

A siker elsöprő volt: az első héten tízezer kötetet adtak el belőle Amerikában, az első évben pedig 300 ezret. Az Egyesült Királyságban másfél millió példányban kelt el szintén a megjelenés első esztendejében.

A London Times szerint csak a jogdíjakból 10 ezer dollár ütötte Stowe markát, ami a valaha volt legmagasabb összeg, amit egyetlen művéért szerző ilyen rövid idő alatt kapott.

E széles körű elismerésnek hála még a Fehér Házba is meghívást kapott, ahol Abraham Lincoln fogadta. Az elnök állítólag próbált csevegni az íróval, ám amikor a kandallók iránti rajongását ecsetelte épp, Stowe megelégelte az üres fecsegést, és nekiszegezte a kérdést: „Mr. Lincoln, szeretném megkérdezni, mi az ön álláspontja az emancipációt illetően!” Erről a beszélgetésről fennmaradt egy másik legenda is: eszerint, amikor megpillantotta Harriet Beecher Stowe-t, Lincoln azt mondta: „Tehát ez a kis hölgy csinálta ezt a nagy háborút.” Ez azonban nagy valószínűséggel csak a Stowe család által terjesztett történet, azzal együtt, hogy Stowe-nak valóban elvitathatatlan érdeme van mind a háború kirobbanását, mind a rabszolgaság eltörlését illetően. 

Mivel az elismerések mellett sok kritika is érte (erről részletesebben lejjebb), Stowe később kiadott egy kötetet Kulcs Tamás bátya kunyhójához (A Key to Uncle Tom’s Cabin) címmel, amelyben elmondja, milyen valós és személyes események ihlették az egyes szereplőket. Ezt a könyvet aztán Lincoln is kikölcsönözte a könyvtárból, és a feljegyzések szerint 43 napon keresztül volt nála a kötet, tehát alaposan tanulmányozta. De a Tamás bátya kunyhója is fontos szerepet töltött be mind az elnök, mind az egész ország sorsának alakulásában.

Az 1860-as elnöki kampányban a Republikánus Párt 100 ezer kötetet osztott szét, hogy ekképp is maga mellé állítsa azokat, akik hittek a rabszolgaság eltörlésében.

Charles Sumner republikánus szenátor szerint „ha nincs a Tamás bátya kunyhója, nem lenne Lincoln a Fehér Házban”.

Kritikai visszhang

Amióta megjelent, a Tamás bátya kunyhóját erős kritika is érte. Rögtön a publikálás után a déli államokból temérdek ember jelezte, hogy a regény erősen túlzó, ráadásul aljas hazugságokat állít, Stowe nem is a saját tapasztalatairól írt benne, hiszen soha nem járt még ültetvényen. A rabszolgaság intézményének védelmezői pedig felháborodottan kérték ki maguknak az életformájukat támadó hangot többek között azt állítva, hogy ez olyan, mintha valaki a feleségét verő férj történetén keresztül mutatná be a házasságot. Több tucat ellenregény is született szinte azonnal: ezekben a jóságos fehér gazdák szerető szülőként irányítják az alájuk tartozó, együgyű, gyereklelkű rabszolgáikat, akik nélkülük valószínűleg képtelenek lennének boldogulni, és akikkel úgy élnek együtt, mint egy nagy, boldog család.

De később sem lett egyöntetűen pozitív a mű fogadtatása.

Sokan ma is úgy gondolják, a szereplők túlságosan leegyszerűsítettek, sztereotipizáltak, a beszédmódjuk, külsejük leírása és a viselkedésük rasszista, ráadásul negatívan befolyásolja a feketék megítélését.

A regényben szereplő karakterek miatt alakulhatott ki például a „lusta fekete”, a „sötét bőrű, melegszívű, nagydarab mammy” vagy az „erotikus kisugárzású, tragikus sorsú mulatt nő” sztereotípiája. Tamás bátya neve pedig egyenlővé vált a fehéreknek behódoló, szolgalelkű afroamerikai figurával, aki inkább keresztényien szenved e siralomvölgyben – várva a túlvilági megváltást –, mint hogy elszökjön, ezzel rútul visszaélve a gazdája bizalmával.

Fiala Borcsa

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt kép: Getty Images / SSPL